Plasztikos variációk
Megjelent: 2015. július 29. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

Az utóbbi időben egyre nagyobb teret kapott a pergetésen belül a plasztik csali, a legnyomósabb érv, ami mellette szól, az olcsósága. Ezt sokkal bátrabban dobjuk olyan helyekre ahol esetleg beakadhatunk és odaveszhet a csalink, mivel a ragadozók is szeretik ezeket a helyeket ezért valószínű több kapásunk is lesz. Így nem meglepő ezeknek a csaliknak a térnyerése.

Persze mint mindenben ebben is vannak nehézségek, bár rendkívül egyszerűnek tűnik, mégis sok mindenre kell figyelni, kezdve a bottól, az orsótón át a zsinórig. Ezekkel most nem szeretnék külön foglalkozni, kizárólag csak a csalira koncentrálok, ott sem elsősorban a plasztik csalira, hanem annak felkínálási módjaira.


Íme egy cheburashka súllyal ellátott szerelék, ezzel egy akadóban is bátran horgászhatunk.
Hasonló a Bulett ólmos összeállítás is, csak ott a cheburashka ólom helyett a főzsinórra egy
bulett ólom van felhúzva

A gumihalas pergetés térnyerését volt szerencsém végig követni. Az első gumihal már közel 20 éve a kezemben volt, persze akkor még koránt sem volt ez az óriási választék. Egyszerű shad típusú gumihalak voltak csak elérhetőek, azok is rendszerint igen kemény anyagból, ami miatt nem volt erős veretésük a vízben. Manapság sokat fejlődött a gyártás, és mára az ízesítés, a színek és a formák kavalkádja vesz körbe bennünket. Nincs ez másként a jig horgoknál sem. Az elején vastaghúsú horogra öntött hagyományos gömb fejeket kaphattunk, persze már akkor is kerestük az új utakat és speciális fejeket gyártottunk magunknak, keresve azt a formát - vagy variációt - amellyel eredményesebbek lehetünk. Ennek a fejlődésnek szerintem most sem értünk a végére, csupán egy átmeneti állapotban vagyunk. Elég említeni a Drop-Shot térhódítását, vagy a Texas rig használatát, amiből az Orosz piac jóvoltából eljutottunk a Cheburashkához. De mik is ezek a felkínálási módok? A hagyományos Jig horgok alapból nem rosszak, de van némi hátrányuk, vagy inkább hiányosságuk, de úgy is mondhatnám, más szerelési móddal más mozgást tudunk elérni. A Drop-Shotnak például, óriási előnye, hogy egyhelyben táncoltathatjuk csalinkat, ráadásul olyan magasságban, amit mi szeretnénk, vagy a halak megkívánnak az adott időszakban. Igazából, ha egyszerűen fogalmaznánk, akkor olyan mint egy végólmos, oldalelőkés fenekező készség, az ólom van legalul, ezt vonszoljuk a mederfenéken, fölötte pedig egy oldalelőkén, vagy a főzsinórra direktben felkötve egy horog amelyre feltűzzük a plasztik csalinkat. Ennek a hátránya, hogy különböző távolságokra eldobva, más szöget zár be a zsinórunk, így a csalinak a medertől való távolsága a dobás távolság növekedésével csökken. Nem véletlen, hogy elsősorban közeli horgászatoknál használják, például kikötők, mólók környékén vagy csónakos horgászat esetében közel állva a haltartó helyhez.


A hagyományos jigfejek szárán található ólomhenger és az ólom szakáll miatt,
az apróbb plasztik csalik könnyen szétszakadnak. Az is megesik,
hogy egyáltalán fel sem tudjuk húzni rá a plasztik csalit

Persze nem kellenek rendszerek ahhoz, hogy fejlesszük az alap jig horgokat. Egyre több új forma is megjelent az utóbbi időben, az apró UL plasztikok megjelenésével. Kellett hozzá illő horog is, az első időben, már a megfelelően kicsi és jó minőségű horog is hiányzott, de nagy probléma volt az, hogy a csali rögzítésének lehetőségét, ennél a kis horognál is meghagyták, vagyis a horog száron, egy ólom hengert hagytak, amin egy pici plusz ólom szakáll feladata a plasztik rögzítése. Az utóbbi szakáll jól ellátja a feladatát a nagyobb plasztik csalik esetében, az apróbb csalikat viszont szétszakította, szerencsére manapság egyre több jó minőségű jigfej kapható erre a célra.


Halfej cheburaska, ami talpra áll a mederfenéken, ráadásul áramvonalas is.
Az előtérben látszik az a kapocs, ami lelke a szerelésnek, ezt könnyedén kihúzhatjuk
az ólomfejből. A horgot így könnyen cserélhetjük, és számos variációra tehetünk
szert viszonylag kevés kiegészítővel

A következő, amit meg kell említeni az a bulett ólmos rendszer, de mondhatnánk puskagolyó ólmosnak is. Lényege egy olyan ólom, amely pont úgy néz ki, mint egy puskagolyó, de középen hosszában van egy furat. Ezen a furaton kerül fel az ólom a zsinórra ami általában szabadon csúszik, utána pedig a horog, amely lehet különböző formájú, és méretű. Ebből adódik egyik nagy előnye, hogy kevesebb szereléket kell vinni magunkkal, ahhoz, hogy minden helyzetet megoldjunk. Kell egy ólomsor különböző méretben, mellé pedig egy horogkészlet, amely lehet különböző típusú is, így egy offset horoggal kiegészítve, akár egy akadó mélyét is viszonylag biztonsággal meghorgászhatunk. Amikor az ólom közvetlenül a horogig csúszik, akkor texas előkéről beszélünk, de ha megütköztetjük az ólmunkat a horog előtt 20 vagy akár 100 centivel, akkor már carolina előkéről beszélünk. Az utóbbinak a legfőbb erénye, hogy a csali lassabban süllyed így más mozgást tudunk bemutatni a ragadozóknak. Sajnos ennek is van egy nagy hátránya, mivel központos az ólom, így körbe tud forogni a csali a tengelye körül, ez pedig főleg a shad típusú plasztik csaliknál problémás lehet.


Gondolva a nagy mélységekre, és az erős sodrásra a nagy méretek
sem hiányozhatnak a palettáról

A következő, amit meg kell említeni a mostanában egyre népszerűbb cheburashka, talán sok idősebb horgászoknak ismerős lehet a név, na nem a horgászatból, hanem régi orosz rajzfilmből, ami egy nagy fülű maci mesefigurának volt a neve, ez a két nagyfül adhatott ihletet az elnevezésre. Elejében csak az ólomba öntött két fülel volt megtalálható, azonban ezt mára továbbfejlesztették. Egy olyan fület raktak bele, amelyik egyik irányban kihúzható az ólomból, ebbe a fülbe a horgot is belefűzhetjük, így gyors ólom vagy éppen horogcserét tudunk végrehajtani, ráadásul excenter ólomról beszélünk, ezért nem fog a tengelye körül forogni a csalink. A jig horgokhoz képest itt nem egy merev szereléket jutatunk be, hanem egy ólomtól független mozgású plasztikunk lesz, amely azért stabilan egyenesen áll, sőt van már olyan alakú cheburashka is, amely kicsit áramvonalas, így a folyóvizekben könnyebben vezethető. Ráadásul van egy pici talpa, így a talajra leérkezve nem dől el oldalra a csalink, hanem egyenesen tartja az ólom, ezek összessége pedig több kapáshoz és természetesen több megfogott halhoz is vezethetnek.


Íme, egy olyan jig fej amelyen az apró csalik nem sérülnek, rögzíteni egy
pici csepp pillanatragasztóval szokás a plasztik csalit,
ezzel csak minimálisan sérül a csalink

Persze tagolhatnánk még a témát, de ezek mentén elindulva olyan hihetetlen variációkhoz juthatunk, amelyben eleve nehéz kiigazodni. Természetesen itt nem áll meg a fejlődés, vannak olyan termékek, amelyek még kísérleti fázisban vannak, de remélhetőleg hamarosan piacra kerülnek, ezzel is növelve a plasztik csalik fogósságát.


Ez pedig egy újabb variáció arra, ha vékonyabb plasztikot rakunk a horogra,
a kiegészítő kampó kevésbé roncsolja a plasztik csalit, de a horgon jól megtartja azt


Forrás: Lukácsi Béla

WIZARD MICRO JIG FEJ 2316
900 Ft
Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...

Nyári ponty- és amurparádé
Megjelent: 2025. augusztus 28. | Forrás: Sisa József | Írások

A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...