2016 szeptemberében találkoztam először a Fehérvárcsurgói-víztározóval, melybe azonnal beleszerettem, hiszen egy fantasztikus, üzemi vízszint esetén 200 hektárnál is nagyobb vízfelülettel rendelkező, megannyi kincset rejtő vízterület ez. Első látogatásom során a tározó fehérhalaival kötöttem barátságot, belőlük sikerült szép számmal fognom ezen az ominózus, őszi napon. Erről a pecáról egyébként film is készült, amely tulajdonképpen a bemutatkozásom volt az Energofish színeiben (ha érdekel, itt megtekintheted az említett filmet: http://bit.ly/2lVqYxy). Már ekkor megfogadtam, hogy egyszer a víz messze földön híres pontyait is üldözőbe veszem, hiszen köztudott, hogy 30 kg feletti bajszos is lakja a tavat, a sok „kisebb" 10-15-20 kg-os példány mellett. Erre azonban egészen mostanáig várnom kellett, de megérte, nagyon-nagyon megérte!

Csurgó nagyon kedvelt a bojlis horgászok körében, ami nem is véletlen ismerve kiemelkedő halállományát. Ők előszeretettel alkalmazzák a behúzós módszert a vízen, hiszen igazán jó haltartó helyeket rendre csak a parttól 150-200 méterre találnak, így az évek alatt ebbe a sávba szoktatták a nagytestű pontyokat. A partról történő sikeres nagyponty fogást ez a tény azonban jelentősen megnehezíti, sőt, normál vízállás esetén majdhogynem ellehetetleníti. Idén azonban a tározó vízszintje a folyamatosan zajló partrendezési és egyéb munkálatok miatt extrém alacsony, legalább 1,5-2 méterrel a megszokott alatt van, ami fogási eséllyel kecsegtet a magamfajta parti, feederes pecások számára is, hiszen gyakorlatilag a mederből lehet horgászni, ami legalább 15-20 méter „előnyt" jelent. Legalábbis én ezt gondoltam. Sajnálatomra azonban egyáltalán nem olvastam az interneten kiemelkedő parti fogásokról, igazság szerint mindössze egyetlen horgászbarátom mesélt arról, hogy ő azért becsapott jó néhány tízpluszos pontyot partról, de bojlis technikával. Nem baj, nekem ennyi már bőven elegendő, optimizmusra okot adó hír volt, így elhatároztam, hogy idén ősszel mindenképpen rápróbálok én is a vízre, aztán meglátjuk, mire jutok!

Csodálatos víz a csurgói!

Mivel szeretem a kihívásokat, ezért operatőr kollégámat, Tibit is magammal vittem, bízva abban, hogy egy olyan peca kerekedik ki a látogatásból, ami érdemes arra, hogy film készüljön belőle. Annyit azért érdemes tudni Tibiről, hogy finoman szólva sem lelkesedik azokért a forgatásokért, amelyek teljesen ismeretlen helyszínen zajlanak és komoly betlizési kockázatot hordoznak magukban, márpedig ez a peca most nagyon is ilyen volt. Morgott is emiatt, de csak egy darabig szerencsére.Mindenestre én a legjobb tudásom szerint készültem a horgászatra, az elérhető összes információt begyűjtöttem, melyekért ezúton is szeretnék köszönetet mondani Tranker Balázs horgászbarátomnak, illetve csak olyan felszereléseket és csalogatóanyagokat vittem magammal, melyekben vakon is megbíztam. Egy szó, mint száz, én készen álltam, már csak egy jó adag szerencsére és kitartásra volt szükségem ahhoz, hogy valami igazán emlékezetesben legyen részem!

A nagy dobások miatt nem volt kérdés számomra, hogy a Benzár Method Feedereket viszem magammal a horgászatra.

Mivel éjszaka sem terveztem pihenni, így ezúttal nyeletőfékes orsókat választottam.

Vegyük sorra azokat az ismereteket, melyeket megszereztem, mielőtt nekivágtam a túrának! Egyértelmű volt, hogy piszok nagy dobásokra lesz szükség a halfogáshoz, hiszen a csurgói oldal, ahol a hírek szerint a legjobb esély kínálkozott a pontyfogásra, nagyon lassan mélyül, legalább 10-15 métert gumicsizmában is be lehet gyalogolni a vízbe, így ahhoz, hogy érdemi vízmélységben horgásszon az ember, igencsak meg kell dolgoztatnia felszerelését és dobó izmait. A baj csak az, hogy nem vagyok a távdobás bajnoka, hiszen a maximális táv, amit akár másfél napon keresztül is stabilan, folyamatosan meg tudok horgászni, nagyjából 110 méter, viszonylag szélcsendes időben persze. Bedobni ilyen messzire nem könnyű, de talán megoldható. Azonban legalább ilyen fontos az is, hogy a kiválasztott távot valahogyan meg is tudjuk etetni, ami már lényegesen keményebb dió!

Az etetésre szánt csalogatóanyagok! Csupa finomság!

Az eltérő mérethez természetesen különböző oldódási idő is társul, így garantálni tudjuk, hogy mindig legyen valami harapnivaló az etetés centrumában.

Mivel kosárral érdemi mennyiséget nem lehet bejuttatni, így marad a rakétázás, amely talán a leghatékonyabb módja a partról történő etetésnek. Azt tehát már tudtam, hogy „hova?" és „hogyan?", a kérdés már csak az, hogy „mivel?"! E tekintetben maximálisan a saját, korábban nagyhalas vizeken szerzett tapasztalataimra hagyatkoztam, így a különböző méretű halibut pelletekre és magvakra esett a választásom. Ezzel kapcsolatban Balázs barátom azonban felhívta a figyelmem, hogy, bár a nagypontyok bolondulnak a halibut pelletért, legalább ennyire kedvelik a dévérek is, melyekből félelmetes mennyiség el Csurgón, így nem biztos, hogy ezek jelentik a legjobb választást. Vélhetően igaza is volt, azonban én aromázott, már a peca előtti este chili&krilles folyadékokba beáztatott halibut pelletekre és magvakra gondoltam, ami a dévérek számára kevésbé, a nagypontyok számára viszont oly kedves. Fontos infó volt továbbá, hogy a csurgói pontyok nem szeretik a csobogás, ezért türelmesen célszerű horgászni és etetni sem szükséges csak naponta 2-3 alkalommal, akkor viszont komolyabb mennyiséget.

Egy közepes Spomb segítségével pontosan meg lehet etetni a kiválasztott, 95 méteres távot, ugyanakkor nem túl nagy kapacitása miatt ez meglehetősen időigényes.

Tulajdonképpen minden adott volt most már, kedvenc kosaras keverékem összeállítása maradt csak hátra, melyet természetesen a vízparton készítettem elő. Ez a szokásos Black Halibut és Green Betaine kaja, illetve Black Halibut Method Pellet 1:1:1 arányú keveréke, melyre azért, hogy az etetéshez használt csalogatóanyagokkal maximálisan harmonizáljon, chili&krilles Bait Booster és Bait Steam került. Ezzel a kajával fogtam korábban életem legnagyobb pontyait, így joggal bíztam abban, hogy Csurgón sem hagy majd cserben!

E 3 zacskó keveréke jelenti számomra az ideális, nagyhalas etetőanyagot!

Így néz ki a kész kaja, amely remek választás bordás és method kosárba is.

A reggeli megérkezést követően két dolog volt szembetűnő. Az egyik az volt, hogy csütörtök ide, munkanap oda, feltűnően sokan vallatták a tavat. Az úgynevezett bojlis helyek mindegyike foglalt volt, emellett a napijegyes szakaszokon sem volt igazán szabad hely. Másrészt, furcsa volt látni, hogy legalább 1-2 méternyi víz hiányzik a tóból, így kis túlzással én is oda ültem, ahová legutóbbi ittlétemkor horgásztam, azaz az eredeti partvonaltól legalább 15-20 méterrel beljebb. A lényeg azonban, hogy az idő szép, bár nagyon szeles volt, bennem pedig túltengett a kíváncsiság az előttem álló 30-36 órával kapcsolatban, hiszen borzasztóan vártam már, hogy végre bedobhassak. Erre végül az alapozó etetést követően, délelőtt 10 óra körül került sor. Innentől a pulzusom jó darabig az egekben volt, hiszen nagyon vártam az első pontykapásomra a Fehérvárcsurgói-víztározón! Két óra csend után azért a lelkesedésem alábbhagyott, ugyanakkor tudtam, hogy nem lesz gyerekjáték a halfogás. Végül a délutáni órákban megtört a jég és egy, vélhetően impozáns méretű ponty elvesztése után szákba tudtam terelni egy ötös forma tövest. Nagyon örültem neki, hiszen jó jelnek ítéltem, hogy néhány órával az etetést követően el tudtam jutni kapásig, sőt, kapásokig, hiszen még egyszer mondom, az első, vélhetően jobb halat sajnos elvesztettem.

Spicceim órákon keresztül mozdulatlanok voltak, a délután első felében azonban megtört a jég.

Szép, egészséges csurgói tövest tarthattam a kezemben.

A délután fénypontját azonban nem ez a ponty jelentette, hanem egy másik, csodaszép töves. Hosszú, legalább 20-25 perces küzdelem után tudtam csak megszákolni térdig a vízben állva, ami hatalmas élmény volt! Impozáns méretei mellett azért is értékes fogás ő számomra, mert egy szinte teljesen ismeretlen, hatalmas vízből sikerült partra terelnem néhány perc erejéig. Nagyon-nagyon örültem neki, sőt, a visszaengedését követően valósággal azt éreztem, hogy innentől a peca hátralevő része jutalomjáték lesz, hiszen az, amiért jöttem, már megvolt.

14 kg feletti töves, életem egyik legemlékezetesebb fogása!

A délután további része eseménytelenül telt, amit nem is bántam, hiszen így volt időm előkészülni az éjszakára, melytől nagyon sokat vártam! Természetesen etettem ismét egy nagyobbat, hiszen az éj leple alatt csak annyit szerettem volna csobogni, amennyit feltétlenül muszáj a csali frissítése végett. Bement hát megint egy adag halibut pellet és mag, majd öltözékem és botjaim is a sötét, hűvös éjszakához igazítottam. Ezt követően nem volt más dolgom, mint a csurgói naplementében gyönyörködni.

Még a sötét beállta előtt elláttam botjaim spiccét a megfelelő méretű LED-del és elemmel.

Segítségükkel minden éjszakai kapást látunk, már ha nem alszunk el!

Az pedig, hogy miként alakult az éjszaka és a túra második napja, a folytatásból kiderül!

Szabó Bence