Ha már ilyen kulturált vonásokat erőltetünk magunkra, hogy József Attila áthallásos sorait hívjuk segítségül, miszerint "Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz!", engedtessék meg, hogy átformáljuk egy kicsit a címben. Az irodalmi felütés azon okból került az írás elejére, mert bizony az idei télen a fagy megmutatta oroszlán körmeit, aminek nyomán siránkoztunk eleget, hogy ott az a sok (jég)szilánk, s zsinórunkon felkúszva el is tömíti a spiccet becsülettel.

Téli Tisza

Lehetett lehelgetni a gyűrűket néhány dobásonként, s még az utolsó pár napban hálát adhattunk a sorsnak, hogy a Tisza nem fagyott be. Pedig potyogtak a mínuszok, éjjel már-már durván, s a víz is lassabb volt a szokásosnál. Ez bizony mind a lefagyás irányába hat. Ezért is döntöttünk úgy Kovács Adriánnal, a Salmo Team Hungary oszlopos gyógyszerészével, hogy az utolsó olyan napon, ahol még plusz hőmérséklet várható (legalább a nap közepén), mi bizony a vízen töltjük el az időt. S milyen jól tettük!

Energo Team Wizard sorozat Energy Shad

A tiszaörvényi Kormorán kikötőből indultunk útnak, s folyásnak lefelé fordítottam a nem létező kormányrudat. A 20 LE-s motorral legalább 25 perces utat jelent, míg Derzs ismerős partalakulata meg nem jelenik hirtelen. Van ott pár tisztességes keresztkő, jóféle mély víz, és a sokak szerint süllő is. Van azonban horgász is, népszerű hely, elég sokan megállnak, s szerencsét próbálnak. Ezért is mozogtunk ide-oda, próbálgatva a szerencsénket.

Jól látható mennyire lány anyagból vannak ezek a műcsalik

Gondolva az esetleges jeges körülményekre, kivételesen monofil zsinórral készültem. Azért, mert a mono sokkal kevesebb vizet hoz fel a gyűrűk közé, később fagy be a gyűrű, folyamatosabb lehet a horgászat. Mindehhez egy ET Excalibur Spin 210 centis pergetőbotot választottam és a Ryobi üdvöskéjét, az 1000-es Arcticát.

Adrián kézzel vette be a halait

Természetes ahogy Adriánnál, úgy nálam is ott lapultak a táskában az ET Wizard plasztikjai. Most az Energy Shad névre keresztelt klasszikus, tappancsos gumihalak kerültek sorra. Mivel a víz meglehetősen tiszta volt, tapasztalatunk szerint ilyenkor kétféle plasztiktípus lehet jó. Az egyik a flitteres, de szinte átlátszó testű, a másik a sötétebb árnyalatú műcsalik halmaza. A Wizard Energy Shadból erre a vízre a "Yellow/Clear" színkódú, sárga hátú, átlátszó testű flitteres modell nézett ki a legjobbnak.

Szép két és feles forma tiszai süllő

A horgászatunk balinokkal indult, mint annyiszor. Volt egy ígéretes szakasz, nagyjából egyenletes 8 méteres vízzel, ahol sejtettük a halakat. Eleinte csak balinok voltak hajlandók megtámadni a műcsalijainkat, végül Adrián kapott egy szívet melengető, határozott rávágást, s a botjának hajladozása már jobb halat sejtetett. Formás két és feles süllő jelent meg a víz felszínén a szokásos fejrázásaival próbálva szabadulni. Rákérdeztem, hogy alávágjam-e a kis rövidnyelű csónakos szákot, de Adrián kézzel is simán megragadta. Hej, de jól esett mindkettőnknek egy tüskéshátú vendég a sok kisebb bőrfogú ragadozó után.

Ha nagyon fagyosak a körülmények, jobban járunk a monofil zsinórral

Nem egyszerű mostanában a horgászat süllőre. Biztosan sokkal több van belőlük a mederben, mint amennyit mutat a víz, viszont a potenciális táplálékukból is nagyon sok van. Szinte állandóan tele a gyomruk, s a lassú téli emésztés miatt elég ritkán kell ismételten táplálék után nézniük. Ezért gyakran csak lapulnak tele hassal az aljzaton, s csak a legjobb színű, legkívánatosabban vezetett plasztikra hajlandók rámozdulni. Az adott területről tudtuk, hogy néhány nappal előtte Lukácsi Béla és Tóth Laci is egész jól fogott rajta süllőt, tehát nyilvánvaló volt, hogy áll rajta hal, de csak kivételes esetben hajlandó enni. Általában a reggeli és az esti fényváltás jó szokott lenni, de teljesen biztosra soha nem mehetünk! Csúsztunk ezek után kicsit lejjebb, aztán feljebb, de további süllőt nem sikerült fogni. Jóval lejjebb is motoroztunk, hátha találunk éhes halakat. Hiába voltunk agilisek, hiába szűrtük a vizet szorgalmasan, nem kaptunk érdemi választ.

A "Yellow/Clar" ezúttal a süllő szájában

Aztán úgy döntöttünk, hogy az utolsó fél órát nagyjából azon a pályán töltjük el, ahol Adrián a nap egyetlen süllőjét megfogta. Visszafelé motorozva egy érdekes mederalakulat bontakozott ki a radarképen. Nem kő volt, inkább valami kemény márga, de ez a környezetéből kiemelkedő, szaggatott szélű sziget több méter hosszan húzódott. Egy próbát megér! Ahogy áthaladtunk felette, Adrián letette a súlyt. Volt egy olyan érzésem, hogy a ráhagyott bő egy méter súlykötél egy kicsit sok lesz, mert még vitt minket a víz lefelé pár métert. De nem akartuk a túlzott navigálással az igen értékes perceket pazarolni, így mindketten inkább dobtunk. Valóban egy szűk félóránk lehetett hátra sötétedésig, ilyenkor elrepül, mint a győzelmi zászló. Ez tényleg pár dobás...

Az Energo Team Excalibur Spin ismét kiválóan teljesített

Akárhogy finomkodtam, bármilyen átéléssel is pöckölgettem a műcsalit, nem volt rá jelentkező. Aztán mint a mesében, összenéztünk, hogy akkor jöjjön az utolsó dobás. Adrián hosszasan vezette vissza a plasztikot, s már nagyon közel járt a csónakhoz vele, amikor egy nagyon-nagyon agresszív, igen határozott ütést kapott. Haladéktalan bevágására mérges fejrázás volt a válasz. Az ellenállás a korábbinál nagyobb halat ígért, s nem is kellett csalatkoznunk. Olyan 3 és feles forma süllő jelent meg a felszínen csodálkozva, hogy most meg mi történhetett vele. Adrián rutinosan vette be a csónakba.

Van ott még, ahonnan az első gumihal jött!

Együtt két körülmény hozta a meg a kapást. Egyrészről így utólag, teljesen egyértelműen rácsúsztunk a márgára, azaz túl közel álltunk meg hozzá ahhoz, hogy kényelmes távolságra meg tudjuk horgászni. Ez volt az egyik oka, hogy ennyire a csónak alatt érkezett a kapás. A másik, ami erre rásegített, a műcsali hosszas és lassú úszása a bevontatás legutolsó fázisában. Ugye, nagyjából fűrészfog-szerűen húzzuk vissza a plasztikot: meghúzzuk magunk felé, majd kitartott spiccel hagyjuk visszaülni az aljzatra. Minél közelebb van hozzánk a műcsali, annál meredekebb a zsinór szöge, és annál jobban belekap a sodrás. Ez azt eredményezi, hogy az utolsó behúzások már nagyon nehezen ülnek vissza az aljzatra, hosszasan lebegnek alig valamivel a talaj felett, és a sodrás szépen mozgatja a tappancsokat. Ez nagyon csábító stádium a süllőnek, hogy elragadja a zsákmánynak vélt falatot. Persze a legfontosabb talán az volt, hogy a fényváltás utolsó perceit éltük, melyet egyébként is kedvelnek a süllők.

Most konyhára kerültek a süllők, de kövest pl. soha nem viszek el!

Azt hiszem ez az utolsó hal még kellett ahhoz, hogy jó szájízzel induljunk el haza. Nem álszenteskedünk, ezúttal ez a két hal konyhára került. Adrián úgy osztotta el igazságosan, hogy én hoztam el mindkettőt. Mit ne mondjak, azóta már el is fogyasztottuk az egyiket - fenséges volt!