A csukapergetés egyik legjellemzőbb műcsalija a támolygó villantó, ennek ellenére még a kezdetek kezdetén nem igen hittem benne. A fémcsalis arzenálom a körforgókra korlátozódott csupán. Gyerekként nehéz volt egyről a kettőre jutnom. Ismerőseim között nem voltak pergető horgászok, akikkel meg a vízparton találkoztam, azokat többnyire a paducon kívül nem érdekelt más, és amúgy sem voltak közlékenyek, hisz kit érdekelt egy ismeretlen kisrác, aki folyton csak kérdez. A mostani információs áradatnak akkor töredéke sem létezett. Régi könyvekből próbáltam csiszolni a tudásomat, azokban találtam utalásokat támolygókra. Egy osztálykiránduláson találkoztam az első igazi horgászüzlettel, ahol kézzel-lábbal -mivel nem beszéltem a nyelvet- elmagyaráztam, hogy mit szeretnék és beszereztem az első villantóimat. Abban az évben sikerült megfognom az első csukámat kanállal.

A Siluro-k. Nevük harcsára utal, de igazi erősségük a csukák

Az évek múlásával egyre több információhoz jutottam, fejlődött a horgásztudományom. A fémcsalikban nem csak megnőtt a bizalmam, hanem kedvenceim is születtek, amelyek a legtöbb helyzetben megállják helyüket. Ezeket a kanalakat egyre több cég kezdte gyártani. Volt, amelyik hozzáadott némi pluszt, és akadt, amelyik butított rajta csupán. Végül az Energofish kínálatában is megjelentek ezek a formák, és újabb dizájnoláson estek át, előnyükre. Mondanom sem kell, hogy mennyire megörvendtem, mikor először megpillantottam őket a polcokon. Rögtön be is szereztem párat, amelyeket immáron a halaknak is bemutattam.

Pikkely mintázatú optikai tuning

Több oka is van annak, hogy szeretek támolygókkal dobálni. Az első és legfontosabb, hogy igen fogósak. Jellegzetes imbolygó, támolygó mozgásuk van –ebből ered a nevük is-, amit szeretnek a csukák. Igen változatosan lehet őket táncoltatni, csak a képzeletünk és a tehetségünk szab határt. A növényfoltokban, bedőlt fák ágai közt, partoldalakban vertikálisan is dolgozhatunk velük. És talán mert „örökéletűek”. Nem rágják szét a halak egy halom forgáccsá. Igaz, a sok fog előbb-utóbb hagy némi karcot rajtuk, de egy jó pasztával, egy kis szövetdarabbal újra csillogóvá varázsolhatjuk felületüket.
Nos, nagy általánosságban ennyit róluk, most egy kicsit kitérnék a két kedvenc modellemre is.

Irish villantók, nem csak az ír csukák szeretik

A célhal

A Siluro modellt emelném ki először. Vele ismerkedtem meg a leghamarabb. Alakja egy elnyújtott S betűre emlékeztet, aminek köszönhetően igen szépen riszálja magát. Fürge mozdulatokra is képes, ami néha jól jön, ha kissé ingerelni kell a krokikat. A vékony lemezből készült legkönnyebb 8 grammos darabja, erősebb kézi hajlításra akár el is deformálódik, de ez horgászat közben nem eshet meg. „Súlytalanságának” köszönhetően a hínárfoltok, vagy a nádtorzsások feletti pár centis vízben is jól elhúzható, és szép mozgást produkál. Természetesen nem csak az araszos vizekre gondolt a gyártó, 10-, 13 grammos változatban is készül. Méteres, másfeles vizekben szívesen használom ezeket a „súlyosabb” egyedeket, mikor a ragadozók a karcsú prédára gerjednek. Nagyon könnyen lehet életet lehelni ebbe a kis fémdarabba. Egy kevés gyakorlással a kezdők is hamar elsajátíthatják az eredményes vezetési technikákat. Van ennek a villantónak egy nagy erőssége, az aláhulló, néha belepöckölős (hulló falevél, ha úgy tetszik) mozgásának ritkán tudnak ellenállni a csukák.

Ragaszkodó típus

Átvertem

Az Arctica orsó szintén hasznos eszköz

A két darab horoggal szerelt Irish villantó már terebélyesebb darab, nem csak formára, hanem súlyra is, hiszen 16 grammos változatban is készül. Széles formája lassú, imbolygó, tántorgó mozgást kölcsönöz neki, ezért én csak „a részeg írnek” nevezem. Igen lassú, szinte egy helyben való mozgásra is képes, ami nagyban imitálja a vergődő, „haláltáncát” járó kishal mozgását. Van ennek a széles kanálnak még egy igen jellegzetes sajátossága. A vízfelszínre lógó ágak, töklevelek alá is be lehet juttatni –amelyre normális esetben nem lenne esélyünk- oly módon, hogy a villantó vízbe pottyanása után nem tartjuk meg a bot spiccét abban a magasságban, hanem lassan a csali fele engedjük. Így a kanalunk nem felénk közeledik, hanem tőlünk távolodva billegve süllyed. Amennyiben az akadó széléhez dobunk, és a leírt módon lekövetjük a spiccel a csalit, az szépen belibeg az akadók alá, egyenesen az ott lapuló ordasok szájába.

Ifi csuka - ír csel

Jól mutat a szájában

Ő is megcsípte

A vízre hajló nádszálak alá belibegtetett csalira jött

Amikor mindkét horog akad

Rögtön az első dobásra fogtam meg

Ezen kanalak egyszerűségében rejlik egyben a fogósságuk is. Nincsenek feleslegesen túlcsicsázva, csupán annyi van rajtuk, amennyi kell. Csillogó felület egy kis pikkelymintával, és a jól bevált piros szín. Ha jobban belegondolunk, a vörösszárnyú keszegek színvilágát imitálja a csali: fényes oldal, és vérvörös uszonyok.
A fényes felület nem csak az opálos vízben hasznos, a kristálytiszta vízben is bátran használhatjuk. Nem kell megijednünk, miszerint a tiszta vízben riasztólag hatnak a feltűnően csillogó csalik. Ezt a dogmát már számos alkalommal láttam megdőlni. A 3 méter körüli vízben minden kifehéredett apró csigaházat látni lehetett a meder alján, annyira átlátszó volt a víz. Egy oxidálódott régi ezüstös támolygóval dobáltam, és fogtam is pár halat, de egy szerencsétlen baleset folytán kikapcsolódott a karabinerem, és elrepült a csalim. Mivel csak egy vadiúj modellem volt ugyanabból az ezüstszínű kanálból, ezért azt csatoltam fel. Már elsőre feltűnő volt, hogy mennyivel fényesebben csillog, messziről láttam a közeledő villantót. Épp azon filozofáltam, hogy le kéne cserélnem valami mattabb színre, mikor elkapta egy szép ordas. Mondanom sem kell, hogy nem cseréltem, és a kapások száma is gyarapodott. Tehát jobban ették, mint a korábban használt tompább fényű darabot. Ennyit a riasztó hatásról.

Erről a mozdulatról se feledkezzünk meg

A műcsalik rohamos fejlődésével egyre több halat tudunk átverni. Néha azonban gyakoroljunk kegyelmet a megfogott halaknál, különben egy idő után nem lesz, amit becsapni a szép csalijainkal.