A pergető horgászat iránt elkötelezetteknek azzal a jó hírrel tudunk szolgálni, hogy az Energofish cég kínálata további remek pergető orsókkal bővült. A választék eddig sem volt szerény, de a három új jövevény igazi vérfissítésként hatott a meglévő mezőnyre.
Nemcsak megjelenésükkel, hanem technikai tudásukkal is kitűnnek társaik közül az új generációs orsók, hiába no, a fokozott igényeknek és elvárásoknak rendre meg kell felelni.
![]() Az ET Terra, Xara és Zenta hasonlóan magas szintű tudással rendelkezik, hogy kinek melyik tetszik, az egyéni ízlés kérdése |
Az orsók tervezésénél fontos szempontot kapott a külső megjelenés. Egy mai, modern pergető boton bizony már nem mindegy, hogy mi foglal helyet, alapkövetelmény szinte, hogy a tudásra, a műszaki paraméterekre némiképpen rávilágítson az orsó köntöse. A Zenta, Xara és Terra esetében már távolról sugall a minőségbeli hovatartozás.
![]() Kimondottan elegáns a megjelenésük a hozzájuk való pergető botokon |
Pergetni gyenge minőségű orsóval is lehet, de élvezni is az ízét az ilyen jelegű halfogásnak, csak kimondottan jól megépített modellekkel lehet. A pergetés ugyanis nem rutinfeladat, állandó a kontaktus a csalinkkal, az érzékeinkre hat, folyamatosan finomítva, fejlesztve azt. Minél többet horgászunk így, annál jobban érezzük ennek a jelentőségét, mígnem arra a pontra jutunk, hogy egy nagyobb csali mozgásának megváltozását is tökéletesen fogjuk lekövetni, ha például az egy parányi növénytörmeléket szed is össze a horgával. Ebben a folyamatban elengedhetetlen a jó pergető orsó. Ezt pedig pontosan tudták az új „triumvirátus" megálmodói is.
![]() Egy 2500-as ET Terra a maga „japános" dizájnjával |
Az ET Terra tűnik ki igazán társai közül a megjelenésével. Először azt hinnénk, hogy a mértékadó fehér szín a domináns, ellenben a bíbor feltűnő árnyalata uralkodik az orsón, az ízlésesség határán belül szétosztva. Nem egy szerény külső, annyi szent.
![]() A bíborban úszó hajtókar gomb szinte sokkolja az embert, de megforgatni vele az orsót nagyon jóleső érzés |
![]() A hajtókar ezzel az óriási fém gombóccal 40 grammot nyomott a mérlegen, csoda, hogy az orsó össztömege 290 gramm alatt maradt! |
Műszaki megoldásaiban, csapágyazásukban a Zenta, Xara és Terra szinte azonosak, dobjuk hidegen sajtolt alumínium, az orsóház anyaga nagy szilárdságú grafit. Fékrendszerük letapadás mentes, visszaforgás-gátlójuk végtelenített.
![]() A felkapó kar zsinórvezető-görgője csapágyazott. |
![]() Ennek hatására a fék leglazább állapotában is szalad a zsinórral együtt! |
A szerkezetek futása sima és egyenletes, a dob tengelyen történő akadálytalan forgására, a fékrendszer legoptimálisabb működésére dupla csapágy segít rá.
![]() Ritka az ilyen precíz és profi megoldás…A fékrendszert képező alumínium és filclamellák alatt két darab porvédett csapágy teljesít szolgálatot |
![]() Szép zsinórkép rajzolódott ki a Terrán |
Nemcsak a Terrán volt tökéletes elrendezésű a 0,08-as fonott L&K, hanem a Xara is mértani pontossággal tekerte fel a 0,25-ös ET Special Pike-ot. A párhuzamos meneteknek köszönhetően a felső zsinór nem vág bele az alatta lévő karikák közé, így dobáskor nemcsak a gubancolódás és macskaképződés kerülhető el, de a távolság is lényegesen nő.
![]() A Xara zsinórprofilja |
Mindhárom típus esetében az orsóház hátsó felén található a visszaforgás gátló kapcsoló átváltó rudacskája. Használata végtelenül egyszerű, akció közben a véletlen átváltás esélye egyenlő a nullával.
![]() A „sarkantyú" fölötti átváltó karocska |
![]() A végtelenített visszaforgás-gátló alkalmazása nélkülözhetetlen egy vérbeli pergető orsónál… |
![]() …a három csavarral lefogatott alu burkolati elem a csigatengelyt és a nyakcsapágyat rögzíti |
A pergetőorsóknál a precíz rögzítés (minden egyes elemre vonatkozóan) nélkülözhetetlen feltétele a kottyanás és lötyögésmentes használatnak, a stabil rotoralátámasztás alapvető feltétel!
![]() A Zenta rotorja is masszívan, stabilan ül a helyén |
Mindhárom tesztalany, a Zenta, Xara és Terra esetében is excenter kerekes dobemelési rendszert találunk. A tányérkerék mindegyik változatnál mindkét végén golyóscsapággyal megtámasztott, ami nagyon sokat jelent a használat értékében és a tartósság tekintetében.
![]() Tökéletes kidolgozás, sorjának, fémreszeléknek nyoma sincsen |
![]() A zsírozásra nem lehet panasz, ezeknek a szerkezeteknek bőségesen elegendő az évi egy karbantartás |
![]() A tányérkerék átmérője, az általam tesztelt 2500-as méretű orsók esetében 27 mm |
![]() A Xara megigéző bordó-grafitszürke köntöse |
![]() S végül az új orsók egyedisége még egyszer. Dupla csapágy a dob belsejében! |
Az Energo Team új, tízcsapágyas pergető orsói minden bizonnyal bírni fogják a nagyfokú igénybe vételt, akár fonott zsinórral, akár monofillal élmény lesz velük a pergetés minden perce. Szóljanak a jól beállított fékek, repüljenek a műcsalik!
Forrás: Halmos MIhály
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...