Két eset lehetséges, vagy törtél már el botot, vagy előtte állsz. Akár melyik alternatívát nézzünk, ennek esélyét minimálisra csökkenthetjük, ha jobban odafigyelünk kedvenc horgászbotunkra.
Természetesen, a gyártásból való hibát lehetetlen kizárni, így megeshet, hogy egy gyári hiba miatt törik el egy bot, ennek száma azonban elenyésző azokhoz a lehetőségekhez képest, amelyek a horgászok hibájából, vagy éppen hanyagságból történnek.
Nem véletlen figyelmeztet egy kis grafikon az elektromosság kerülésére.
Sok olyan változat van, amely a bot töréséhet vezethet, de van ennél egy ritkább, de olyan helyzet, amely mellett nem lehet elmenni. Ez pedig az elektromosság. A horgászbotok, ugyanis jól vezetik az áramot, így egy viharban kint hagyott horgászbot elemeire eshet szét, de nem csak a villámlás veszélyes. Volt olyan eset a közeli ismeretségi körömben, ahol a horgász a csónakjában lévő akkumulátor miatt veszítette el botját. Történt ugyanis, hogy a botot, pont úgy rakta le szerencsétlenül, hogy a két akkumulátor sarut rövidre zárta, ez miatt a bot ugyanúgy járt mintha a villám csapott volna bele, elemeire bomlott és teljesen használhatatlanná vált.
Az első jó tanács! Zivatarok közelében ne használjuk botunkat, és ha lehet, ne hagyjuk úgy ott, hogy az villámhárítóként működjön. A második, vigyázzunk arra, hogy a botunkkal nehogy valamilyen elektromos áramkört zárjunk. Ezek voltak az szélsőségesebb esetek, most azonban nézzük az egyszerű eseteket.
Bonyolítsuk a helyzetet.
A figyelmetlenül lerakott botok, okozzák talán a legtöbb gondot. Ilyenkor azonnal el sem törik a bot, azonban lesz egy olyan sérülés rajta, amely miatt a következő dobáskor vagy akár fárasztáskor, már csak az elkeserítő reccsenést fogjuk hallani. Persze ekkor is gyártási hibára gondolunk, ugyanis lehet észre sem vettük azt az apró koccanást, amely végzetesnek bizonyult a bot számára. Hasonló probléma adódhat a szállításkor, az autóba berakott botok, ha nincsenek gonddal kezelve, akkor bizony okozhatnak problémát az autóban szerzett sérülések.
Az utóbbi esetre a legjobb megoldás a merevfalú botzsák használata. Ezen kívül lehet egy bot számára csőszerű bottartókat is kapni, amelyek rendkívül erősek. Ezekkel az tartókkal az apró véletlenszerű sérülésektől megmenthetjük a botjainkat, így egy megtérülő befektetésnek mondhatjuk. Ráadásul így botjaink könnyedén rendszerezhetők is.
Kiváló minőségű merevfalú botzsákok kaphatóak, amelyek a legtöbb sérüléstől megvédik a botjainkat.
Az alsó részen pluszerősítés, amely akár elejtve is megvédi a botunkat a botzsákban.
A következő hibalehetőség a dobás vagy a fárasztás közbeni törések halmaza. Dobáskor, amennyiben nem sérült vagy gyári hibás botról beszélünk, akkor merülhet fel probléma, ha túlterheljük a botot, ezt azonban éreznie kell a horgásznak is.
A dobás lehet erőteljes is, ha jó a dobás íve és nincs túlterhelve a bot, akkor nem lehet probléma.
A fárasztás során is gyakran előfordul bottörés, velem is esett már meg, illetve több horgásznál is láttam hasonlót. Általában ekkor értetlenül néz minden horgász. A fárasztás utolsó fázisában a halat a lehető legközelebb kell hoznunk magunkhoz, ezt a legtöbb esetben úgy tehetjük meg, ha a bot spiccét egyre magasabbra emeljük, ekkor a hal, ha engedékenyebb, akkor egész közel kerül hozzánk, a botunk azonban negatívba hajlik, vagyis a húzási irány akár a bot nyéltagja felé irányul.
Itt jön el a legveszélyesebb része a fárasztásnak.
Ez a legveszélyesebb pillanat, ha túl erősen húzzuk, és ráadásként megugrik a hal, akkor szinte garantált a bottörés.
A botot kicsit hátratolva, magunktól eltartva könnyebben kézhez tudjuk vezetni a halat.
Ha nincs szerencsénk és a halunk megugrik, akkor a plusz statikus erőhatás miatt szétrobban a botunk. Erre nincs jó tanács, csak a rutin segíthet, illetve az orsón egy jól beállított fék, vagy akár a kikapcsolt visszaforgás gátló.
Lukácsi Béla
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...