Megjelent: 2006. december 05. | Forrás: ET | Írások
Újságíró:
-Gyönyörűen indul ez a májusi nap, az idő csendes, ragyog a napfény, még egy szellő sem borzolja a tó felszínét. Az egyetlen dolog, ami beárnyékolja ezt az idilli képet, hogy már régóta itt ácsorgok, de a riportalanyom késik.

Bodorka:
-Hé. hé. újságíró úr, itt vagyok, nem késtem el. De tudod-e, hogy a legveszélyesebb ragadozó, a csuka felségterületén vagyunk? Én szívesen válaszolok a kérdéseidre, de azért a gyomrában nem szeretném végezni. Kérlek légy óvatos!

Újságíró:
-De hát, hol vagy? Gyere, mutasd magad.

Bodorka:
-Na, azt nem. Az túl veszélyes.

Újságíró:
-Legyen! Akkor én mutatlak be az olvasóknak. A neved RUTILUS RUTILUS, de mindenki csak bodorkának nevez. A cyprinidaek családjába tartozol, és már több mint hét éves vagy. Bár te vagy a csapat legidősebb tagja, mégsem teszel egy lépést sem a családod nélkül. Remélem, nem felejtettem el semmit.

Bodorka:
-Hát.. nagyjából így igaz. Menjünk egy kicsit arrébb, ott nyugodtabban beszélgethetünk. Tudod, hogy születésünkkor több ezren vagyunk testvérek, és ez azért van így, mert ez a gonosz világ nem elég vendégszerető számunkra. A természetben egy igaz törvény létezik: minél kisebbek egy fajtán belül az egyedek, annál nagyobb az esélyük a túlélésre. De fel kell, hogy hívjam a figyelmet arra, hogy az út hosszú volt, tele buktatóval. Nem volt könnyű megtanulni az évek hosszú során, hogyan vegyük az akadályokat, az összes akadályt…

Újságíró:
-Pedig, így első ránézésre, nyugodt helynek tűnik ez a szép kis tó, körben nádszálakkal, és a sok, ragyogóan sárga írisszel a partján… Még a közeli folyó is szelíden hömpölyög.

Bodorka:
-Igen…, biztos vannak olyanok, akik rosszabb körülmények között élnek, mint mi. Meg kell adni, a szüleink nem véletlenül hagytak itt bennünket, mert ennivaló az van bőven, szinte úszunk benne. Plankton túltengés van, mindig tele a béndőnk. Ez a tó igazi paradicsom lehetne, ha nem lennének benne ezek a rosszindulatú teremtmények, akik szívesen felvennének bennünket az étlapjukra.

Újságíró:
-Hát jó, ebből a szemszögből nézve a dolgokat, már értem miért nem akarsz előbújni a rejtekhelyedről.

Bodorka:
-Amíg nem kereszteztük az útjukat, és amíg nem találtuk magunkat szemtől szembe velük, addig elképzelni sem tudjuk mi a rémálom. Néhány ragadozónak a szeméből árad egy bizonyos „nem is tudom mi", ami gyilkol. Amikor találkozunk, az nekünk elviselhetetlen. A nézésüktől megfagy a vérünk, de lehet hogy egyszerűen képesek szemmel ölni. Tudod, ezekkel a halakkal szemben, mi csak ritkán kerülünk nyerő helyzetbe, néhányan közülünk a találkozáskor rögtön elájulnak, mások egyből merev halottá válnak.

Újságíró:
-Ha ez így van, akkor a faj hogyan tud fennmaradni?

Bodorka:
-Többszázezren vagyunk, ez erős kapcsolatot képez a csoporton belül. Ráadásul, erős a családon belüli összefogás. Nálunk támogatjuk a fiatalokat, mert tudjuk, hogy életük kezdetén erre szükségük van. Az első napokban elég sok az összevisszaság, de aztán mindenki gyorsan megtanulja, hogy mindenre oda kell figyelni, ugyanakkor el kell kerülni a feltünősködést. Csak így lehet elkerülni azt, hogy már fiatalon gasztronómiai élvezetet okozzunk a víz alatti vadászoknak.

Újságíró:
-Ezek szerint, nem valami vidám dolog a bodorka élete. Úgy látom, nálatok megszületni is akarni kell.

Bodorka:
-Nem! Álljon meg az őrület. Azzal nem megyünk semmire, hogy állandóan félünk attól, ami ránk vár. Ha ismerjük az élet árát, tudjuk, hogy túl rövid ahhoz, hogy ne használjuk ki minden pillanatát. Ráadásul, egy idő után fatalistává válunk, nem birkózunk a sorsunk ellen, belenyugszunk a megváltoztathatatlanba. De életünk azért nem céltalan, fontos láncszemét képezzük a víz alatti életnek. Mindenki legyen hű a saját értékeihez. De nem is foglalkozunk az ilyen problémákkal, örülünk az életnek, és száz százalékosan kihasználjuk a pillanat örömeit.

Újságíró:
-Megnyugtatsz, ezek szerint nem csak gondokból áll az életed?

Bodorka:
-Nem, én optimista vagyok. Minden nap felfedezem a tónak egy új részét, egyszer a hátamat süttetve a nappal, máskor a mélységeket kutatva. Minden rétegben meg tudok élni, ez csak a vízhőmérséklet függvénye. Azért, szerintem a legszebb évszak a nyár. Ilyenkor egész nap a vízréteg közepén maradhatok, ami tele van élelemmel.

Újságíró:
-Ezek szerint, fő gondod a ragadozók támadása?

Bodorka:
-Nem csak az. Sajnos, itt van még a természet is. Amikor már sikerült elkerülnünk a tó összes ragadozóját, elég egy hatalmas vihar, vagy egy erős áradás, hogy elpusztítsa hosszú fáradozásaink gyümölcseit, és kiirtson egy egész kolóniát. Ráadásul, itt vannak az unokatestvéreink, a dévérek. Ha tudnád, hogy mekkora étvágyuk van, rögtön megértenéd, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy „táplálkozási konkurencia". Hatalmas bandákban élnek és másra sem tudnak gondolni, mint a zabálásra. Olyan kövérek, hogy már nincs ragadozó, amelyik szívesen megenné őket. Ez tényleg igazságtalan…
-Csendet! Hallod? Ez Ő! A Csuka! Szia, én megyek.

Újságíró:
-Szia, és… mindegy mi történik, maradjatok együtt!