Öttől hatig vártam Tasson a halőrre, hogy napijegyet vegyek. Mivel nem érkezett meg időben, már a negyedik pálinkát fizettem. Ebből egyet én ittam, a többit Tüske gombolta le rólam, aki a vízen töltötte az éjszakát és átfagyva jött kuncsorogni egy kis szívmelegítőért. A harmadik után a keze remegése is megszűnt. Láttam rajta, hogy jobban van, mert már nem locsolgatta a kísérő sört a szomszéd bakancsára. Nem is tudom, hogy gyerekkorunk óta hányszor játszotta már el, hogy otthon felejtette a pénztárcáját, de szerintem több liter pálinka árát bánja a zsebem. Mert a pálinkát, meg a sört azt nagyon csípte, főleg reggelente, a peca befejeztével, vagy annak kezdetekor, mindegy.

Tizenévesek voltunk mikor Tüskét megismertem. Egy időben ugyanarra a kiscsajra nyomultunk, de amikor a karácsonyi szünetben kiderült, hogy a csajszi jobban bukik egy papnövendékre - ami a hatvanas években kuriózumszámba ment -, mint ránk, akkor nekiindultunk a decemberi éjszakának, és bánatunkban végiglátogattuk az összes kocsmát a pincesoron. A hajnalig tartó ivászatot követően, dél körül anyám százharminc decibelen felüli visítása ébresztett:

- Mi történt veled? Hol jártál? Mit csináltál? Kivel verekedtél? Hívom az orvost! – az egyfolytában rám zúduló kérdések özöne alatt, hótt kómásan arra sem volt erőm, hogy a szempillámat megemeljem és szembenézzek a valósággal. Fél órával később, a fürdőszoba felé igyekezve jó reggelt kívántam a tükörképemnek és megkérdeztem hogy mitől csupa rászáradt vér az arca? Azt válaszolta, hogy nem emlékszik.

Óvatosan, nedves vattával kezdtem tisztogatni a sebeimet, majd amikor rájöttem, hogy nem fáj, akkor már bátrabb mozdulatokkal mostam le az egészet. Semmi... Kezdett derengeni, hogy az éjjeli túrából hazafelé a lefagyott úton a gravitációs erő hatására párszor földhöz vágtuk magunkat, és az egyik ilyen esést követően Tüske orrából eleredt a vér. Miután csak nehezen tudtunk elszakadni egymástól, az ablakok mögött kukkoló vénasszonyok nagy örömére végigdanolásztuk a fél várost. Hazatámogattam, és gondolom, az összeölelkezések alatti közeli kapcsolat létrejöttekor kente össze az én pofámat is az orra vére. Anyám a jó hír hallatára hazaküldte a szomszédasszonyokat, én meg átszédelegtem Tüskéhez, hogy kirángassam ágyából. Már ébren volt, és első, picemélységből feltörő kérdése az volt, hogy van-e kishalam? Mondtam, hogy a mélyhűtőben van pár sneci, meg egy-két dévér, ami véletlenül kimaradt a karácsonyi halászléből.

- Akkor megyünk menyusozni – jelentette ki még mindig félrészegen.

- Jó, - egyeztem bele, de csak azért, hogy kiszellőztessem a fejem.

Összeütött egy tojásrántottát, jó sok hagymával, szalonnával és kolbásszal, ami rendbe tette a belünket. Ittunk egy-egy gyógysört, aztán hazamentem felöltözni. Pufajka, meleg bakancs, két pár zokni, két fenekező, és már fordultam is ki az ajtón.

- Mikor jössz? – kiáltott utánam anyám.

- Majd – válaszoltam a kamaszok őszinte pofátlanságával.

A csónakház alatti kövezés téli időszakban nagyon jó hely volt. Sőt, ha jól emlékszem, nyáron is, csak akkor kecsegére. Baktattunk végig a Duna partján, és a csónakház alatti kopasz bokrok mögött próbálva egy kis szélvédett helyet találni. Na, hát olyat nem találtunk, viszont a hó elkezdett esni. Mire besötétedett, be is cájgoltunk. Kapás, kapás után, gyakran bevágtunk a leúszó jégdaraboknak… Halat persze nem láttunk, de szóban újraépítettük a világot. Tüske megfogadta, hogy a történtek után soha többé be nem teszi a lábát egyetlen templomba se.

- Hülye vagy - mondtam neki, ha engem választott volna, akkor meg horgászni nem mennél többé?

- Eszednél vagy?– jött a válasz.

Ezt megbeszéltük.

Egy másik Tüske eset. Néhány éve hivatalosak voltunk egy kerti partira, ahol megdumáltuk, hogy valamelyik nap Laci barátunkkal hármasban, átmegyünk a túloldalra pergetni. Mert ugye, a túlsó parton zöldebb a fű, nagyobbak a halak, még a lányok is szebbek. A kompnál lévő kis krimóban ittunk egy sört, míg Tüske hármat. Aztán felszerelte a pergetőtjét és dobott egyet a kikötött komp alá, hogy megnézze, miként mozog a wobber. Persze, a célzóvíz segítségével pontosan eltalálta a nagy vezetőfülkét. Láttuk, hogy egy jó nagy darab lepattan műcsaliról, majd a zsinór megfeszül.

- Ne fáraszd – szólt csendesen Laci.

Tüske káromkodott egy jót, és bekiabált a komposnak, hogy akassza már ki az elakadt szereléket. Nándi jól ismert bennünket, hiszen gyerekkorunk óta utazunk vele. Cikizte is az öreg ott mindenki előtt, hogy soha nem tanul meg pontosan dobni. Kiakasztotta a törött wobblert a korlát alól, és a vízbe ejtette.

- Húzhatod – mondta.

Ez az őrült alig tekert egyet, a botja máris karikába hajlott. Tíz perc alatt a partra húzott egy hatkilós süllőt, és nagyképűen csak ennyit mondott:

- Látjátok? Így kell ezt csinálni. Majd fogta a halat és peckesen elindult hazafelé.