![]() A nád még nem is serken, a fűz éppen csak rügyezik, de a szép tavaszi reggel halat igér |
A két szerelék között kevés volt a hasonlóság, az elég erős folyás miatt csakis fenekező módszerről lehetett szó. A finom szerelékes készség a Competition Feeder 360 botból, mely már a múltkor keszegezve igencsak bizonyított, és az Energo Team Fighter Match 40 hátsó fékes, gyors/6,1:1/, 6+1 csapágyas orsójából állt. Mellette összeállítottam egy klasszikus pontyozó fenekezőt az Arno botcsalád 2,7m-es 60-120 dobósúlyú tagjából és a tavaly megbízhatósága miatt már általam megkedvelt Comet Runner 50-es, nyeletőfékes, 7+1 csapágyas orsóból.
![]() A versenyzők: a méltán népszerű Arno fenekező-pontyozó botcsalád 2,70-es 60-120grammos változata, és a finomszerelékes fenekezés egyik legminőségibb botja a Competition Feeder 360-as |
A Carp Expert zsinórokra /20,30/ egy feederkosarat, illetve lapos-bordás etetőkosarat ütköztettem csúszóra az alsó-felső előkék közé. Tudom, hogy a feedernél nem szokás két horgot kötni, de mivel pontynak, keszegnek egyaránt meg akartam adni az esélyt, az alsón csemegekukoricával, a felsőn állati eredetű étkekkel csaliztam. A klasszikus szerelék alsó horgán egy Technopufival meglebegtettem a két szem csemegét, felül a kukoricák mellé két szem csontit tűztem.
![]() A botokkal harmonizáló orsók, a klasszikus fenekezéshez a Comet Runner 50-es, a feederezéshez, úsztatáshoz három dobjával jól kihasználható Fighter Match 40-es. |
Az erős áramlás miatt Techno Rapid ragasztót, a jobb figyelemfelkeltés okán pedig Techno Felhősítőt kevertem az etetőanyagba. A normál fenekezőn csiptetős kapásjelzőt, míg a feederen a közepes erősségű spiccet használtam.
![]() A két spicc közötti eltérés jól mutatja a két horgászati stílus különbségét | ![]() A technikák versenyében bevetett minőségi etetők és csalik nagyban hozzájárultak a kísérlet sikeréhez |
A próbát az erősebb bottal kezdtem, miután 6-7 jól ellapított gombócot dobtam vagy húsz méterre a mederbe és ráhorgásztam. Legalább másfél órát gyönyörködtem az éledező tavaszi tájban és a két hófehér, elvadult némakacsa udvarlásában, mire értékelhető, ejtős-húzós kapásom kerekedett. A jelző még nem ért a botig, mikor határozottan megemeltem az Arno-t.
![]() A Techno készítmények, a ragasztó, a kész szerelékkel ellátott pufi, a speciális etetőanyagok, az eredményes békéshal horgászat fontos kellékei |
Lomha rúgásokkal válaszolt valami a zsinór végén, csak a stég előtt vadult meg a kétkilókörüli, aranypikkelyű tőponty. Máris elégedett voltam, de aztán egy újabb kapásnál, nem tudom miért, de vadásznyelven szólva mellédurrantottam. Vigasztalás képen hamarosan jött egy közel hármas a felső csonti+ csemege szendvicsre. Néhány maszatolás után dél felé megjött egy újabb ketteske a fűzött-lebegtetett alsó horogra, de olyan vékonyan akadt, hogy jól jött a hosszúnyelű versenymerítő.
![]() A Maruto speciális pontyhorgán szilikonszálon Technopufival meglebegtetett csemegekukorica a pontyok számára igencsak csábító | ![]() A lapított-bordás etetőkosarakat különösen folyásban ajánlott használni. |
Fotózás, halvisszaengedés és ebédelés után izgatottan ültem újra ki a stégre, vajon mit tud ezek után a feeder? Megint benyomtam a gyöngykaviccsal nehezített gombócokból/ezért kell a ragasztó, különben szétesik!/, és ráhorgásztam a finomított szerelékkel. A felső horogra gilisztát, az alsóra egy szem csemegét tűztem két pinkivel. Az első hal egy villantónyi karika volt, de a másodiknál igencsak bebólintott a vékony botvég.
![]() Minden olyan volt mint egy szép álom, aranyló tavaszi idő, meglepően jól verekedő, éhes potykák és jól működő felszerelés. | ![]() Örömömben a közel hármast majd szájon csókoltam. |
A Fighter Match fékje finoman cicerézni kezdett, én csak tartottam a szép ívben hajló botot, mely kellemesen bólogatott. Aztán kijött a hal az erős folyásból és el kezdett forogni a tengelye körül, de hamarosan körül ölelte a merítő. Az alsóra jött, bár a giliszta is eltűnt a másik horogról. Aztán a karikák órái következtek, de rengeteget hibáztam, talán kicsik voltak a keszegek. Egyszer éppen csak hogy bedobtam, majd mostam a kezemről az etető maradékát, a spicc egy puha rándulás után teljesen kiegyenesedett.
![]() A feederes technika pontyra is jól működött, ha az alsó horogra kukorica került. |
Gondoltam, végre egy jó dévér, de ahogy felkaptam a pálca erős ívben hajlani kezdett, azonnal sejtettem, no még egy aranypikkelyű. A kezdeti ellenállás után aránylag hamar megadta magát a ketteske, de a finom bottal így is igazi kéj volt a fárasztása. Hamarosan abba is hagytam mert fogyóban volt a fény a fotózáshoz, de nagyon elégett voltam a halakkal és a pecákkal egyaránt.
![]() A karikák, egy kivételével, a felső gilisztás horogra jöttek. |
A botok versenyéből azt a tanulságot vontam le, hogy a finomabb szerelék ugyan nagyobb szórakozást nyújt, de lehet, hogy a sok keszegkapás miatt elszalajtjuk a ritkább, nagyobb halat. Tehát igény szerint válasszuk meg a technikát, szereléket, de a víz melegedésével mindenképen erősítsük a felszerelést, vagy vigyünk többféle készséget, ha nem akarunk nagyot csalódni.
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...