Verseny az ívó halakkal.
Megjelent: 2010. július 02. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

Manapság már bevett szokás, az egyesületeknél hogy nincs pontytilalom egész évben, ennek csak a horgászok örülnek, bár ha a pontyok szerelmi nászban úsznak, akkor fittyet hánynak mindenféle szuper csalinak. A sors úgy hozta, hogy a Jászjákóhalmai horgászegyesület versenyén, a pontyok pont ebben a stádiumban voltak.


Mindenki türelmesen várta az első kapást

Útban a szák felé, az első ponty

Természetesen ezt előre kiszámolni lehetetlen, hiszen már jó előre ki volt írva a verseny időpontja. Ez ráadásul egybeesett a Tarna áradásával, ami megemelte a holtág vízszintjét is, tetejében a pünkösdi hétvégén az idő is kegyes volt, és ha kánikula nem is de, kellemes kora nyári időjárás fogadta a versenyre érkezőket. A versenyre most is sokan neveztek, ehhez az is hozzájárul, hogy inkább baráti hangulata szokott lenni ezeknek a versenyeknek, na és persze, a versenyre szép számmal telepített pontyot az egyesület. A közelgő gyermeknap kapcsán, a gyerekek minimális részvételi díj fejében horgászhattak.


Ez meg is van, kezdetnek nem rossz

Egy horgászpalánta várja a kapást,
a snecik már csipkedték a csalit…

Így nem csoda, ha a verseny kezdetét jelző dudaszóra már szinte teljesen betelt a versenyre kijelölt pályák mindegyike. A verseny kezdete után az addigi zsibogás alábbhagyott és mindenki síri csendben várta a kapást, na meg közben persze figyelte a környékén lévőknél történik e valamilyen esemény. Az egyedüli eseményt az újradobások és az ismételt etetések jelentették, és persze a szélvizeken pocskoló halak, amik sokszor a frászt hozták a horgászokra.


A gyerek szektor legszebb hala

Ez is szép hal, de hogy a dobogóhoz elég lesz e?


Látja mindenki
rendesen kereken…

Egy azon néhány ponty közül, amely
nem tudott ellenállni a finom csalinak

Aztán megtört a jég, hirtelen két horgász is fárasztásba kezdett, az egyiknek lemaradt a hala, viszont a másik sikeresen szákba terelte halát. Ami egy gyönyörű tükörponty volt. Sajnos a halak egy része inkább az ívással volt elfoglalva, nem pedig a táplálkozással.


Az eredményhirdetés előtt leginkább a gyermeksereg izgult

A gyermek kategória dobogósai, a harmadik helyen holtverseny alakult ki

Ráadásul, ahogy haladt az idő, egyre jobban melegedett a levegő és egyre jobban rohangáltak a halak a sekélyvízben a horgászok lába előtt mintegy fittyet hányva a versenyre. Ennek ellenére néhány pontyot sikerült szákba terelni, sőt a népes gyerekszektorban is horogra akadt egy ponty, nem kis riadalmat okozva ezzel a szektorban. Mivel addig eben a szektorban csak a törpeharcsa és a sneci fogásában jeleskedtek, így gyorsan élre lehetett kerülni egy nagyobb hallal.


És a büszke felnőtt kategória dobogósai

Az este meglepetést kaptak a halak is mivel a falunap alkalmával tűzijáték volt a tóparton. Hogy mit szóltak ehhez a halak? Nos, ígérem, legközelebb megkérdezem tőlük

A versenyre szánt idő sajnos nagyon gyorsan eltelt, de nem csüggedt az sem, akinek nem sikerült pontyot a szákba terelni, mivel egy jó hangulatú családias versenyen vehetett részt. A gyors mérlegelés, értékelés után az eredményhirdetés volt hátra, később pedig a finom ebéd elfogyasztása, ahol megbeszélték a horgászok az elmúlt év tapasztalatait,ó és a következő év terveit.

Eredmények

Felnőtt: 1. Darázs Zoltán 7550 gramm
2. Bene Sándor 5100 gramm
3. Magda József 4620 gramm


Gyermek: 1. Ürmös Ádám 3300 gramm
2. Jámbor Patrik 2600 gramm
3. Jámbor László 1100 gramm
3. Kovács Dávid 1100 gramm

Továbbá külön jutalmazták a legfiatalabb és a legsportszerűbb versenyzőket.
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...