Kellemes napos idő van, nincs maradásom a városban. Megeresztek néhány telefont, szabaddá teszem a délutánomat, irány a folyó. Pergetőbot, gázlóruha, fotógép gyorsan bekerül az autóba és hanyatt-homlok igyekszem kikecmeregni a hangyabolyként nyüzsgő forgalomból.

Pergetésre alkalmas víz csordogál a patakban

Egyre közelebb kerülök az óhajtott színhelyhez, már képzeletben hallom a folyó csobogását, a fák ágain muzsikáló szél hangját. Amint a hídra érek, és a vízre pillantok, a lelkesedésem rögtön lelohad. Barnás, kissé zavaros víz hömpölyög a mederben, pergetésre majdhogynem alkalmatlan. Jó néhány kilométert lezavartam, elhalasztottam a dolgaimat, mégiscsak horgásznom kell valahol, immár nagyon beleéltem magam, nincs visszaút. Támaszkodom a korláton, és a lehetőségeimet saccolgatom. Ebben a vízben a domolykók nem fogják támadni a műcsalikat, más alternatívára lesz szükségem. Eszembe jut, hogy van egy patak is a közelben, talán az nem fest ilyen rosszul. Gyorsan vissza a járműbe és nyomás tovább. Szerencsém van, a patak vize palackozott víz tisztaságú. Domolykókra nem igen számíthatok, pisztrángra annál inkább, de hát kinek fog hiányozni a domi, ha pettyes halakat is foghatok. A kedvem újra szárnyal. Gyorsan magamra öltöm a harci öltözéket és a felszerelés összeállításába fogok. 10-30-as pálcám van, kissé kemény lesz, de hát nem ide készültem, 0,18-as monofil, ez csak kissé túlzás, na és a műcsalik…Hová is tettem őket? Bármenyire is meresztem a szemem, egy árva csalisdobozt sem találok a táskámban. A nagy kapkodásban, hogy minél hamarabb kint lehessek, elfelejtettem betenni őket. Hosszas bogarászás után három körforgót csak lelek a mellényem zsebeiben. Egyik túlzás lenne, de akad két megfelelő méret is. Meg vagyok mentve!

Ez a két körforgó volt a mentőöv: Mosca Mosquito és Spanto

Csendesen belegázolok a patakba, nem akarok riadalmat kelteni a lakói közt. Felfele indulok el. A víz nagyon tiszta, nem kockáztatom, hogy észrevegyenek idő előtt a halak. Mivel az árral megegyező irányban húzom a csalit, ezért a szélesebb kanállal ellátott körforgót csatolom fel. Ez a modell nagyon jól vezethető ilyen viszonyok közt, kellően pörög lefele húzva is. Lélegzetvisszafojtva várom a kapást, de egyelőre csak a kövek kocogtatják néha a horgot. Bátran haladok a csúszós kövek közt, a filctalpas bakancsnak köszönhetően nagyobb biztonságban érzem magam. Két-három helyen is kapás nélkül maradok, ami elég szokatlan, régebben minden tanyában lakott valaki, igaz legutóbb műlegyekkel próbálkoztam. Időt adok magamnak és a halaknak, addig is élvezem a rohanó patak csobogását, a parti növényzet sokszínűségét. Csodás helyre érkezem, egy természetes bukkanón keresztül csobog alá a víz egy nagy kövekkel tarkított tanyába. Guggolva közelítek, vigyázok az árnyékomra, amint a kellő távolságra érek, letérdelek és úgy dobálok. Halkan csobban be a kis támolygó a habokba, de sokadjára is eredménytelenül tekerem magamhoz. Nagyon bízok a helyben, ezért nem rohanok tovább, aprólékosan átmatatom. Az utolsó pillanatban, a lábaim előtt villan egy hal és máris érzem kezemben a rávágást. Dühösen kapta el a csalit, teljesen benyelte, megsokallta a zaklatást. Amint kiugrik, látom, hogy nem sebes pisztráng van a horgomon, egy szajblingot sikerült becsapnom. Egyre több akad horogra belőlük az utóbbi időkben. Az áradásokkor megszöknek a tenyészetekből és a vadvizekben megfelelő feltételeket találnak maguknak az életbenmaradáshoz. Tudom, hogy hajlamos összeívni a sebes pisztránggal, ami nem szerencsés, de nincs szívem elpusztítani olyan szép, néhány fotó és visszaengedem.

Jó harcosok ők is

Rendesen elkapta a horgot

Túl szép ahhoz, hogy bántsam

Elmehet!

Tovább bandukolok a mederben, immár bízom benne, hogy hamarosan egy igazi sebes pisztráng is megtisztel. Ismét egy fantasztikus helyre érkeztem, ami nem nehéz, hisz egyik után ott a másik. Már az első dobásomra keményen rácsimpaszkodik valaki. Egy pillanat múlva már a levegőben táncol, felismerem élénkpiros pettyeiről. Hevesen rohangál, próbál szabadulni, de nem sikerül neki. Alátartom a rövid nyelű merítőt, próbálom óvni a sérülésektől. Óvatosan kézbe veszem, hogy megörökíthessem. Már számtalan példányt fogtam, de mindenik más és más, tehát nem csoda, hogy majd’ mindeniket meg akarom örökíteni. Gyorsan végzek, majd szabadon bocsátom. Elég nagynak vélem a tanyát ahhoz, hogy lakjon még benne hal, ezért dobok még párat és nem potyára. A második példány már valamivel nagyobb, róla is készül pár fotó, mielőtt távozna. A halszagra egy potyaleső ingola is előkerül a kövek közül. A hálóba tessékelem kis időre.

Piros pettyes hal

Igazán mutatós jószág

Ő sem csúnya

Mielőtt elengedném, időt adok, hogy magához térjen

Néhány pisztráng elpusztítása biztosan az ő számlájára is írható, de ez a természet rendje

Sebesen rohan, majd megnyugszik kis időre

A lehangoló kezdetek ellenére jól érzem magam. Körülvesz a természet, a kedvenc időtöltésemnek hódolhatok, és távol van a város zaja. Feltéve, hogy megérem a békés öregkort, mindenképp egy ilyen helyen akarom kipihenni az út fáradalmait. No, de egyelőre elhessegetem magamtól az ilyen gondolatokat, hisz ez most van és még nem vagyok abban a korban. Cserkelek tovább, újabb fotóalanyok után. Nem kell soká várnom, a tiszta vízben hamar kiszúrom a támadó halat. Az élmény leírhatatlan, ismét rázza a bot hegyét egy pettyes uszonyos. Sikerül levergődnie magát a horogról. Nem bánkódom, a kapás öröme megvolt és egy kis ideig a pisztráng is az enyém volt, ennyi pont elég, majd jön a következő. Folyamatosan vannak kapásaim, el is kapom zömmel. Már csak ritkán fotózom őket, igyekszem minél hamarabb útjukra bocsátani. Remélem még sokáig színesíteni fogják vizeinket ezek a csodás ragadozók és sok hasonló élményben lesz még részem.

Pisztrángportré

Csak egy pillanatra

Kicsi, de annál szebb

A nap legkisebb és legszínpompásabb halacskája

Nem csak a halakban lehet gyönyörködni, ez a kányabangita is megérdemel pár pillanatnyi figyelmet