ProGuide orsó használat közben
Megjelent: 2018. július 30. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

Egy orsót kéz bevéve sok információt beszerezhetünk, milyen a futása és sok egyéb fontos dologról. És vannak olyan információk, amelyek a nyers technikai adatokról szólnak, mint például a csapágyszám, az orsó áttétele. Azonban bármennyire is szeretnénk a megbízhatóságról és tartósságról, csak hosszas használat után tudunk nyilatkozni.

Nekem is nagyon sok orsó fordult meg már a kezemben, és bizony csak hosszas használat után derült ki néhány hiányosság. Az L&K Pro Guide orsók első tesztelésekor így hiába voltak ígéretesek, az idő még hiányzott a képletből, azóta azonban sok víz lefolyt a Tiszán, ráadásul sok horgász használja így a visszajelzések is bőven érkezhettek volna az esetleges meghibásodásokról.

Akkor nyúzzuk meg rendesen; a zsinórkép nem a szépsége miatt fontos, sokkal inkább a gubancok elkerülése a cél

Megjelenése óta én is sokat használtam az orsó mindkét változatát, a 2000-es méretet a kisebb ragadozókra illetve a kisebb csalikhoz használtam elsősorban, itt igazán nagy terhelésnek nem volt kitéve az orsó, így ez nem is releváns. Azonban a 4000-es változat már kapott rendesen terhelést, elsősorban a plasztik csalis pecában volt szerepe, illetve néhány wobbleres kalandban is része volt az orsónak.

A zsinórvezető görgő fontos elem az orsón, erre érdemes a legjobban figyelni

Az első próba bizony a zsinór felrakásakor derül ki, természetesen ezt tudtam, hogy nem lehet problémás, azonban azok akik a boltban vagy éppen az interneten rendelnek, már ebből a szempontból gondban lehetnek, ugyanis ez alapvetően zsákba macska.

Extrémkörülmények sokszor adottak voltak a szélsőséges próbákhoz

Azután jöttek sorra a próbák, vagyis ezek már nem próbák voltak, hanem folyamatos orsó használatok. A következő probléma talán ami előjöhet ismét csak a zsinór kép, vagyis inkább az hogyan rakja az orsónk a zsinórt. Általában a zsinórkép már árulkodik arról, hogyan fog használatközben viselkedni az orsónkon a zsinór, vagyis dobunk gubancot vagy sem. A fonott zsinórnál ez hatványozottan igaz, kettő fontos dologra hívnám fel itt a figyelmet. Az egyik, ha egy könnyű és kis ellenállású csalival horgászunk, akkor nagyon kell figyelni a zsinór feszességére a csali bevontatása közben, mert a legjobb orsókkal is tudunk gubancot dobni, abban az esetben ha túlságosan lazán rakjuk a zsinórt. A következő ennek az ellenkezője, ez a jobb halak fárasztása, vagy esetleg egy akadó ráncigálása esetében fordulhat elő, ekkor a nagyobb terhelésre bevágódhat az alsóbb lazábban rakott zsinór közé a zsinór, a következő lendületes dobáskor pedig ezen a ponton megakad a zsinór, sőt a dinamikus erő hatására el is szakadhat . Ezt is elkerülhetjük, egy kis odafigyeléssel, a fárasztás, vagy a nagyobb igénybevétel után érdemes egy könnyedebbet dobni, maikor a szorosan rakott zsinórt ledobjuk a dobról, egyébként sem árt a hasonló esetekben a zsinór átvizsgálása.

A fémes csillogás nem megtévesztésként van, ez valóban egy erős megbízható szerkezet

A következő az orsó fékjének működése, minimálisan tud változni egy hosszas használat után a fékerő vagy annak megbízhatósága, de ez sem problémás a Pro Gude orsó esetében. A fék megfelelően működik és pont akkor kezd el dogozni, mikor nekünk szükségünk van rá, vagyis amilyen fékerőre beállítottuk. Itt is van egy fontos dolog amire felhívom a figyelmet, az orsó fékbeállítása, és a megakasztott hal szája előtti zsinórrészen más lehet a ráható erő. Abban az esetben ha csupán az orsó fékjének erejét beálltjuk 1 kilogrammos értékre - ami egyébként nem kevés - akkor a botunk gyűrűjeire ható súrlódás, ezt az erőt növeli, minél nagyobb a terhelés a boton annál nagyobb súrlódás tud fellépni a gyűrűkön, így a zsinórvégen az egy kilogramm már lehet sokkal több is, akkor ha a halunk átmegy egy faágon, az ott keletkező súrlódás miatt a hal szájánál már lehet akár többszöröse is az általunk jól beállított fékerőnek.

Nincs kottyanás, illetve a fék tökéletesen működik

Fontos kritérium még a zsinórvezető görgő milyensége is, ez lehet az egyszerű csúszócsapágytól a legkomolyabb csapágyig, fontos, ezt többször ellenőrizzük, és ha máshová nem is, ide szánjunk néhány csepp olajt karbantartás gyanánt.

A kisebb 2000-es változatot az apróbb ragadozók pergetése során használtam

Az alapvető dolgokon is túl is vagyunk, itt már csak az időre kell bíznunk magunkat és persze az orsónkat. Mint mondtam használtam a Pro Gude orsót amikor csak tudtam, a lehető legnagyobb hidegben, szakadó esőben, forróságban, nagyobb halak fárasztásakor, egyszóval már extrémnek mondható körülmények között. Azonban meghibásodás, vagy bárminemű probléma nem történt. Megvallóm őszintén, én nem vagyok az a karbantartós típus, így nem szedtem még szét egyik orsót sem, de erre nem is volt nyomós okom,ugyanis, ha nincs probléma az orsóval, akkor én nem szedem szét. Talán egyetlen kivétel, az egyszerűen megoldható zsinórvezető görgő olajozása, illetve ekkor egy csepp olaj kerül a dobtengelyre is.

Nem szokásom a nagyhalakkal a kezemben a botot kézben tartani, természetesen a kisebb halak bőven voltak amiket ezzel az orsóval sikerült megfognom

Természetesen nem csak ezek a dolgok voltak figyelve az elmúlt időszak alatt, azért a szerviz is kikérdezésre került, azonban ahogy reméltem onnan is pozitív, visszajelzést kaptam, így remélhetőleg egyre többen használják megelégedettséggel az L&K ProGuide orsókat.

Apropó visszajelzés. Nekem személyesen is tudtok visszajelzést küldeni a személyes Facebook oldalamra eddig is sok kérdést kaptam, és ezután is szívesen válaszolok a kérdésekre, illetve bármilyen észrevételre. Fontos ne a személyes Facebook oldalamon keressenek, hanem a Lukácsi Béla oldalon, ami pont a horgászat miatt lett létrehozva.

Forrás: Lukácsi Béla

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...