![]() A Competition Feeder 3,60 nem csak elegáns, könnyű/tehát gyors/, hanem érzékenysége miatt szinte minden kapást meg lehetett fogni vele. |
- Mondd, te nem akarsz halat fogni?- tette fel kissé gunyorosan a kérdést.
- Mondd, te meg hol vásároltad azt a hatalmas karikát?- vágtam vissza.
- Úgy rázzák a botot, mint nyáron, sajnos csak ezt az egyet tudtam megfogni, de a giliszta rendszeresen eltűnik a horogról.
- Itt előttünk?- meredtem rá hitetlenkedve.
- Miért, gondolod, hogy az Ipolyról hoztam?- nevetett-hát persze, itt fogtam a stégről.
Nagyon felvillanyozott a dolog, főleg ismerve Feri félujjnyi vastag végű dióverőit, úgy éreztem, finom feederemmel jóval nagyobb az esélyem. Elő hát az álomszép és leheletkönnyű, négyrészes 3,6 méteres Competition Feeder-rel, melynek finom spiccei bizonyára sokkal megfoghatóbbakká teszik a legrafináltabb kapásokat is.
Mivel Feri minden etetés nélkül horgászott, először én is mindössze egy húszgrammos lapos ólmot szereltem csúszóra a 16-os Specialist keszegező zsinórra, mely már a múltkor a hókonyban is remekül bevált. Kötöttem egy felső előkét is, hátha a talaj felett ide-oda lebegő csali hamarabb felkelti a halak érdeklődését, mint a sóderen fekvő.
Az orsók közül is a finomszerelékes horgászatra nagyon alkalmas 5+1 csapágyas, széles dobú, elsőfékes Carp Expert Match 4000-est választottam, mely remekül harmonizált a bothoz. A három üvegspicc közül a közepes áramlás miatt a 2-es számút választottam, mely a folyásban csak éppen annyira hajlott meg, hogy a damilra történő bármilyen irányú húzást, emelést tökéletesen tudja jelezni.
![]() A feederbotot folyásra ellenkező irányban állítsuk be, hogy kissé görbüljön a spicce, így ha felénk jön a hal, a botvég kiegyenesedése jelezze a kapást. |
A gilisztával történő horgászat miatt/no meg a hatalmas karika láttán/, nem tettem fel nagyon kis horgot, a Gold Star 194-es tipusú/régebben fogóssága miatt pisztránghorogként is árulták/ különleges öbölkiképzésű, borotvaéles, nálam régóta nagyon bevált tűből kötöttem fel nyolcas méretűt.
![]() A finom üvegspicc ilyen szép ívben jelzi, ha a hal felvette a csalit és elindult vele. |
A bedobás után a botot az állványra helyeztem, majd el kezdtem magam körül összerakodni. A szemem sarkából persze lestem a vékony, piros spiccet, de mégis hitetlenkedve meredtem rá, amikor hamarosan megrezdült.
Másodszorra szépen be is görbült, én pedig izgatottan kaptam fel a pillekönnyű botot. Meg van, meg van az első idei halam a mederből! És milyen jól dolgozik, mintha nyár lenne, evvel a finom felszereléssel igazi élvezet kitekerni. Ettől kezdve komolyan vettem a pecát, árgus szemekkel lestem a meg-megránduló érzékeny botvéget.
![]() A két etetőt és a két csalit kombinálva szinte folyamatos volt a kapás. |
Olyan tökéletességgel közvetítette a spicc a legkisebb rezdüléseket, hogy alig hibáztam. Nagyon élveztem, ahogy sorban jöttek a szép karikák, de közben azon törtem a fejem, mi lenne, ha az ólom helyett etetőkosarat tennék fel?
![]() Ahogy etetőanyagot kezdtem használni, megjelentek a dévérek, főleg pinkire |
A gondolatot gyors tett követte, felkötöttem egy feederkosarat, megtöltöttem Tímár-féle téli, fekete és Technoplankton Felhős dévérező kaja keverékével, szórtam bele némi pinkit és nagy várakozással dobtam be a mederbe vagy húsz méterre. Hamarosan apró remegések jelezték, hogy valakik megtalálták az etetőt, majd két ütés után komolyabban meghajlott a finom botvég, én pedig megemeltem a botot.
![]() A Competition Feeder 3,60 és a Carp Expert Math 4000 tökéletes párost alkot. | ![]() A legnagyobb karikakeszegem 58 dekát nyomott. |
Meglepetésemre tenyérnyi dévér volt a horgon, melyet hamarosan több is követett, főleg miután pinkit szúrtam a horogra. A dévérek mind egyívásúak, olyan tenyérnyiek voltak, a karikák között akadt egy-két hatalmas példány is, és jobban szerették a gilisztát.
![]() A finomabban kapó dévérek szinte csak pinkire jöttek és sokszor csak vékonyan akadtak, de a Gold Star 194-es horog akkor is megfogta. |
Álomszépet horgásztam, pedig az ősi ellenség, a szél, igencsak megkeserítette a pecát, bár így fenékre letéve feederrel jobb volt mintha úsztatni kellett volna. Evvel a bottal akár a kapások észlelése, akár a halak parthoz kényszerítése igazi szezoneleji kéjelgés volt. Gondolom, amikor már melegszik a víz, javul a halak étvágya és átlagsúlya ez a gyönyörűség még tovább fokozódhat.
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...