A sok versenyzés nemcsak azért fontos, hogy az ember jobb horgásszá váljon és időről időre megmérkőzzen az ország legjobbjaival, hanem azért is, hogy hiteles maradjon és a versenyek során szerzett tapasztalataival segíteni tudja azokat, akik figyelemmel kísérik a munkásságát. Ez utóbbi számomra különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen nincs annál jobb érzés, mint azt látni valamelyik közösségi média felületen, hogy egy általam ajánlott etetőanyaggal vagy akár végszerelékkel fog valaki fantasztikus halakat. A most induló cikksorozattal is egyértelműen az a célom, hogy olyan konkrét, a legapróbb részletekig tisztázott etetőanyagrecepteket osszak meg az érdeklődőkkel, amelyek nekem már bizonyítottak, így vélhetően mások is eredményesen fogják őket használni. Nézzük is az első ilyet!
A 2019-es évem első harmada egyetlen dolog körül forgott: valahogyan jussak döntőbe a method feeder országos bajnokságon. Szerencsére a sok befektetett munkának hála ez sikerült is, sőt, mikor e sorokat gépelem, már javában a döntőre készülök. A Palotavárosi Felső-tavon tett látogatásaim rengeteg tapasztalattal szolgáltak. Fontos feladat volt itt a tavaszi selejtezőre készülve, hogy egy olyan etetőanyagot rakjunk össze a csapattársakkal, amely a pontyok mellett a tóban nagy számban élő ezüstkárászok számára is attraktív, hiszen belőlük is fogni kellett a biztos döntőbe jutáshoz. Úgy gondolom, hogy e téren sikerrel jártunk, hiszen a felkészülési versenyek során rendre remekül szerepeltünk. A sors fintora azonban, hogy mire eljött az elődöntő, egy hirtelen betörő hidegfront miatt minden addigi eredményünket dobhattuk a kukába, annyira megváltoztak a körülmények.

Egy olyan etetőanyagra volt szükségünk, amely a kicsi és közepes méretű pontyok mellett…
…a tóban nagy számban élő, termetes ezüstkárászok számára is rendkívül vonzó!
Visszatérve a kikísérletezett pontyos-kárászos kajához, egy igazán különleges receptet raktunk össze, melyet hétről hétre, versenyről versenyre finomítgattunk, mígnem elérte a végleges, jelenlegi formáját. A keverék ötvözi a klasszikusnak mondható, sötét színű, közepes szemcseméretű, alapvetően hidegvízi, pontyos-kárászos etetőanyagok és a finomszemcsés, magas halliszttartalommal bíró methodos etetők minden előnyét.

A keverék elkészítéséhez három összetevőre van mindössze szükség. Fontos, hogy a Panettone etetőanyagból két egységnyire, míg a scopex&fish Seria Method etetőből egy egységnyire van szükség a megfelelő elegy eléréséhez. Az egyszerűség kedvéért én előbbiből két-, utóbbiból egyzacskónyit készítettem elő.

A Panettonét talán már senkinek sem kell bemutatni. Fekete színű, hallisztmentes, nagyon kellemes, édes aromájú etetőanyag ez.

Ehhez kerül némi folyékony adalék, mégpedig Bait Liquid CSL, melyből a kétkilónyi Panettonéhoz egy deciliternyire van szükség.

Mivel a CSL nagyon sűrű, ezért érdemes a száraz etetőanyaghoz adagolás helyett a megnedvesítéshez használt vízben feloldani elsőként. Ily módon biztosan jut belőle minden szemcsének!

A Panettone etetőanyaghoz apránként kerüljön a CSL-lel gazdagított vízből, nehogy csirizes legyen a kaja állaga!

Miután késznek érezzük, pihentessük néhány percig, majd törjük át egy 4-5 mm lyukbőségű rostán és ez a része a receptnek készen is van!

Természetesen, amíg a Panettone pihen, elkezdhetjük bekeverni a scopexes Seria Method etetőt, melyhez vízen kívül semmi más nem kerül!

Természetesen ezt is rostáljuk le! A Seria Method etetőanyagok esetében én általában 3 mm lyukbőségű rostát alkalmazok, hiszen ezzel a legapróbb rögöket is el lehet tüntetni.

Ha készen van mindkét komponens, akkor nincs más hátra, mint összekeverni őket! Az eredmény önmagáért beszél! Azon túl, hogy eszméletlenül jól néz ki, egy nagyon fogós, „mindenes” keveréket kapunk kézhez!

Ha kész az etetőanyag, már csak egy kívánatos csalira van szükség!

A csoki-narancsos Method Tojás a kedvenc palotavárosi csalink!

A panettonés-scopexes kaja tökéletes methodos csalogatóanyag!

Ha odafigyelünk a megnedvesítésre, egy ideális állagú etetőanyagot kapunk!

Ellenállhatatlan falat a pontyok és a termetes ezüstkárászok számára!

A kész töltet már repülhet is a helyére!

A várakozás percei lényegesen lerövidíthetők egy ilyen fogós etetőanyagot használva!

Kapás!
Bízom benne, hogy akik kipróbálják ezt a keveréket, legalább annyi halat fognak majd a segítségével, mint tettük azt mi a tavaszi horgászataink során. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a kaja nyáron, azaz most is megállja a helyét, így bátran használható akár 30 fokos vízhőmérséklet mellett is!
Hamarosan érkezik a következő recept, amely már kimondottan a pontyok megfogásában lehet segítségünkre!
Szabó Bence
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...