Somogyország kincse 2 - A kiskorpádi Szigetes-tó
Megjelent: 2009. október 21. | Forrás: Jancsek János | Írások
Ahogy ígértem az előző részhez képest egy kicsit komolyabbra vesszük a pecát! A pár naposra tervezett bojlis horgászatra hárman indultunk, a cél Kiskorpád, Szigetes-tó, ami Kaposvártól 15km-re található.


A kiskorőádi Szigetes-tó

A tóról: 4,5 hektáron fekszik, száz db 5- 15,5kg közötti nagy ponty van benne, ezen felül kisebb és más fajta halak is megtalálhatók, de minket igazán a bojlizás érdekelt! A tóval kapcsolatos terv, hogy még 100-200-al szeretnék növelni a nagyponty állományukat. Megtekinthető: http://szigetesto.extra.hu


A kellékek egy része

A tulajdonossal beszélgetve azt is megtudtuk, hogy egy darab halért képes elmenni bárhová, személyesen, azt hiszem, ez magáért beszél, ha a tó halállományáról van szó!


Hálóban az első

Történetünk nem igazán jól kezdődött, ugyanis a tóhoz érve, barátságosan fogadtak minket, sőt a cuccolás érdekében csónakot is kaptunk, de Imi barátom 2-3 méter után - a vízmélységet, vagy a halakat akarta megkenni nem tudom -, a brifkóját szépen elsüllyesztette. A kipakolás és az összeszerelés után, a beetetés következett. A tulajdonostól kérdeztük a titkos dolgokat, és hogy merre és mennyit érdemes etetni.


Hú, de szép

Kérdéseinkre rengeteg választ, segítséget kaptunk. Akadó nincs, teljesen a nádfalat céloztunk, ott egy 10-15 méteres vonalat etettünk, persze csak pár szemet elszórva. Ami még érdekes, hogy a tó sok természetes forrással is rendelkezik és persze egy-kettő beleesett az etetésünkbe! Carp Expert felszerelést hoztunk magunkkal, de Imi biztosra akart menni és a vastag zsinórhoz brutális orsót választott. Egy tankhajót is el tudott volna vontatni volna ezzel a Banax-al, de egy kisebb modell is megtette volna. Én 25-ös damilt használtam, 2-es és 4-es tűket hoztunk magunkkal.


Büszke is vagyok

A bojlit felfűzve és bedobva, elővettem a match botomat és szerelni kezdtem, gondolván, unatkozás űzőnek jó lesz. Bedobás után kb. egy órával kiegyenesedett a damilom és az a csodálatos hang ririririririririri…………. Az eredmény 8 kg-os tükrös koi-ponty, 2-es horog, 20-as tintahalas bojli, és ami még megtetőzte az örömünket, Imi sörhegyekkel halmozott el mindenkit, ugyanis a tógazda 5 másodperc alatt kibúvárkodta a tárcáját! Még három halat fogtam és egy szakítást néztem végig, amikor Imi pattant a botjáért, ugyanis egy gyönyörű kapás rázta meg az egész bottartóját!


Menj Isten hírével

A fárasztást szépen nyugodtan csinálta, nem szerette volna erőltetni, tépni a halat, ezért az csak lassan mutatta meg magát, de az eredmény csodás, 10 kg-os tükörponty volt! A holt időszak elért bennünket, így volt időm a tó szépségének csodálására és a mindennapok pillanatnyi elfeledésére. Aztán eszembe jutott a match botom!


Ez sem csúnya

A horogra feltettem egy szem csemegét és bedobtam. Iminek forogtak a szemei, hisz bojlizni jöttünk, beszélgetni, söröcske meg miegymás, de én nem nyughattam. Persze az úszó be sem állt, a bojli megtetszett valakinek, de csak kóstolóra. Imi és Dieter nagy hahotába kezdett, a match botom félig a vízben, én megdöntve a sprint rekordot rohantam és vetődtem érte, de megérte a kétkilós pikkelyesért!
Eljött az este, és Dieter bebizonyította a német felsőbbrendűséget, ugyanis a háromszemélyes sátrat egyedül foglalta el, mi Imivel bealmoltunk a strapabíró, kényelmes pontyozó székünkbe!


Fárasztás közben

A hajnali órákra is tartogatott meglepetést a tó, mindkettőnk botján Carp Expert Camou damil volt, nálam 25-ös, Iminél 40-es. Az egyszerre jött kapás nem csak abban okozott gondot, hogy ki kinek segít meríteni, matracot, vizet hozni, hanem a halak, mint a hohoban, szándékosa keverték össze a damilt! A kellemetlen helyzet ellenére jól jöttünk ki a dologból, ez köszönhető a damiloknak, és Dieter álomból riadt gyorsaságának!


Éjszakai fogás

A délelőtti órákban szinte még reggelizni sem tudtuk, a tó mintha téli álomból ébredt volna és az összes hal élelemért kutatott! Ezáltal folyamatos kapások, ráncigálások voltak, persze a kis szemtelenek ugrattak minket, de a nagyobb halak nem játszottak, fogták és vitték!


És egy újabb, reggel

Délben mérlegeltünk, és a kisebb halakat nem számolva, 10 db nagypontyot, 65 kg összsúlyban mértünk. Igazán kiszórakoztuk magunkat, összecsomagoltunk és elindulunk haza.
Búcsúnk a tótól fájdalmasnak bizonyult, hiszen a szép fogásokkal, az izgalommal és jókedvvel teli két napot nehéz lesz felejteni.


Kapcsolódó termékek:


ET CarpExpert Boilie


Banax Helicon 5600NF

CarpExpert Evolution

ET CarpExpert

CarpExpert Camou

CE Bojlidobó cső





Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...