Fókuszban a Benzár Coated Wafter
Megjelent: 2019. április 15. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Megmondom őszintén, hogy amióta komolyabban foglalkozom a horgászattal azt vallom, hogy az oldódó csalik sok esetben minden másnál eredményesebbek. Életem első igazán nagy pontyai, illetve kiemelkedő versenyeredményei mind-mind ezt erősítették bennem, hiszen a saját kezűleg készített oldódó csalijaimmal nagyon sokszor eredményesebb voltam, mint azok, akik a gyári típusoknak szavaztak bizalmat. Szerencsére az élet úgy hozta, hogy már nem kell otthon ...

A felkészülést megkezdtem!
Megjelent: 2019. április 09. | Forrás: Szabó Bence | Írások

A tavalyi évben, a III. Method Feeder Országos Bajnokságnak köszönhetően ismerkedtem meg a Palotavárosi Felső-tóval, amely egy rendkívül jól halasított, kulturált, szép környezetben elhelyezkedő horgászvíz. Bár 2018-ban jó néhány alkalommal megfordultam a partján, elsősorban a már emlegetett ob-nak és az arra való felkészülést segítő versenyeknek hála, számtalan kérdőjel maradt bennem az itteni siker titkát illetően. Mivel azonban idén is ezen a vízen ...

Match botos keszegek és kárászok
Megjelent: 2019. április 05. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Tavasz van, a melegedő idő a partközelbe, a tavak, holtágak, csatornák sekélyebb területeire csalja a halakat. Itt sokféle táplálékot találnak, napoznak, érlelik az ikrát, készülnek a nászra. A kora tavasz igazi lehetőség a finom úszós horgászatra. Egy jó match botos szerelékkel a keszegek, kárászok és a beugró pontyok egyaránt megfoghatók. De mi is szükséges ehhez? Erről szól ez az írás, melynek elkészítéséhez a Szeged melletti Gyálai Holt-Tisza ...

Addig jár az orsó a botra…
Megjelent: 2019. április 03. | Forrás: Ujszászi Dániel | Írások

Még a legkiválóbb pálca is sebzett harcos mindössze egy hozzá illő „tekerő" nélkül, ezt kijelenteni úgy gondolom nem meggondolatlanság. Mára a szinte már végeláthatatlan termék sokaságnak köszönhetően közel sincs egyszerű helyzetben a horgász, amennyiben hű társat szeretne találni aktuális (feeder) botjához. Ebben a témakörben oldalak tömkelegét lehetne számszerű adatokkal, informatív tartalommal megtölteni, azonban a következő hasábok során én ...

A színek jelentősége a pergető horgászatban
Megjelent: 2019. április 01. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A halak megfogásához számos trükköt próbálunk alkalmazni. Ez megtesülhet a műcsalik anyagában, formájában, akár ízesítésében, de nézhetjük a színeket is. A felsorolt tényezők mind befolyásolhatják az eredményességünket. A színek tekintetében vannak általános érvényességű dolgok. Számomra az utóbbi időszakban új terek nyíltak meg a színek tekintetében, elkezdtem negatívban vizsgálni a színeket, és meglepő megállapításra jutottam ezzel ...

A pinkrátor!
Megjelent: 2019. március 28. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A műcsalik manapság már hatalmas színválasztékban kaphatóak. Sokszor zavarba ejtő ez a kínálat és nehéz eldönteni, melyik színt válasszuk. Természetesen vannak favorit színek is amelyek valamiért talán egy picit fogósabbak, ezek közé a színek közé sorolható a rózsaszínű csali is. Az L&K floatink plasztik csalik színkínálatában, mostantól elérhető a pink is. A pink szín nem csak elsőre tűnhet furcsának, azonban érdemes ...

Fűzőtő kalauz
Megjelent: 2019. március 26. | Forrás: Szabó Bence | Írások

A fűzőtűk használatát bizonyára mindenki ismeri, hiszen hosszú évek óta könnyítik meg a csalizást mind a bojlis, mind pedig a feeder horgászok számára. Ugyanez elmondható a bojlifúrókról is, melyeknek hála a kemény, eredetileg át nem szúrható pelletekkel történő csalizás vált lehetségessé évekkel ezelőtt. Fontos azonban, hogy kisebb-nagyobb fejlesztéseket a már régóta kedvelt termékeken is végre lehet hajtani, hiszen mindig van új a nap alatt! Ennek is ...

Benzár feederek minden helyzetre
Megjelent: 2019. március 21. | Forrás: Szabó Bence | Tesztek

A feeder technika gyakorlatilag minden olyan helyzet megoldására alkalmas, amellyel egy horgász a vízparton találkozhat. Léteznek már rezgőspicces botok, melyekkel a legnagyobb, akár 100 méter feletti távolságok is elérhetőek, ugyanakkor a legfinomabb változatoknak köszönhetően a keskeny folyókon és kis tavakon is hatalmas élményekben lehet részünk. Hogy mi ennek az oka? Természetesen az, hogy a technológia folyamatosan fejlődik és egyre magasabb minőségű ...

Óriás a nagyok között: Carp Expert Neo XXL
Megjelent: 2019. március 18. | Forrás: Halmos Mihály | Tesztek

Minden tavasz tartogat valami újat, a sorra megjelenő új pontyos botok, orsók és zsinórok mellett a bottartó állványok fejlesztése terén sem állt meg télen az élet. Jobbkor talán nem is érkezhetett volna a Carp Expert legújabb rod-podja, épp a szezonkezdésre állíthattuk csatasorba a Neo XXL-t a már jól ismert Robust és Giant modellek mellett. Meleget hozó márciusi szél borzolja a vizet, érzékenyre állított jelzők várják az ébredező ...

Viszlát február
Megjelent: 2019. március 13. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Jó szokásához híven az utolsó téli hónap telt el ismét a leglassabban, már-már fizikai fájdalmat okozva a márciusi enyhülésre áhítozóknak. A jégvesztét követően a tartós fagyok elmúltával a jelentős csapadékmennyiség jelentkezett nehezítő körülményként, ám a hozzám hasonló finomszerelékes megszállottaknak már semmi sem jelenthetett akadályt ahhoz, hogy az év első, no a nyárihoz nem hasonlítható, de azért szerény kilókban mérhető keszeg, ...