Megjelent: 2008. október 20. | Forrás: Tóth Gábor | Írások
Úgy jött ki a lépés, hogy Pásztor István barátom le tudott látogatni hozzám egy vasárnap esti pergetés elejéig. Igaz, nem sok kedve volt a horgászathoz, mivel némiképp összevitatkoztunk az elmúlt napok fogásai miatt. Problémája abból adódott, hogy én nem engedtem vissza minden halat - süllőket, harcsát és balinokat vittem el. Ami az ő értékrendje szerint nem megengedhető. Én a "fogd meg és engedd vissza" - ma oly divatos nézetet nem osztom maradéktalanul. Én szeretem a friss halat az ebédlőasztalon, de csak amennyi tényleg kell. Én felvállalom "halevő" természetemet, nem úg,y mint sok "szakíró", aki ezen a téren a "bort iszik, és vizet prédikál" tétel szerint jár el.


Azért lassan kiengesztelődött és végre indulhattunk először felderíteni, aztán pergetni. Megint arra a kőre készültem, ami engem annyira kényeztetett az utóbbi hetekben. Meg akartam mutatni neki, hogy hol és hogyan fogtam a halakat. Kisebb kitérőt tettünk még előtte pontyot keresve, jobban mondva pontyozásra alkalmas helyet, de az idő rövidsége miatt nem igazán jártunk sikerrel. Kezdett alkonyodni, az alkony pedig a ragadózóké.


Vihart jósoltak éjszakára, amit a fülledt levegő is előre jelzett. Szél nem fújt, a légmozgás közelített a nullához, a páratartalom meg az egekben. Fátyolfelhős égbolt. Nem túl bizalomgerjesztő!
Én azért bizakodó voltam - kettőnk közül mindig én vagyok a pozitívabb.


Hamar a helyszínen voltunk. Nagy halom cuccot pakoltunk ki a ladikból. Fényképezők, kamera, botok és rengeteg műcsali. Barátomnak megmutattam, hogy hova álljon, és hogyan húzza csalijait. Én csak utána raktam össze felszerelésemet. A szokásos felszerelést állítottam ma is csatasorba. Spin Blade 10-30 grammos botot 4000 Ryobi Applause orsóval. István ugyanezen bot 30-80 grammos változatának szavazott bizalmat. Orsója, mint az enyém.


Én kicsit közelebb álltam a parthoz. Nagyjából egy irányba és egy helyre horgásztunk . Néhány dobás múlva odébb állt. Mint később kiderült azért, mert én (szerinte) a nyakára álltam. Nem igazán értettem, de nem is foglalkoztam túl sokat a témával. Ő tudja.
Mint ahogy azt fentebb már említettem, semmi kedve nem volt a pecához. Ami kelletlen hozzáállásán is meglátszott. Tovább süllyedt a letargiába, amikor eldobta az egyik wobblerét, miután rosszul kapcsolta be a forgót a fülbe.


Nem is csúnya

Én ettől függetlenül töretlen hittel és lelkesedéssel dobáltam tovább. Volt pár rablásra utaló jel a kövezés mellett. Az egyik dobásom különösen közel landolt a vízszéli kövekhez. Amint megindult a tizenegy centis wobbler, máris rácsimpaszkodott valami. Mivel még éppen csak szürkült, balinra gyanakodtam. De nem! Egy gyönyörű csuka volt a tettes. Olyan kétkilós forma. Jól küzdött, látványos szaltókkal próbált szabadulni a műcsalitól, de hiába. A küzdelemnek csakhamar vége szakadt. Tarkójánál fogva emeltem ki. Barátom némi közönyt színlelt, de azért kérésemre készített pár képet a halról és rólam. Ennek a csukának is konyhában teljesedett be a sorsa. A woblert mélyre nyelte és megsérült a kopoltyúja.


Ezután, mivel a kövön teljes volt a csend. Lementem az alatta lévő zátonyra. Hívtam barátomat is, de nemleges választ adott. Hát jó! Én azért sétálok egyet. Hónom alá csapva műcsali készletem egy részét, lassan sétálva dobáltam a sekély, sóderos vizet, de eredmény nélkül. Egy órát lehettem távol. A csend teljes volt. Egyre inkább hajlottam arra, hogy a csuka csak véletlen volt és nem lesz több halunk. A szemközti oldalról jókora harcsarablás hallatszott, úgy látszik, ott még vannak éhes halak.


Cserélgettem csalijaimat. Pont mikor visszaértem barátomhoz, egy tíz centi körüli sárga és csörgős darab került zsinór végére. A süllős hely felé dobtam egyet. Ezt a wobblert most használtam először, pedig már évek óta megvolt. Szóval szállt a műhal, vízbe érése után intenzív veretésbe kezdett a meder alját néha megérintve. Kapás!!!


Isten áldjon

Kiáltottam fel meglepetten és egyben boldogan. Jó nagyot beemeltem a halnak. Éreztem a jó súlyt, nem sokkal később a süllőt is megláttam. Futott pár kört, de a kezdeti vehemencia csakhamar alább hagyott. A kőspiccre kikormányozva, tarkójánál megragadva vettem ki. Alig tudtam kezemmel átfogni. Valahol kettő és három kiló között volt a súlya. Hát mégis lehet halat fogni. Kettő azért már nem véletlen. Most barátom jóslata szerencsére nem vált valóra. Ez a hal fényképezés és kíméletes horogszabadítás után visszanyerte szabadságát.


Időközben a távolból villámlás fénye látszott, kicsit összepakoltam, hogy ha úgy alakul, minél előbb el tudjunk indulni. Nem akartam elázni. István szerint nem kell betojni, nem lesz eső. Hát jó! Én hiszek neked. Egy szimpatikus követ kiválasztva, arra leülve folytattam a horgászatot. Úgy tűnt, valóban eltávolodik tőlünk a viharzóna. Barátom befejezte a horgászatot, miután egy másik műcsaliját akadóba tépte. Két nap múlva visszajöttem nappal, és a sekély vízben, egy szék ülőfelületébe akadva megtaláltam wobblerét. Villámok fényképezésével kezdett foglalatoskodni.

Kis idő elteleltével fejem fölé nézve meglepetten tapasztaltam, hogy a csillagos égboltnak nyoma veszett. Azonnal riadót fújtam és induláshoz szedelőzködtünk. Csipp-csöpp. Esni kezdett. Először csak szemerkélt, aztán szakadt. Már a csónakban voltunk a Duna közepén, amikor igazán rákezdett. Na, ez a jóslat se vált be Istvánom. Ma nagyon negatív napja volt. A villámok szerencsére távolabb voltak, de így se éreztem magam túl nagy biztonságban.


Na, ilyen időben jobb menekülni

Persze, mire a kikötőhelyhez értünk elállt az eső. De ekkor már bőrig áztam. Nem volt nehéz rövidnadrágban és pólóban. Alsógatyára vetkőzve ültem kocsimba, és úgy vezettem hazáig.
Otthon pacal pörkölt várt bennünket, megmelegítettem és jó adagot mertem mindkettőnknek. Beszélgetés közben falatoztunk, vagy falatozás közben beszélgettünk, ahogy tetszik. Elszívtuk a jelképes békepipát és a jövőbeni közös munkát, közös pecát tervezgettük.