Elérkezve túránk utolsó 3 napjához, hátunk mögött hagytuk a csatornákat, és olyan dologgal próbálkoztunk, mely még teljesen új volt számunkra.

Mindannyian már több éve pergetünk, de a harcsapergetéssel még egyikünk sem próbálkozott. Idáig elsősorban a csukák, a domolykók, a balinok és a hegyi vizekben élő pisztrángok foglalkoztattak bennünket.

A harcsapergetésről keveset tudtunk, csupán az olvasottakra, látottakra hagyatkozva próbáltuk összeállítani a felszereléseinket.

Én több alkalommal is megnéztem Lukácsi Béla és Kovács Adrián harcsapergetésről szóló filmjét, mely a páratlan felvételeivel és hasznos tanácsaival sokat segített úgy a megfelelő felszerelés, műcsalik kiválasztásában, mint maga a horgásztechnika „elsajátításában”... ha ellehet sajátítani egyáltalán egy három éjszakás pergetés alatt...

Úton a harcsák felé…

Gyönyörű látványban volt részünk.

A felszerelésem egy 2, 40 méter hosszú 80-120 gramm dobósúlyú SPIN BLADE pergetőbotból állt, rajta egy 4000-es méretű RYOBI APPLAUSE orsó, melynek dobja 0,25 mm vastag, 39 kiló szakítószilárdsággal rendelkező WFT fonottal volt feltöltve.

Már több éve horgászom RYOBI APPLAUSE orsókkal és E.T SPIN BLADE botokkal, most a harcsapergetésben is kipróbálhattam őket...

Ezek a zsinórok kifogástalan minőséget képviselnek.

Attila barátom egy E.T SILVER SPIN bottal horgászott, rajta egy RYOBI ZAUBER orsó, melynek dobja az enyémhez hasonlóan 0,25 mm vastag WFT zsinórt kapott.

Ami a műcsalikat illeti, elsősorban a SALMO wobblerekre számítottunk, de a néhány SALMO SKINNER, BOXER és PERCH mellet megtalálható volt dobozunkban pár amerikai wobbler is, melyet a pergetőhorgászok MANN’S néven ismerhetnek...

Kis méretű BOXER wobblereim.

SALMO BOXER GT.

Néhány MANN’S wobblert is volt szerencsém kipróbálni. Halat ugyan nem sikerült fogni velük, de 2 támadás érte az egyik modellt.

A felszerelés bemutatása után röviden az első éjszaka...

Az első pergetett éjszakánk jól kezdődött, alig csorogtunk fél órája a folyón, mikor egy kövezéshez érve, több rablást is halottunk.
Próbáltunk óvatosan rácsorogni a rablásokra és part fele dobálva igyekeztünk azt a bizonyos partszakaszt a lehető legrészletesebben megdobálni...

Erre a típusra első éjszaka 2 rávágásom is volt, melynek nyoma jól látszik a test alsó részén.

A sokadik dobásnál járhattunk mikor orrunk előtt nagy loccsanás riasztott fel nyugalmunkból. Mire észbe kaptunk, már vágott is be Attila barátom az első harcsájának, melyet műcsalival sikerült megtéveszteni azon a feledhetetlen májusi éjszakán...

A horog szépen ült a hal szájába, a fárasztás magabiztos volt, mintha sokadik harcsáját fárasztotta volna... Az idő gyorsan telt, az a néhány perc másodpercenként lett oda... a hal „hamar” kifogyott erejéből és fáradtan húztuk be a csónak aljába.
Következett az elmaradhatatlan fotózás, aztán búcsú a haltól és mehetett vissza a folyóba...

Tovább pergettünk, újra felmotoroztunk a folyón és kétszer is lecsorogtunk a rablások színhelyén, de több halat nem sikerült csónakba húzni, így búcsút intettünk a folyónak és mentünk a szállásra...

Elégedettek voltunk az estével, hisz kipróbálhattuk, amiért több száz kilométert utaztunk és első este mindjárt egy halat is sikerült fogni, ami biztató volt az elkövetkező két éjszakára.

Az estéhez még az is hozzátartozik, hogy még volt mindannyiunknak egy-egy elvétett kapása...

Az első pergetéssel eltöltött éjszaka eredménye. Ezért mindenkinek megérte fennmaradni!

Közös fotó.

Második pergetett éjszaka...

Második esténk kissé gyengébben kezdődött, mint az előző...
A rablások elmaradtak, a holdat se takarták a felhők, a szél is felerősödött nehézkessé téve ezzel a horgászatot... kapás nélkül telt el három-négy óra.

Már-már kezdtünk magunkba roskadni és feladni a horgászatot, mikor megszólalt Katalin a csónakban. „Még két nap és mennünk kell haza, használjuk, ki az időt és dobjunk még néhányat.”.

Megfogadva tanácsát, dobtunk még párat, mikor egy szokatlan jelenségre, csúnya nem ide illő szavakkal reagáltam...
Egy bedőlt fa árnyékába, a parthoz közel, alig néhány centire dobtam ki a wobblert, majd tekertem néhányat, mikor hirtelen kilazult minden a kezemben, mintha wobblert vesztettem volna.
Gyorsan tekerni kezdtem, majd néhány másodperc múlva, behúztam egy gyengét és hangosan kiáltottam... Halam van!

Attila azonnal indította a motort és igyekeztünk minél messzebb kerülni a part menti akadóktól… a hal húzott keményen… a fárasztás feledhetetlen élmény volt, igazi csapatmunka.

Ilyenkor megszűnik az ember időérzéke és az a 10-15 perces fárasztás másodpercnek tűnik, vagy éppen fordítva?

Minden este akadt fotózni való téma.

Ilyen agresszív ellenállásban és fárasztásban még sosem volt részem.

A hal sokáig csak lefele próbált törni, itt éreztem először, hogy a felszerelésen sok minden múlhat, de kiválóan bírta.

Itt láttuk meg először, hogy kivel is van dolgunk…

Attila próbálja szájon ragadni.

Történt egy kis baki a fárasztás közbean, amit utólag viccesen mesélünk el másoknak és jókat nevetgélünk rajta.

A hal már a felszínen volt, fáradni látszott, mikor kérdést intéztem Attilához. Ő felnézett rám és egyenesen a szemembe világítva a fejlámpával jó barát módjára válaszolt.
A válasz megnyugtató volt, viszont ettől a pillanattól egészen, míg a hal csónakba nem került, szinte semmit sem láttam.

Ez mind része volt az egésznek, így utólag jó móka, viszont, akkor lepődtünk meg igazán, mikor a hal már magatehetetlenül a csónak aljában várt sorsára.
Egyik, hogy a két horogból a halat csak az egyik és annak is csak egyetlen szára tartotta, a másik, hogy a horgot tartó karika kivolt nyúlva…

Mielőtt kimentünk volna a vízre az “összes” harcsás wobbleren (kivéve ezen az egyen, amivel a halat fogtam) kicseréltük a karikát PREDATEK karikára.
Ez az egy valahogy kimaradt a sorból és szinte ezen múlott életem első pergetve fogott és eddigi legnagyobb harcsája.
Az biztos, hogy az az este nem csak szép élmény, de jó tanulság is volt!

Sok pergetőhorgász esküszik a PREDATEK karikákra.

Ebben a műfajban a felszerelés minőségén nem szabad spórolni és a legapróbb részletekre is oda kell figyelni, hisz bármelyik dobásban benne lehet egy, bármekkora harcsa.

Ez az a pillanat, mikor szinte semmit sem láttam. Jól látszik a képen, hogy a hal már biztos kezekben van, de én még mindig húzom a “fülét”.

Most már a mienk!

A halat csak az egyik horog és annak is csak egyetlen szára tartotta.

A képen jól látszik a horgot tartó karika állapota.

Fárasztás után a hal magatehetetlenül feküdt a csónakban.

Ez a fotó kikerül a szobám falára…

… ez megy alája.

Egy utolsó csók, aztán mehetett vissza…

Utolsó éjszaka – befejezés.

Túl voltunk két sikeres éjszakán, kettenünknek már sikerült megfogni életünk első pergetett harcsáját! Utolsó este Kata következett volna a sorban, neki szurkoltunk mindannyian, de sajnos a sors nem úgy hozta.

Átpergettük a fél éjszakát, de halat egyikünknek sem sikerült akasztani, így maradt a szomorú búcsú a folyótol és irány a szállásra pakolászni, hisz reggel indulnunk kellet haza.

A két nyerő wobbler. SALMO PERCH GT és SALMO PERCH GS.

Emlékezetes volt számunkra az ott eltöltött tíz nap, mindíg szívesen gondolunk vissza és várjuk a következő esztendőt, hogy újra átélhessük azt a semmihez sem hasonlítható érzést, mikor a sötét éjszakában woblerünket elragadja egy “behemót harcsa”.

Végezetül köszönetet szeretnék mondani magam és barátaim nevében Józsinak és Hajninak házigazdáinknak a baráti fogadtatásért és vendéglátásért, reméljük jővőre újra találkozunk!

Horgászat a Pó-deltában: www.podelta.hu, e-mail: [email protected]