Olaszország messze van, de a Pó folyó harcsái hatalmas vonzerővel bírnak, segítenek legyőzni a távolságot. Sándor nem egy gyakorlott harcsázó, de ami ennél fontosabb: lelkes horgász, aki mindent kipróbál, hogy célját elérje. A cél pedig természetesen pár testes olasz harcsa elcsípése volt.

Ariano nel Polesine, ez volt a bázis tíz napig

Ezt az álmot kellett valóra váltani

Derék horgászunk közel egynapos autózás árán jutott el Ariano nel Polesine nevű városkába, amely már a Pó folyó deltájának kellős közepén van, és jó kiindulási pontul szolgálhat mind a Goro-ra (a Pó folyó mellékága), mind a nagy Pó folyóra történő támadás esetén. Bár Sanyi egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy még aznap este vízre száll, társai és vendéglátója kijózanították, és inkább a megérdemelt alvást ajánlották neki. Másnap már kipihenten és kalandra készen ült csónakba, hogy valóra váltsa régóta dédelgetett álmait.

A Goro mellékág is nagyon jól nézett ki

Kézai Gabriella panziója szolgált kényelmes pihenőhelyül a horgászizgalmak előtt és után

Külön figyelemre érdemes a panzió nappalijában ez a két szerencsét hozó amulett, bár mintha nem harcsahorgászok függesztették volna ki őket…

A nagy Pó folyót látványától pedig minden igazi harcsahorgász pulzusa megemelkedik

Az nagyon hamar világossá vált Sanyi előtt, hogy ezen a helyen se ugrálnak csónakba a harcsák (legfennebb pár csefaló), a nagy ragadozókért rendesen meg kell küzdeni. Az első éjszakák úgy teltek el, hogy csak pár halvány jel tartotta horgászunkban a lelket: pár távoli rablás, szétugráló kishalak, és egy-két kapásgyanús hozzányúlás. Harcsa semmi.

A nappalok azzal teltek, hogy Sanyi újra és újra átdolgozta a harcsák megfogására irányuló stratégiáját, lelkesen ecsetelve előttünk, hogy miként vethetünk véget a belti-sorozatnak. Hittünk is meg nem is az elszánt horgásznak, de azért szótlanul követtük az utasításait. Így keveredtünk bele egy nappali pergetésbe, ami mezei villantózásból állt. Egyszerű pergetőcucc, kemény fonott és pár ET márkájú támolygó kanál volt a készletünk. Az ET Catfish szép kanál, de személy szerint, ósdi műcsalinak tartottam és nem hittem benne annyira. Az én világom inkább a wobblerezés, de úgy gondoltam, hogy ennek a vasnak is meg kell adni az esélyt – ha Sanyi ennyire akarja. A Dragomir nevű villantó már igazán progresszív cuccnak tűnt: érdekes hajlat volt a testben, és mellesleg a horgai is inkább voltak a harcsákhoz méretezve. Sanyinak volt két kapása a Catfish-re, de mindkettő lemaradt. Végülis nem bántuk, hogy lemaradtak, mert azok sem harcsák voltak, hanem ágak.

Dragomir és Wizzard villantó a menü, körítésnek két bivalyerős zsinór: CarbonX Catfish és TufLine XP

A Spin Blade bot jól kezelte a nehezebb támolygókat is

A Ryobi Oasys egyszerű, de megbízható eszköz volt

Sanyi végigsétált a parton…

…és rápróbált a jobb forgókra

…főleg ezzel a mutatós Catfish támolygóval

A Dragomir ötletes profilját nem lehet szó nélkül hagyni

Sanyi első igazi „póharcsás” élményét egy wobbler hozta meg, amin én egyáltalán nem csodálkoztam. Az éjszaka közepén olyan hangosan szippantotta le egy harcsa a kétrészes Salmo Whitefish-t, hogy mindannyian összerezzentünk a csónakban. Sanyi betyárul tartotta a halat, igazán extrém tesztelés alá vetve a kezében görnyedő energós cuccot. A Spin Blade szótlanul hajlott, a Ryobi Oasys pedig röhögve adta a zsinórt – legyintettünk, 48-as fonott van a dobon, ez eltéphetetlen! Maximum a horgok szakadnak ki.

Bár minden drillinget keményebbre cserélt, amikor Sanyi a horgokra gondolt, mégiscsak megérintette őt a halvesztés félelme, és ösztönösen finomabbra vette a fárasztást. Abbahagyta a lelketlen csörlőzést, és inkább sikoltva adott zsinórt a vágtató halnak. A csökkenő ellenállás felbátorította a harcsát, és az fogait vicsorgatva leckéztette a horgászt. Azaz csak leckéztette volna, mert a TUF 0,48-as fonott zsinór olyan szilárd tény, amivel egy olasz harcsa sem tud kikezdeni. Sanyi csónak mellé térdeltette a halat, mi pedig elkaptuk a grabancát.

Feljött a bestia!

Minden horgász ilyen tökéletes akasztásról álmodik

Sanyi fészbúkos fotója

A harcsa fészbúkos fotója

Nekem úgy tűnt, hogy voltak harcsák a Pó folyóban, amelyek kimondottan Sanyira vártak… Hogy ezt neten egyeztette le a harcosunk, vagy templomi áldással, nem tudni pontosan, de tényleg gyakran előfordult, hogy pár átbetlizett éjszaka után felbukkant egy harcsa, amely kimondottan a Sanyi wobblerét akarta. Hárman dobáltunk a felszínen forgolódó halra, de az türelmesen kiszúrta a Sanyi wobblerét és kizárólag azt üldözte a három egyszerre vontatott wobbler közül.

Egyik hajnalon ugyanígy a nagy kapástalanságból jelent meg a „Sanyi harcsája” és idegesen üldözni kezdte a kétrészes Whitefish-t. Sanyi valójában mielőbb ki akarta tekerni műcsaliját, hogy teret adjon nekünk, és mi dobtunk is lelkesen, de a harcsa kitartott a Sanyi egyre gyorsuló műcsalija mellett, és majdnem a csónak előtt csavarodott rá. Hogy mi volt ezekkel a halakkal, nem tudni, de az is lehet, hogy a Sanyi korábban visszaengedett harcsája bukkant fel újra és újra a folyó különböző pontjain, többször is megörvendeztetve a derék horgászt. Csupa rejtély volt ez a folyó, kezdve az állandó árapálytól, egészen az utolsó doboz sörig, amit elvileg senki se vett el, mégis felbukkant a kifacsart doboz pár nap után a csónak végében. Az viszont biztos, hogy Sanyi harcsái ma is a folyóban úszkálnak, és arra várnak, hogy az a bizonyos Whitefish ismét elinduljon a partmenti bokor alól a hangtalanul sodródó csónak irányába.

Horgásztúra a Pó folyón: www.pofolyo.hu