Tisza-tavi kupasorozat, I. forduló
Megjelent: 2011. április 11. | Forrás: Teróczki László - Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetsége, Ügyvezető elnök | Írások

Tisza-tavi kupasorozat, I. forduló - Teróczki László - Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetsége, Ügyvezető elnök
A 2010-es esztendőben, hagyományteremtő jelleggel útjára induló, 4 fordulós Tisza-tavi kupasorozat idei első állomására érkezett. Ezúttal a tiszafüredi Holt-Tiszán csónakos, úszós keszegező horgászatban mérték össze tudásukat a versenyzők.


A reggeli eligazítást 19 versenyző hallgatta végig


A versenysorozatot a Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetsége a Tisza-tó halászati hasznosítójával, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft-vel karöltve rendezi meg. A négy verseny érdekessége, hogy a versenyzők a szerzett helyezési számukat tovább viszik, és amellett, hogy minden egyes fordulót szép kupával és az Energofish Kft. által biztosított értékes díjakkal honorálnak a rendezők, az összetett eredményekért is lehet küzdeni.


A tiszafüredi Holt-Tisza igen halas víz


Egyedülálló módon a négy verseny különböző stílusú helyszíneken, különböző horgászmódszerekkel zajlik. Míg az első forduló csónakos keszeghorgászat, a második folyóvízi próbatétel a legendás, OB csúcstartó kiskörei versenypályán, a harmadik és negyedik forduló pedig ragadozóhorgászat, egyik élő halas módszerekkel, a másik pedig kizárólag műcsalikkal. Így annak, aki az összetett versenyben helyezni szeretné magát, általánosan járatosnak kell lennie többféle horgászmódszerben is. Viszont, aki csak az egyik, vagy a másik fordulóban szeretné magát kipróbálni, annak is adott a lehetőség.


Az erős szél és a még nem túl meleg
víz nem kényeztette el a versenyzőket


Az első fordulóra kellemes napsütésben, viszont erős északias szélben gyülekeztek a versenyzők. A pályát a rendezők igyekeztek úgy kitűzni, hogy a szél lehetőleg ne nagyon zavarja a horgászokat. A pálya a vasút és a Balneum hotel közötti saroktól a csatorna kijáratig tartott.


A mérlegelés mégis
komoly izgalmakat hozott


A még mindig nem túl meleg vízben az etetésre nem nagyon reagáltak a halak a mélyebb részeken, az etetést követően a fenék-közelből pár darab kisebb lapos keszeg jött.
A halak többsége a sekélyebb, kettes vízről, valamint a bedobás 180 fokkal való megváltoztatása után a part felé horgászva realizálódott. Aki nem ezt a taktikát választotta, fokozatosan lemaradt. Éppen ezért a part felé spiccbotos horgászattal lehetett a legjobban horgászni, a matchbotos horgászat nem volt elég gyors és eredményes.


A díjakat Berczi Gábor,
a Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetségének elnöke adta át


A csalik között az 1 szem csontitól kezdve a darabolt gilisztáig mindenre jöttek a halak, külön érdekesség, hogy a mély, hideg vízen szúnyoglárvára alig volt kapás.


Harmadik helyezett Krasnyák Gábor


Rendkívül szoros verseny bontakozott ki az első helyért, Elek Gyula, aki nem mellesleg a tavalyi sorozat győztese, és pergető magyar bajnok is egyben, hatalmas csatát vívott a feltörekvő íjúval, Molnár Józseffel, aki immár nem csak az ifi mezőnyben bizonyít, hanem a felnőttek között is. Látszott, hogy a dobogós helyek sorsába még Krasnyák Gábor is beleszólhat, aki gyakorlatilag fej-fel mellett fogta a halat a vezető párossal. Minden egyes apró halnak jelentősége volt.


Második helyezett Molnár József


A verseny végét jelző dudaszó pillanatában lehetetlen volt megmondani, hogy a három legjobb, milyen sorrendben állhat dobogóra. Aztán a mérlegelésen természetesen minden kiderült. A mért súlyokban valóban igen kicsi volt a differencia, az első három 21 dekagrammon belül mérlegelt! A szerencse, és persze a több 10 éves tapasztalat, Elek Gyulának kedvezett 4490 grammal nyerte az első fordulót. A második helyre Molnár József ért oda 4440 grammal, míg a dobogó harmadik foka Krasnyák Gábornak jutott 4280 grammal.


Első helyezett Elek Gyula


A díjakat Berczi Gábor, a Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetségének elnöke adta át. A versenyzők stílszerűen matchbotokat kaptak, a harmadik helyért egy E.T. Rubin Match 3,90-es, a másodikért egy E.T. Carp Expert 3,90-es, míg az első helyért egy E.T. Classic Bream Match járt. A nyertesek közül a helyszínen is kipróbálták a versenyt követően az új botokat!


A díjazottak a matchbotokkal


Többen a verseny után is a helyszínen lazítottak


Természetesen, a szokásoknak megfelelően a helyszínen elkészített bográcsétel zárta a versenyt, ami Tisza-tavi évadnyitóként is funkcionált. Reméljük, a jó hangulatú kiélezett verseny valóban egy színvonalas kupasorozatot és egy eredményes Tisza-tavi horgászévadot is megalapoz. A díjakért és az egész versenysorozat támogatásáért a rendezőség külön köszönetét fejezte ki az Energofish Kft-nek.

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...