Újságíró:
Még szerencse, hogy ez a mai találkozó itt a vízparton álló szomorúfűz alatt jött létre. A kis folyó lassú folyású, jó nagy részét tavirózsák borítják.
Így július közepe táján, a hőség elálmosít mindenkit, még a madarak is csendben gubbasztanak valahol a levelek alatt. Egyedül a szöcskék ciripelése hallatszik egyre erősebben.. Most már értem, miért ezt a helyet választotta Esox Lucius úr, hogy engem fogadjon.
- Jó napot uram!

Csuka:
- Szólíthatnál inkább Uraságnak! Ráadásul, elfogadhatatlannak tartom, hogy nem hozzám jöttél először. Csak az idődet vesztegeted, amikor ezeknek a nyamvadt kis halaknak a siránkozását hallgatod. Emlékeztetlek, hogy az én fajtám már ősidők óta itt él ezekben a vizekben. Itt voltunk már jóval az emberiség előtt és még sokáig itt lesz a helyünk ezen a jó öreg földön. Bár, az emberek mindent megtesznek, hogy ez ne így legyen. Persze csak egy hal érdemli meg a fokozott figyelmet, ez pedig én vagyok, én a Csuka!

Újságíró:
- Igaza van Uram, bocsánatot kérek.

Csuka:
- Mondtam, hogy Uraság… Tíz éves vagyok, és több mint egy méter hosszú. Még azt is minden fellengzősség nélkül állíthatom, hogy pótolhatatlan! Uralkodásom nélkül, ebben a folyékony élettérben csak az összevisszaság és az anarchia uralkodna. Nem kell megköszönni, tisztában vagyok az életben betöltött szerepemmel, és teljes mértékben felvállalom azt. Nekünk évezredeken keresztül bizonyítani kellett, nem lehettünk úgy a vizek urai, hogy csak csattintottunk egyet az uszonyunkkal!

Újságíró:
- Ön hosszú ideig úgy volt beállítva, mint egy zsarnok.

Csuka:
- Hála Istennek, ez az idő már megváltozott, és az emberek gondolkodásmódja úgyszintén. Ma már mindenki tisztában van azzal, hogy csak azokra támadok, akik betegek, sebesültek, vagy lassabbak, mint a többiek. Ez az én feladatom, hozzájárulásom ahhoz, hogy csak az erősek maradjanak életben, akik leszármazottjaiknak képesek továbbadni kiváló genetikai képességüket, fenntartva ezzel a faj további fejlődését. Nálunk, halaknál, a gyengeségnek nagy ára van! Nézd csak meg azokat a vizeket, ahonnan bennünket kipusztítottak. Ott mindenütt szörnyű betegségek, járványok tizedelik meg a vízi világ lakóit. Hidd el, azóta nagyon sokan visszasírnak bennünket!

Újságíró:
- Hát, ha ebből a szemszögből nézzük, akkor az összes többi hal csak hálás lehetne Önnek, pedig…

Csuka:
- Nekem semmit sem kell bizonygatnom. Régóta élek ebben a világban és még sokáig élni is fogok! Nem akarok senkivel sem tárgyalni kivívott jogaimról, és az ahhoz tartozó előnyökről.
Elmondhatod mindenkinek, akik az irigyeim, és helyettesíteni szeretnének, hogy ez a hely már foglalt, és még sokáig az is marad! Na.

Újságíró:
- Ugye tudja, hogy ellenfelei úgy beszélnek magáról, mint egy gyilkosról, azt mondják, hogy aki közel megy, az meghal?

Csuka:
- Ez nem igaz! Néha ideges vagyok, amikor valaki a felségterületemre téved, de aki jól ismer, az tudja, hogy általában nyugodt a természetem. Táplálkozási időszakaim rövidek, utána hosszú ideig inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy nyugodtan megemésszem a zsákmányomat, nemhogy jóllakottan erősködjek. Viszont, elismerem, hogy mindig résen vagyok. Stratégiámhoz tartozik, hogy felségterületem minden zugát felvigyázzam, már csak azért is, hogy az esetleges betolakodókat távol tartsam.

Újságíró:
- A maga felségterülete???

Csuka:
- Igen, ez a néhány tíz négyzetméternyi terület, ami életteret biztosít, és ami megadja nekem a táplálkozási lehetőséget. Mi, a csukák, szektorokra osztjuk egymás között a szabad területeket. Ez egyszerű módon történik, a legnagyobbak és a legerősebbek, mint én, elfoglaljuk a legjobb helyeket, a kicsik meg ott élnek és esznek, ahol akarnak.

Újságíró:
- Tehát, senkinek sem engedi meg, hogy területén megzavarja a nyugalmat?

Csuka:
- Ha nem tartják tiszteletben a rendet, az anarchiához vezet! Így egy személyben több dolgot is elvégzek: én vagyok a rendőrség, hogy mindenki betartsa a szabályokat, egészségügyi okokból kiirtom a betegeket és nem utolsó sorban, ennem is kell.

Újságíró:
- Ilyen az élet. Egyeseknek meg kell halniuk, hogy mások tovább élhessenek! Mesélje el nekem, hogyan csinálja ?

Csuka:
- Ritkán üldözöm hosszú ideig a zsákmányomat. Én rövidtávon vagyok gyors, nem szeretek marahtoni távolságokat úszni. Támadásom villámgyors, emiatt néha durvának tűnik. Az uszonyaim annyira erősek, hogy segítségükkel néhány tizedmásodperc alatt utolérem ellenfelemet, és már ott is van a Halál. Szeretem a gyors és jól végzett munkát. Meg kell adni, a természet tökéletesre formázott. Olyan fegyverekkel vagyok ellátva, mint senki más. Rejtőzködő képességem utánozhatatlan, teljesen beleolvadok a környezetembe. Áldozataim úgy halnak meg, hogy közben semmit nem vesznek észre. Olyan vagyok, mint egy lesben álló láthatatlan vadász. Képes vagyok mozdulatlan maradni órákon keresztül, mintha semmi nem érdekelne.

Újságíró:
- Ezzel érdemelte ki Uraságod második becenevét, ami a Lusta?

Csuka:
- Hát, ez aztán tényleg nem igaz! Én nem vagyok lusta, csak kímélem magam. Miért pazaroljam az energiámat fölösleges dolgokra? Inkább minden erőmet arra a támadásra tartogatom, ami biztos. Ha áldozatom ki akar szabadulni hétszáz fogam szorításából, az teljesen fölösleges erőlködés.

Újságíró:
- Mi történik? Mi az a csoportosulás ott hátul?

Csuka:
- Látod ?! Ahogy hátat fordítok nekik, máris kihasználják az alkalmat a rendzavarásra. Ezt én nem bírom elviselni!
Bocsánat, mennem kell, hív a kötelesség!