Nem volt okom panaszra, a sülős-harcsás horgásztúráim rendre sikeresen zárultak, de valami hiányérzetem mégis volt. Nem a halak méretében nyilvánult meg ez az ínség, hanem úgy az összhatás nem volt teljes. A tóparton megért párás reggelek, az éjszakai küzdelmek a nemes ellenfelekkel mind-mind rendben voltak, csupán a sebesen rohanó víz csobogása és a benne rejtőző színpompás halak iránti vágy kezdett elhatalmasodni rajtam. Ezt kellett orvosolnom minél hamarabb.

Az új Banax Iris orsóm megérkezése volt a végső lökés és jött az elhatározás, hogy az újdonsült szerzeményemet egy igazi vadvízi horgászattal avassam fel. Nem késlekedtem, az első adandó délutánomat ennek a szándéknak a megvalósítására szenteltem fel. Kis Excalibur pálcámat egészítettem ki az új szerzeményemmel, majd igyekeztem műcsalis készletemet sem otthon felejteni, mint legutóbb. A vízparton összehangoltam a kellékeket, majd egy mély levegőt vettem a friss hegyi ájerből és lendült is az első dobás.

Ez hiányzott!

Azt még mindenképp el kell árulnom, hogy körforgóval indítottam. Az utóbbi időben visszalopta magát a szívembe ez a kis pörgő csoda. Ezeken a gyorsan áramló vizeken szívesen dobálok velük, jól átfésülhetem az összes vízréteget, anélkül, hogy csalit kellene cserélnem. Árral megegyező irányban történő bevontatás esetén is jól használhatóak, és igen eredményesek. Csillognak, villognak, pörögnek, elég figyelemfelkeltő hatásuk van, és sokszor a passzív halat is képesek kapásra bírni. Természetesen a wobblerekről sem mondtam le, ők is ott lapultak csalis dobozaimban.

A fák lombjai közt átszűrődő fények ide-oda himbálóztak a vízfelszínen a fújdogáló szélben. Rövid idő elteltével már kapásom is volt. A húzós vízben rávetette magát valaki a hármas méretű ventillátorra. Annyira gyorsan cikázott, hogy képtelenség volt megállapítani, hogy milyen halba botlottam. Amint a közelembe ért csak akkor ismertem fel, egy kis szivárványos pisztráng lepett meg. Elővakartam az oldaltáskámból a fotógépet, hogy a vízben is készítsek róla pár felvételt. Mondhatni megadóan tűrte a fotózást, ami után szelíden megszabadítottam a horogtól és útjára bocsátottam. Sikeresen megszökött egy telepről és most túlélt egy horgásszal való találkozást, remélem a jövőben is hasonlóan szerencsés lesz.

Az első halam egy szivárványos volt

Amint a természetes vizekbe keverednek, mindent vadul támadnak, nincs bennük félsz

Tovább cserkeltem a folyón felfele. A parti fákról két szajkó a jelenlétem hatására akkora csetepatét csapott, mintha közeledne a világvége. Hosszasan elkísértek, fáról-fára repkedve követtek, és folyamatosan szitkozódtak. Nem zavart különösebben a jelenlétük, minden állatot szeretek, még az embereket is... Az egyik fa árnyában ismét támadást intézett valaki a csalim ellen. A gyenge fények miatt szintén nem tudtam eldönteni, hogy kivel van dolgom. Azt éreztem, hogy nem nagyobb, mint a korábban fogott halam, csak reménykedtem, hogy egy sebes pisztránggal találkoztam. És valóban, egy őshonos halacska került az utamba. Megcsodáltam színeit, majd őt is visszatettem oda, ahová tartozik. A szajkók is végigfigyelték az eseményt, majd odábbrepültek nyugodtan. Meggyőződtek róla, hogy nem bántok senkit és újabb áldozatot kerestek maguknak.

Sebes pisztrángocska

Alig bírta végigvárni a fotózást, folyamatosan ugrált

Egy szerencsétlen mozdulattal felpöccintettem a csalimat egy ágra, türelmetlenül rángatni kezdtem, el is szakad a damil, majd egy magas ívű repülés után, halkan pottyant a sodrásba. Ennyi volt, ő volt az utolsó Mosca villantóm abból a formából, majd veszek újakat. Elővettem egy ezüst alapon piros pettyekkel tarkított pörgettyűt. Alig néhány dobás után láttam, amint egy hal utána fordul és vadul ráveti magát. Élénken dobálta lilás testét, ami meg-megvillant a napsugarakban. Azonnal felismertem, egy pénzes pér csapott le a körforgómra. Pergető pályafutásom alatt ez a második példány, amit fogok. Legyezve egy kis hozzáértéssel szép számban lehet fogni belőlük, no de pergetve már kell szerencse is. Három halat fogtam és mindenik más-más fajtát képviselt. Érdekesen alakult a napom.

Körforgóval fogott pér

Legyezve sokat fogtam már, de pergetve ez a második

Neki is csodás színei vannak

Lépten-nyomon ígéretes helyek sorakoznak

Lassan, csendesen haladtam felfele a folyón, ki-kicsalogattam néhány színes halacskát a kövek rejtekéből. Az igazán mélynek számító szakaszokon felcsatoltam egy-két mélyebben húzható wobblert is, és nem eredménytelenül. Kiderült, hogy a sárga pettyes Hornet nemcsak a domolykók kedvence, a pisztrángok is rajongtak érte. Serényen kopogtatták, mihelyst a megfelelő mélységbe került.

Szegénynek furcsán áll a szája

A másik oldalon viszont nincs nyoma rendellenességnek

Amint a nap lebukott a dombok mögött ismét a körforgót kezdtem erőltetni. A fogyó fényeknél eredményesebbnek tűnt a műhalaknál. A halak átlagmérete is egyre nagyobb kezdett lenni. A jobb példányok az est korai óráiban bátrabban hagyták el rejtekhelyüket a könnyű préda reményében. Az ígéretesebb helyeken lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mikor perdül elő egy gigászi példány, de nem történt meg. A legnagyobb pisztrángom is csak fél kilót húzott a digitális mérleg nyelvén. Felettébb szórakoztató délutánt szereztek a csodás halacskák számomra. Tulajdonképpen minden egyes horgászat élményszámba megy, amit e tüneményes, színpompás teremtmények társaságában töltök.

Piros pettyes hal a piros pettyes csalival (ET Classic)

A bandanagy

…born to be wild…

A késő esti órában kapott, a fotó után rögtön lelépett