A tavaszi HorgászShow – az ígéretes horgászidő ellenére – több ezer látogatót vonzott. Ez nem csak a számtalan kiállítónak, vagy a sok új terméknek, fejlesztésnek, de a jó hangulatú beszélgetésnek, és a sok színvonalas, hasznos előadásnak is köszönhető volt. Nézzük hát, hogyan telt el ez a március eleji hétvége nálunk, az Energofish standon!
Ahogy már megszokhatták a kedves látogatók, ez alkalommal is az Energofish stand volt az egyik legnagyobb a BOK Csarnokban. |
Bármely módszer kedvelői találhattak számukra érdekes és ÚJ termékeket! |
Sokan nem is gondolnák, de egy ekkora volumenű kiállítás létrejöttéhez, a rengeteg stand megépítéséhez már jóval a kiállítás kezdetét megelőzően el kell kezdeni a pakolást, készülődést. Ahhoz, hogy péntek reggelre minden készen álljon, a mi csapatunk már kedden nekilátott a terep elrendezéséhez, a polcok felépítéséhez és a termékek folyamatos feltöltéséhez. Mindannyian álltunk a „másik oldalon" is korábban, így jól tudjuk, hogy a látogatók mennyire várják ezeket a napokat, ezért igyekszünk maximálisan megfelelni elvárásaiknak!
Egy-egy elégedett mosoly minden fáradságot megér! |
Halaspárnáink páratlan népszerűségnek örvendenek! Gyermekek (és felnőttek) ezrei hajtják nyugovóra fejüket nap, mint nap ezeken a jópofa párnákon. Hiába, a horgászat életünk minden pillanatában jelen van, így vagy úgy, de még pihenés közben is! Nem újdonság, hogy rendszeresen készülünk egyedi összeállításokkal, amelyek rendre nagyon népszerűnek bizonyulnak. Most sem volt ez másképp! Ez alkalommal egy egyedi, vörös színű vödörbe rejtettünk többféle etetőanyagot és fél liter aromát. Mondanom sem kell, sokak tetszését elnyerte, hiszen rendkívül kedvező áron lehetett hozzájutni mindehhez!
Egy vödör, 3 kg etetőanyag és egy flakon aroma, mindez roppant kedvező áron! |
Aprócikkekből nem volt hiány! |
Természetesen számos termékünk debütált a kiállításon, de leginkább talán az alábbi három volt az érdeklődés fókuszában: a Carp Expert Feeder Neo orsó, amely a már jól ismert Double Speed orsó kistestvére. Az eltérés mindössze annyi, hogy a Neoba 5+1 csapágy került és nem rendelkezik a „kétsebességes" tulajdonsággal. Ez egy rendkívül masszív, nyeletőfékes orsó, melyet kimondottan a feeder horgászok igényeit figyelembe véve alakítottunk ki.
Egyszerű, de nagyszerű! Szerintem sokunk kedvence lesz a Feeder Neo! |
Ugyancsak nekünk, feedereseknek készült az Arno Intruder Feeder orsó is. Ideális választás lehet a finomabb vonalat kedvelő rezgőspicces horgászoknak, hiszen jóval kisebb méretű, mint az előbb bemutatott társa. Grafit ház, fém dob, lekerekített zsinórklipsz és éppen ideális zsinórkapacitás teszi egy impozáns feederorsóvá az Intrudert!
Egy igazán precíz, elsőfékes orsó! |
Az újdonságok sora egy monofil főzsinórral folytatódik. A Carp Expert Method Feeder zsinór, ahogyan a neve is elárulja, szintén elsősorban a feedereseknek készült, ugyanakkor kiváló süllyedési tulajdonságai miatt gyakorlatilag bárki nyugodt szívvel szavazhat neki bizalmat.
Teflonbevonatú, 300 méteres kiszerelésben kaphatófő zsinór, melynek minimális a nyúlása. |
Igen, néhány dobozzal vittem haza én is belőle. |
A sok újdonság mellet persze megtalálhatóak voltak a már bizonyított, bevált termékek is! Töretlen népszerűségnek örvendenek, a teljesség igénye nélkül, a Carp Expert DoubleSpeed orsók, a Salmo műcsalik, az L&K plasztikok, a Kamasaki kiegészítők és természetesen a Fishing Box tárolók is.
Már többmint egy éve a piacon a Double Speed orsó, horgászok százai szavaztak neki bizalmat, nem véletlenül! |
Lukácsi Béla mindhárom nap tartott bemutatót a pergetőmedencénél a rablóhalas horgászok legnagyobb örömére! Ezúttal a tavaszi időszak nyerő csalijai voltak a középpontban. |
Az L&K plasztikok ismét nagyon népszerűek voltak! |
A Kamasaki apróságok között szinte mindenféle hasznos kiegészítő megtalálható! |
Szerelékesdoboz jó néhány évre! |
A sok-sok kiegészítő, műcsali, bot és orsó mellett természetesen a Benzar és Champion termékek jelentős része is a polcokra került, onnan pedig rövid időn belül a kosarakba. Ha békés halas horgászatról van szó, akkor ezzel a két termék családdal nincsen megoldhatatlan feladat és megfoghatatlan hal!
Benzar termékek, amíg a szem ellát! |
Könnyen el lehetett veszni ebben a tengernyi aromában, de igyekeztünk segíteni mindenkinek a választásban. |
Szilvási Szilárd etetőanyagai is rendkívül népszerűek! Akit érdekel, az nézze meg, hogyan mutatta be a bekeverés rejtelmeit Szilárd Boldizsár Katának. VIDEÓ indítása! |
Ezeken a kiállításokon rendre lehetőség nyílik arra, hogy színpadon is bemutassuk az érdeklődőknek újdonságainkat, de akár a már jól bevált termékekhez is adhatunk hasznos tanácsokat. A Tavaszi HorgászShow-n Lukácsi Béla, ahogyan megszokhattuk,érdekes pergető bemutatót tartott a medencénél. Sokan titulálták az idei kiállítást a rablóhalas horgászok nagy találkozójának, így hallgatóságból ezúttal sem volt hiány!
![]() |
Idén augusztusban hazánkban rendezik a női világbajnokságot. Ebből az apropóból beszélgetett Jéger Szabolcs Deli Ibolyával, Szilvási Szilárddal és Magyar Gáborral. Az érdeklődők betekintést nyerhettek abba, hogy hogyan zajlik a csapat felkészülése a vb-re és milyen eredménnyel lennének elégedettek a hazai rendezésű megmérettetésen.
Fókuszban a 2017-es női világbajnokság! |
Engem is az a megtiszteltetés ért ismételten, hogy megoszthattam tapasztalataimat a methodos csalikat illetően a közönséggel. Akváriumokban mutattam be, hogyan működnek víz alatt a Benzar csalik, a minden kétséget kizáróan legnépszerűbb methodos technika alkalmazása során.
5 különböző típusú, méretű, állagú és színű csali, de mindössze egy módszer, a METHOD |
A harcsahorgászok sem unatkozhattak, legalábbis Czimmerman Gábor és a Pál Róbert előadása során semmiképpen sem! |
A végére hagytam a legszebb és egyben leginkább megindító eseményt. A mostani kiállítás mindhárom napján, aukciók keretében, értékes horgászfelszereléseket árverezett el Jéger Szabolcs és Nagy Zsolt Leó a színpadon. A horgásztársadalom egy emberként fogott össze és gyűjtött ezzel mintegy 500.000 forintot a BátorTábor számára. A gyártók felajánlottak számtalan terméket, a látogatók pedig időt, energiát és pénzt nem sajnálva vettek rész ezeken az árveréseken pusztán azért, hogy segíthessék a beteg gyermekeket és hozzájárulhassanak a gyógyulásukhoz. Ilyen az, amikor egy közösség összefog egy nemes cél érdekében!
Félmillió forint gyűlt össze a három nap alatt. Azt hiszem, csak annyit mondhatunk, hogy köszönjük mindenkinek! |
Ilyen volt a 2017-es Tavaszi HorgászShow. Reméljük, hogy aki kilátogatott, nem bánta meg, sőt, akár életre szóló élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodott. Szerencsére beköszöntött a tavasz, úgyhogy irány a vízpart, végre lehetősége van mindenkinek arra, hogy kipróbálja a beszerzett újdonságokat.
A stand legközelebb is legalább ekkora lesz! |
A Show most véget ért, de addig is, találkozzunk a vízparton! |
Eredményes évet kívánok mindenkinek az Energofish Kft. összes dolgozója nevében!
Forrás: Szabó Bence Energofish Feeder Team
Fotó: Lukácsi Béla
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...
A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...