![]() A gyönyörű tassi öböl még mindig vonzza a horgászokat. |
Itt lassabb, limányosabb az áramlás, úgy gondoltam a halaknak is inkább ez tetszik. Három különféle anyagból készítettem etetést. Tímár-féle Match, Lantos Mix és a Technoplankton felhős dévérező kajáját kevertem össze, az előbbiek nagyobb fajsúlyuk miatt tovább kitartanak a folyásban, az utóbbi csalogató felhője viszont messzire hirdeti, halak, itt bőséges kaja van!
![]() Az első kárászokat még úszózva fogtam. | ![]() A jó minőségű etetőanyagok most is megtették a magukét. |
A lassan limányló vízben először úsztatni kezdtem a 3,9 méteres Purple Match-csel és Quick Fighter 30 orsóval, melyre az új Long Cast zsinórt tettem fel, mely nagyon jó szakítója / a 20-as öt kilót tud!/ mellett azért szimpatikus, mert természetes színű, így a halak is kevésbé veszik észre.
A horog tízes méretű, japán lézerélezett, tehát borotvaéles Fudo, mely nagy öble miatt a pontyot is jobban megtartja. Az első kárászok hamarosan megjelentek az etetésen, de meglehetősen álmosan kapták el a csontit, kenyeret, többször hittem azt, hogy akadótól merült el lassan az úszóm. A kárászok mellett jött néhány kis ponty és tenyérnyi dévér is, de a zsákmány nagy része vaskos kárászokból állt.
Élvezetes, szép peca volt, míg nem tíz óra felé egyik pillanatról a másikra leállt. Történt ugyanis, hogy állítottak valamiért a zsilipen és ennek következtében a sodrás egészen a túlpart felé nyomódott, míg előttünk szinte leállt a víz. Hiába etettem rá, a halak úgy megszokták a folyást, hogy elvonultak az áramlással. A meder közepén jelezték is egy-két ugrással hol vannak, de azt már úsztatva nem lehetett meghorgászni.
![]() Az egyetlen méretes ponty szemrehányóan néz rám. | ![]() Érdekesség: gubancolás közben a l ecsüngő csontira a parti kövek közül egy kecskebéka vetette rá magát. |
Ekkor kaptam elő a három spicces, gerinces, éppen sodrásban való horgászatra alkalmas Power Feeder 150-es pálcát a hozzávaló Carp Expert Feeder 5000 orsóval. Először feederkosárral szereltem, de a sok elhibázott kapás miatt átváltottam véghorgos, csúszó,lapos-bordás, önetetős szerelékre, egészen rövid előkével. Bámulatos volt az eredmény. A botot a combomra fektetve, kézben tartottam, ujjam a zsinóron és volt, hogy tíz kapásból kilencet megfogtam.
![]() A zsákmány kilencven százalékát félkiló körüli kárászok tették ki, melyek zömét annak köszönhettem, hogy időben feederezésre váltottam. |
![]() A sikeres szerlék kellékei |
A közepes erősségű botvég pár percenként rövid ütögetés után szépen görbülni kezdett és már meg is volt a kárász vagy a ponty, melyből végre jött egy méretes is. De szigorúan csak a folyás közepén, a legnagyobb áramlásban! Akik mellettem továbbra is úszózni kényszerültek, alig fogtak egy-két halat. Csodaszépet horgásztam, és volt egy nagy tanulsága is a túrámnak: sose induljunk el egy bottal, legyen nálunk úszózáskor is egy feeder bot, mert a megváltozott körülmények /szél, eső, áramlás, helyváltoztatás/ miatt rákényszerülhetünk horgászmódszerünk megváltoztatására.
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...