Ezen a forró nyári napon valójában a nagyobb csukák reményében vállaltuk be a pergetést. A kemény napsütés már több mint egy hete melegítette a valamikori bányató vizét. A jelentős mélységek miatt szerencsére a halak itt mindig találhatnak rejteket, ahol kellemesebb, oxigénben dúsabb a víz. Nem is beszélve arról, hogy évtizedek alatt a parti és a vízi növényzet is elburjánzott, árnyat, életet, búvóhelyet jelent a halaknak ez is. Már a kora délelőttön harminc fok fölé kúszott a hőmérséklet, de ez nem szegte a kedvemet. A csónak a víz szélén ringatózott, kézbe kapva cuccainkat, beszálltunk és az öreg batárt ellöktük a parttól. Fiammal együtt indultunk a portyára. Csukát és esetleg nagyszájú sügéreket ígértem neki, mint várható élményeket. Úgy gondoltam, betlizés ellen bebiztosítom a napot, ezért egy fogós kis „bogarat", a Salmo Hornetet tettem fel az első dobásokra.

Ez a kis darázs wobbler nevéhez méltóan szinte zúg a vízben, nem is kell gyorsan vezetni ahhoz, hogy szépen beinduljon a veretése. Gyors tempóban azért sem tanácsos vezetni, mert akkor jelentősebben lefelé is tör, hamar megfoghatja a hínárszőnyeget. Felvettem egy lassúbb ritmust, így vezetgettem a növény felett a wobblert. Három, vagy négy rövid dobásig maradt csak érintetlen a műcsali, mert ez után egy komoly koppanással bejelentkezett az első kánikulás halacskánk. Tenyérnyi, jó nagy férfitenyérnyi méretű pisztrángsügér csillant fel a tiszta vízben. Összemosolyogtunk, hőség ide, hőség oda, úgy látszik, esznek ma is a halak – gondoltuk mindketten. A kisebb hal egész jó kis locsogást menekülést mutatott be, de azért hamarosan a markunkba kötött ki.

Nem a mérete miatt fotóztuk le, hanem inkább babonából, mint első halunkat. Immár nagyobb magabiztossággal folytattuk a pergetést, úgy éreztük lesz még kapásunk. A tó sügéres állományáról csak sejtettük, hogy elég jó, reméltük, hogy a pergetés majd bizonyítja is. Hamarosan ismét egy kemény rávágásom igazolta, hogy az optimizmusunk nem volt véletlen. Ám ez a sügér olyan szépen indult, hogy néhány pillanatig csukára gyanakodtam. Ám amint irányt váltott a mélyből a felszín felé, és meg sem állt a csillogó víz tükréig, máris kapcsoltam. Megint egy, ezúttal nagyobb pisztrángsügér van a zsinór végén. A hal, feltevésemet igazolandó ki is bukfencezett a felszín fölé, majd visszacsobbanva még egy-két kört szaladt a zsinór végen. Óvatosan terelgettem, élvezet volt látni, amint a tiszta kék vízben védekezett. Hamarosan ki is emelhettem, egy kis gusztálgatás után azonban hamar vissza is engedtem. Most már azt szerettem volna, ha a fiam következik, de egyelőre még nem akadt kapása. Remélem, majd egy jó csukával vigasztalódik- gondoltam, miközben ismét suhintottam befelé a műcsalit. A hőség dacára jó kedvvel pergettünk tovább. Talán egy szűk félóra is eltelt, és ekkor, az eddigieknél is szebb pisztrángsügér rohanta le a wobbleremet. Nemcsak a támadása, a fárasztása is izgalmas volt. Mindenáron a hínárba akart furakodni, nem volt könnyű ezt megakadályozni. Egy-két perc múltán azonban egy kis bemutatkozásra már a csónakunkban pihegett.

Igazán jól kapnak a fekuszok – állapíthattuk meg, mert egy újabb helyen szinte egyszerre fogtunk ismét sügéreket. Most már teljes volt az örömöm, mert nem csak az én pergető pálcámat pendítgették az erősnek mondható halak. A Bokor Spin botom 232 centis hosszúságú darabja kellően érzékenyen reagálta a műcsalikat és a kapásokat, de a fárasztásoknál is nagyon imponálóan dolgozott. Pergetéskor, gyakran a sügéreknél nagyobb halakkal szoktam mérkőzni a segítségével. Még nem volt soha baj a teljesítőképességével. Ezúttal inkább az akadók kivédése miatt kellett határozottan fárasztanunk. Később fiam percei következtek. Bár a déli időben ritkult a kapás ő azért fogott kisebb és egy nagyobb nagyszájút is. Próbálgatta sorban a műcsalikat, többféle technikát is kipróbált, megérdemelte a halakat.

Kora délutánra nagyon fülledt lett az idő, már-már elviselhetetlen volt a barna csónakban a hőmérséklet. Úgy is gondoltuk, hogy csupán a nap első felét töltjük a vízen, így elégedetten fordultunk a kikötő felé. Jól is tettük, hogy időben indultuk, nem sokára hatalmas esővel, széllel csapott le az időjárás változás. A hazafelé úton azon tanakodtunk, hogy talán a frontra várva volt jó kapókedve a pisztrángsügérnek? Lehetséges. A víz máskor csukát is szokott adni, azok pedig most, a forró napon hallgattak. Jártunk persze így máskor is. Nem is sokkal később, barátom meghívására, ismét az öreg bányatavon pergettem. Nagy meleg volt ekkor is, a csukák ismét csak hallgattak. Nagyon azonban nem szomorkodtunk, néhány szép nagyszájú ismét kárpótolt bennünket. Még ha nem is őshonos nálunk, pergetni azért nagyszerű erre a ragadozó halra is. Ahol lehetőség van rá, ott érdemes megpróbálni, izgalmas élményeket nyújthat a horgászata.

Bokor Károly