Eljött a tél. Az idő vasfoga már igen-igen mardossa a tájat. Reggel az ablakon kinézve már a deres természet látképe fogad bennünket. Aki ilyenkor a vízpartra merészkedik, azok az igazán elszánt horgászok tudják, hogy bajszos barátainkat ilyenkor is megfoghatjuk, ha megfelelő helyen és megfelelő csalival próbálkozunk. Megkell ugyan jegyezni, hogy ez az idő azért nem a legideálisabb a horgászat szempontjából, ugyanis a fagyok beálltával a víz hőfoka is jelentősen lehűl, főleg a szeles, sekély vízű tavakon. Én egy ilyen tóra érkeztem most. A vízmélység talán a legmélyebb pontokon is alulról kóstolgatja az 1,7 m-t, aljzata többnyire egyenletes. Nem kis feladat elé néz, aki ilyen körülmények között is eredményes szeretne lenni és minden megfogott halat megkell becsülni, ugyanis könnyen lehet, hogy csupán egy-két falánk pontyot tudunk horogra csalni. Ezt szeretném egy kis ajánlással megkönnyíteni az olvasók számára, hogy lehetőleg ne csak várakozással töltsük a hideg napokat.
.jpg)
Jéghideg csendélet.
Első és legfontosabb tanács erre az időszakra nézve, hogy igyekezzünk melegen öltözni, kevés felszereléssel mobilisak maradni és 1-2 óra kapástalanság után helyet változtatni, mert ekkor hatványozottan igaz az, hogy meg kell keresnünk a halakat! Csali tekintetében ekkoriban is érdemes a Benzár Turbo Boilie termékcsalád tagjai között keresni a megoldást, azonban érdemes ilyenkor alább adni a nagy pontyok megfogásánál jól muzsikáló 20-24 mm-es golyókból és a 15 mm-es gömböket megcélozni.
.jpg)
Élénk színek, kellemes illatok, ez a Benzár Turbo Boilie.
Ezek közül is az édes ízvilágok a legfogósabbak a dermesztő időjárásban. Ilyenek például a csoki-narancs, eper valamint a méz. Ezen csalik aromája az orrnak is igen kellemes és szénhidrátban gazdag eleségek, melyeket a hideg vízben a pontyok is előszeretettel lakmároznak. Ha valaki elég kíváncsi mint például én is bátran harapjon bele és érezni fogja, hogy nem csak az illatuk, de ízük is kellemes, édes. Ugyanakkor emberi fogyasztásra nem alkalmas, így jobb kiköpni azt és nem pedig lenyelni, de szétrágásuk közepette érezni lehet, hogy nem a rossz minőségű agyon tartósított bojlik keserű ízvilágát adja vissza, hanem mintha egy kellemes édességet rágnánk! Erőteljes, élénk szín, kellemes aroma és édes íz, ez az amiért a pontyok még téli vegetálásuk közepette is megmozdulnak ezekért a golyókért! Érdekesség képp megjegyezném, hogy a fehér színű fokhagymás íz is remekül működik a kevésbé áttetsző, zavarosabb vízü tavakban!
.jpg)
Blow Back Rig-en felkínált aranyló golyóbis.
Érdemes ilyenkor még nagyobb hangsúlyt fektetni a végszerelékek elkészítésére, ugyanis a nyári kapásáradatokhoz képest ilyenkor előfordulhat, hogy csupán napi 1-2 halból kell szemezgetnünk. Ebből kifolyólag előszeretettel kötök Blow Back Rig-et a Carp Expert és Maruto termékeit felhasználva. Nincs is szükségünk másra, mint egy lehetőleg nem túl nagy (én 8-as méretet használok ilyenkor maximum) Maruto horogra, egy Carp Expert fonott előkezsinórra (ilyen például a Fast Sinking, ebből is a vékonyabb 15 lbs változat), egy Carp Expert karikára és egy horogbefordítóra. Ezzel az előkével nagy bizonyossággal tudjuk megakasztani a kíváncsi pontyot, mely szájába szippantja az aranyló golyóbisunkat!
.jpg)
Ebből készül az igazi kalóriabomba!
Ezt követően essen szó természetesen egy másik kardinális kérdésről, az etetés mennyiségéről és minőségéről. A hideg vízben is szükség van némi csalogatóanyagnak, ennek azonban attraktívabbnak ugyanakkor kisebb mennyiségűnek kell lennie. A magas szénhidráttartalmú eleségek a legjobbak ilyenkor. A kis mennyiség miatt én rendszerint a Carp Expert PVA termékeket hívom segítségül. Elsősorban én a főtt magvas etetés híve vagyok, így ilyenkor sem hazudtolom meg magam és egy ide illő édes főttmag keveréket hoztam magammal, a Sugar Bomb-ot. Ez kukorica, tigrismogyoró és búza édesített keveréke. Tökéletes választás a hideg vízre, azonban önmagában nem tölthető sem PVA hálóba sem pedig zacskóba, így rendszerint ICE MIX-el panírozom. Az Ice Mix egy remek kis groundbait a Benzár Mix kínálatában, mely fekete színű, magas fehérje tartalmának köszönhetően (a benne lévő szárított szúnyoglárva örleménynek köszönhetően). A magkeverékre öntve felszívja annak nedvességét és máris PVA barát keveréket kapunk, melyet tovább aromásíthatunk a megfelelő aromák hozzáadásával.
.jpg)
Ha biztosra akarunk menni akkor Attractor-ra van szükség!
Ilyenek lehetnek például a Benzár Mix Attractor család tagjai. Ezek közül a fent látható három ízvariációt ajánlanám a hideg időben. Ezeknek garantáltan nem tudnak ellenállni kedvenc célhalaink.
Csínnyán kell bánni ezekkel azonban, ugyanis nem PVA barát anyagok, tehát ha óvatlanul használjuk őket könnyedén balul sülhet el. Ezért körültekintően, az keverékhez keverjük, ne pedig a hálóra vagy zacskóba öntsük, kis mennyiséget felhasználva!
.jpg)
Amilyen apró annyira tömény!
Választhatunk azonban töményebb kiadást is, melyet a Turbo Aroma termékcsalád képvisel. Ezzel a kis fiolával gazdaságosan, kis helyen vihetjük magunkkal kedvenc íz és illatfokozóinkat. Ezek a kis fiolák rendkívül tömények, tehát ne tévesszen meg senkit az apró mérete! Fogóssága annál nagyobb! Néhány csepp a csalira, esetleg a keverékbe és garantáltan nem marad el a siker!
.jpg)
Kapástalan időben ne késlekedjünk bevetni minden fegyverünket!
Én most a mézes ízvilágot választottam és hogy egy csepp sem menjen kárba az PVA-ba szánt etetőanyag közepében kialakított kis gödörbe helyeztem pár szem bojlit, melyeket leöntöttem aromával! Így nem maradt az edény falán feltapadt, kárba ment csalogatóanyag.
.jpg)
Így egy csepp sem megy kárba!
Fekete színével és kellemes édes,mézes illatával, egy kis szúnyoglárvás beütéssel biztosra vettem, hogy nem marad gazdátlan ez a keverék!
.jpg)
Ha koncentrált etetés, akkor PVA!!!!
PVA termékek közül ilyenkor kis hálókat, illetve túlaromásított zacskókat szoktam készíteni. Utóbbiba a táskám alján maradt Bait Steam-ből mindig nyomok egy kicsit, ezzel is fokozva nem csak a csali illatát, de látványát is! Mivel nem kellett nagy távolságba horgásznom, így a nagyra tömött zacskót nem egyengettem el túlzottan, csak megtekerve azt, megnyálazva szájánál összetapasztottam és máris dobásra készen állt a végszerelék! Az apró hálókat kötöttem a távolabbra szánt szerelékemre! Egy ilyen kis apróság rendkívül sokat jelent. Mindig előnyös lehet a koncentrált etetés, de a hideg beálltával méginkább felértékelődik pozitív tulajdonsága!
.jpg)
Csaba barátom első hidegvizi tükröse! Csoki narancsra csábult el!
A horgászat végére természetesen a várva várt apróság sem maradt el! A természet meghálálta nekem a horgászatra szánt időt és energiát, nem beszélve a megfelelően megválasztott és felkínált csalógatóanyagokat!
Szeretnék tehát mindenkit arra bíztatni, hogy ha ideje és lehetőségei engedik a téló hónapokban is látogassa a vízpartokat, hiszen nem a legkönnyebb ilyenkor a horgászat, de annál nagyobb örömmel és megelégedettséggel tölti el a horgász szívét minden megfogott apróság, mert tudja jól, hogy ezért a halért valóban megküzdött! Kívánok mindenki elszánt sporinak hasonló örömöket mint amit nekem okozott ez a kis spanyolmintás!
.jpg)
Nekem is megjött az eredmény, gyönyörű hal lesz belőle ha megnő!
Forrás: Kubuk Dániel
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...
Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...
Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...
Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade. Pergetéshez nem éppen a...
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...