Királyréti horgásztábor - Bodorka csoport
Megjelent: 2008. augusztus 21. | Forrás: EnergoTeam | Események/Kiállítások Mint már korábban is tettük, folytatjuk beszámolónkat Királyréti horgásztábor életéről, Ezúttal a Bodorka csoport résztvevőinek beszámolóit olvashatják, Fotógalériánkban pedig megnézhetik a csoport életéről készült képeket.


Rendezzük a felszerelést

A Nyugati Pályaudvaron volt a gyülekező. Mindenki kapott egy Energo Team sapkát meg egy nyakbavalót amin a nevünk volt feltüntetve. Nekem mint a kettő nagyon tetszett. Mivel MÁV sztrájk ezért onnan vittek minket autóval. Mikor odaértünk a tóhoz kevertünk etetőanyagot, bepakoltunk a kosarakba, dobozokba raktuk a csontikat - gilisztákat. Ezek után elmentünk a szállodánkba. Bevittük a táskáinkat, szétnéztünk a szobánkba. Mát 12 óra volt ezért mentünk ebédelni. Végeztünk az ebédeléssel akkor elmentük horgászni. Sok halat fogott mindenki. Aki fogott elment a halőr házhoz lemérték a halát lefényképezték és visszadobta a halat. Negyed 6-kor elmentünk vacsorázni. Svéd asztal volt szerintem mindenkinek ízlett. Megvacsoráztunk és ismét mentünk vissza horgászni. Még egy pár órát horgásztunk. Estére járt az idő ezért mentünk a szállodába fürödni, fogat mosni, lefeküdni. Éjszaka nagyon nagy vihar volt. Fel is keltem rá, nem bírtam tőle aludni. Szerencsére nem sokkal 8 óra elött, így nem kellet sokat várni. Felkeltek lassan a többiek is, felöltöztünk és megreggeliztünk, mentünk is horgászni. Mikor odaértünk a tóhoz bekevertük az etetőanyagot. Minden nap más csoport keverte az etetőanyagot. Készlettek vele akkor mentünk ki a partra horgászni. Ismét sokan fogtak sok halat. Megint jött a dél és mentünk enni. Nagyon nagy sár volt ezért a szállás elött le kellet venni a cipőt és kézbe vinni. Mindig elösször a szobánkba mentünk átöltözni meg papucsért. Átöltöztünk lementünk megebédeltünk, visszamentünk a szobánkba visszavenni a koszos ruhát, mentünk a tóhoz.


Először bekevertük...

Jött a 6 óra, mentünk vacsorázni. Megvacsoráztunk és ismét horgásztunk. Estére járt mentünk lefeküdni. Felkeltünk, fogat mostunk, reggeliztünk. Jóllakottan mentünk a tópartra. Most mi voltunk a sorosok tehát etetőanyagot kellet kevernünk. De mivel előzőnap elfogyott az nap be is kevertünk. Így reggel nem kellet ezzel töltenünk időnket és mehettünk is egyből pecázni. Én is pont ezen a napon fogtam első halamat. Egy szép ponty volt. Nem sokkol ez után már dél is lett és mehettünk ebédelni. Gyorsan megebédeltünk és már rohantunk is vissza a tóhoz. Ezen a napon volt a célba dobó verseny is. Nagyon jó volt. Én egyszer sem találtam bele de volt aki 2 és félszer is beletalált és döntős lett. 3 döntős volt. Nagyon sokan a fára is feldobták mert nehezítésnek fölöttünk volt egy fa 3-szor vagy 4-szer cserélt Miklós bácsi úszót. Nem sokkal rá el is jött a negyed 6 tehát mentünk vacsorázni. Miután megvacsoráztunk jött az éjszakai horgászat. Csak annak nem örültem hogy ne fogtam semmit. De már jó volt mert megfürödtünk előre hogy 11-órakor már ne keljen. És mikor vége lett az éjszakai horgászatnak csak el kellet gyalogolni a szállodába és le kellet feküdni. Jött a reggel és én örültem mert tudtam hogy ezen a napon jön a legyezőhorgász meg a meccsbotos horgász bemutatót tartani. Megreggeliztünk, mentünk horgászni de csak egy pár órát tudtunk horgászni mert jött a legyező horgász. Ő nagyon sok mindent elmagyarázott de sajnos nem fogott semmit. Hozott egy felfújhatós fotel szerűséget amivel be lehetett evickélni a tó közepére és onnan horgászni. 3 gyerek próbálta ki (velem együtt). Fel kellett venni egy gumi nadrágot hogy ne ázzon el a ruhánk. Én ebben is eláztam meg még egy gyerek is. Elmentünk a szállodába átöltözni. Mire visszaértünk addigra már pakolt a horgász mi meg mehettünk horgászni. Nem sokkal rá el is jött az ebéd ideje.


...azután úgy dagasztottuk, mint a kenyeret

De mielött elindultunk volna Miklós bácsi kiosztotta az idei pólókat. Fel is kellet vennünk hogy ezen a napon továbbra is ebben legyünk. Mikor vissza értünk jóllakottan nem sok időnk volt a horgászatra mert nem sokkal rá jött a meccsbotos horgász. Ő is nagyon sok mindent elmagyarázott lehetett etetőanyagot csúzlival belőni, meg csontit is lehetett belőni nagyon jó volt. Ő egyből fogott egy kis halat azt hiszem kárász volt de nem tudom. A végéről egy pár gyerek lemaradt mert el kellet menni fürödni hogy tudjunk szalonnát sütni, ne az után keljen fürödni. Én is köztük voltam. Már vissza sem jöttünk mert pont ebéd idő volt. Mikor visszaértünk ebéd után a horgász már pakolt. Tehát jöhetett a horgászat. Elég sokáig horgásztunk már a tűz égett a szalonnákat Zoli bácsi tűzte fel de egyszer csak eleredt az eső. A szalonnasütésnek lőttek. Mehettünk a szállodába aludni. Reggel fél 5-kor keltett Miklós bácsi mert ezen a napon volt a hajnali horgászat. Felöltöztünk, mentünk horgászni minnél elöbb. Mikor kiértünk a tóra húzni kellet ien lapokat amikre számok voltak írva és mindenki oda ment ahova akart horgászni. Elkezdett csöpögni az eső de ez nem futamított vissza minket. Ien lapokat kellet húzni amikre számok voltak írva, és mindenki oda ment horgászni ahova akart. Én a 6-ost húztam. Mentem is a gátra villantózni. Ennek meg is volt az eredménye kifogtam életem első csukáját. Miklós bácsi hozott nekünk reggelit. Eljött az ebéd ideje. Megebédeltünk, és mindenki felment a saját szobájába összepakolni a cuccait. A szállodától pedig Miklós bácsiék vitték tovább a csomagjainkat. Visszamentünk a tóhoz és az horgász felszerelésünket is összepakoltuk, a kosarakat kimostuk. Eljött az ajándékozás ideje. Kaptunk egy nagyon jó Energo Team ajándék csomagat amiben volt: damil, ólom, horog, haltartó, horogkiszedő. Mivel az egész táborban csak én fogtam egyedül csukát kaptam még egy gumihal szettet is. És az én csukámat szavazták meg a legszebb halnak ezért kaptam még 2kg etetőanyagot meg egy etető csúzlit. Az ajándékozás után jött a fényképezés. Kaptunk még egy kis dinnyét és ezzel véget is ért a tábor.
NEKEM NAGYON TETSZETT AZ EGÉSZ TÁBOR.

Lóczi Roland


Ilyet szeretett volna mindenki

Horgásztábor 2008

Amikor megérkeztünk a Nyugati Pályaudvarra rögtön kaptunk egy Energo Team-os sapkát. A sztrájk, és az eső miatt autóval mentünk. Megérkeztünk Királyrétre ahol most nem a Turista szállóban voltunk. Helyette most a szállodába laktunk. Nagyon klasszak voltak a szobák. Utána visszamentünk a tóhoz és bekevertük az etetőanyagot. Utána egyből pecázhattunk is. Kapásból nem volt hiány, de ma még nem fogtam semmit. Este 10órakor volt a takarodó. Másnap reggel indultunk horgászni reggelizés után. A reggeli órákban fogtam 2 pontyot, az egyik 1 kg-os a másik 1,5 kg-os volt. Délután csendes volt a víz. A szálloda éttermében vacsoráztunk. Reggel fölkeltünk és reggeliztünk. A reggeli nagyon finom volt. Dél előtti horgászat után ebédeltünk majd délután a célba dobó verseny következett. 3 úszó a fán ragadt. Szerencsére egyiket sem én dobtam fel. Nem voltam túl ügyes, csak 0,5 pontot szereztem. Az egyik gyerek egy orsót kapott az Energo Fish-tól. Zoli bácsi és Miklós bácsi is próbára tette ügyességét egymás ellen. Fogadni lehettet rájuk, a győztes csapat csokid kapott. 5-ből egyikük sem tudott betalálni így mindenki kapott csokit. Vacsora után az éjszakai horgászat következett. Este alig volt hal fogás. Sötétben nem láttunk semmit.


A zsákmány

Mivel már megfürödtünk 11-kor volt a takarodó. Reggeli után két nagyon érdekes bemutató volt. Elsőként a legyezős horgászat rejtelmeit figyelhettük meg. Megnézhettük a legyezős horgász eszközeit, és ki is próbálhattuk. Az ebéd és a horgászat után Match botos bemutatót láthattunk. Az etetőanyag bekeverésben segítettünk, és igen érdekes dolgokat tapasztalhattunk meg. Nagy sikere volt annak hogy 5 perc után már fogtak egy halat. Vacsora után megkaptuk a villantónkat. A gáton pergettem. Megakasztottam egy csukát de miközben emeltem volna ki leakadt. Ez eléggé elszomorított. Ez után sokáig horgászhattunk mert ezen a napon lett volna a szalonna sütés, már égett a tűz Zoli bácsi a szalonnákat tűzte fel amikor eleredt az eső. Ez el is mosta a szalonna sütést. Másnap reggel korán hajnalban keltünk 4 óra 30 perckor mert most volt a hajnali horgászat. A tónál olyan papírokat húztunk amire számok voltak írva. Én húztam a number one kártyát. Ott horgásztam ahol akartam. Természetesen pergetni mentem. A tónál reggeliztünk. Visszamentünk a szállásra, és összepakoltuk a holminkat. A tóhoz már a horgásztáboros pólónkba mentünk. Horgászfelszerelésünket is összepakoltuk, már menetre készek voltunk. Az eredmény hirdetésen egy oklevelet, és egy csomagot kaptunk az Energo Fish-tól.
Különdíjat nem kaptam remélem jövőre kapni fogok. Még mielőtt elmentünk a szalonnasütőben dinnyét ettünk. Összességében nekem nagyon tetszett a tábor.

Tisztelettel: Demény István


Így teltek a napok

Horgásztam a Bodorka csoportban

A királyréti horgásztáborban most voltam először, mert korábban nem halottam róla, sajnos. Anyukámnak ajánlotta egy ismerőse, így jelentkeztünk a barátommal a Bodorka csoportba.
A korábbi években, meg már idén nyáron is voltam a zánkai horgásztáborban, így nem teljesen kezdőként különösen nagy izgalommal vártam, hogy milyen lesz egy másik a tábor.
Az indulás nem volt szokványos, mert át kellett szervezni a MÁV sztrájk miatt az utazást, ráadásul az idő sem volt nagyon jó, ezért a nyugati pályaudvar parkolójából kocsival indultunk útnak. Számomra nagy meglepetés volt, hogy még az indulás előtt kaptunk egyforma baseball sapkát és névkitűzőt az Energo Team-től.
A szállás fantasztikus volt, nem számítottam rá, hogy ilyen jó lesz, négyen kerültünk egy szobába. Az étkezés is osztályon felüli volt.


Büszke vagyok a halamra

Számomra újdonság volt a bogáncsozás, nagyon jó volt, hogy tanulhattam valami újat. A legyezős és machbotos bemutató is érdekes volt, valamint, hogy gyakorolhattunk az etetőanyag belövést.
Az eleinte nem túlságosan jó időjárás ellenére nagyon jól éreztük magunkat.
Az egyik botom sajnos beleesett a tóba, elvitte egy hal. Ezt nagyon bántam, mert egy új bot volt a barátom orsójával. Nem találtuk meg. Szerencsére, a legnagyobb méretű hal c. versenyben harmadik helyezett lettem és nem kis meglepetésemre nyertem egy új horgászbotot, szákot, ólmot, és még sok mindent mást is. A barátom pedig ugyanebben a versenyben első lett.
Büszkék vagyunk, hogy a nem hoztunk szégyent a gödiekre!
A szüleim is nagyon örültek a képeknek, ahol az összes zsákmány meg van örökítve.

Jövőre is nagyon szeretnék menni, mert jó éreztem magam, sokat tanultam!

Ui: Az elúszott botomat kihalászták, épségben visszakaptam!

2008. július 25.

Köszönettel:
Csillag Dániel


Komoly dolog a merítés is

Ilyen volt az idei horgász-táborom

A vakáció kezdete óta vártam a napot, hogy mehessek a horgász-táborba, mert a tavalyiban is nagyon jól éreztem magam. Kora reggel kellett felkelnem, mert a forgalom miatt időben indulnunk kellett a pályaudvarra, ahol a gyülekező volt. Itt a szokásos névkártya mellett az idén egy nagyszerű meglepetést is kaptunk, egy Energo-Team-es sapkát, aminek nagyon örültünk és nagy hasznát vettük a tábor során.
A vasutas sztrájk miatt az idén nem vonattal utaztunk, hanem autókkal vittek minket egészen Királyrétig. Ahogy megérkeztünk azonnal a vízpartra mentünk, mert le kellett pakolni a horgász cuccokat. Ezután visszasétáltunk a szállásunkig, ahová a csomagjainkat autóval hozták utánunk. Elhelyezkedtünk a szobáinkban és ezután a Miklós bá eligazítást tartott. Ebéd után pedig lementünk a vízpartra egy kicsit horgászni. Én sajnos nem fogtam aznap egy halat sem, de nagyon sokan a többiek közül fogtak nem is egy-kettő halat. Másnap eső miatt nem keltünk túl korán és reggeli után mentünk ki a tóra pecázni. Ezen a napon történt, hogy az egyik szobatársam vidáman jött velem szembe kezében egy 6 és fél kg-os potykával. Gratuláltam neki. Ezzel egyébként ő nyerte a tábori versenyt is. A következő napon a nagy stég előtt az unokatesóm - akivel már második éve együtt jöttünk a táborba - fogott egy 6,49 kg-os pontyot. Negyedik napon kaptunk egy-egy villantót és hozzá egy drót előkét, valamint egy "bogáncsot" is. Ezek segítségével is próbáltunk horgászni. Ezen a napon egy profi bemutatót láttunk Miklós bá egyik barátjától, aki nagyon jó a legyező horgászatban.


A vízparton a legjobb

Ezután 1-2 órával jött egy match-botos verseny horgász, és engedte, hogy mindenki lőjön az etető anyag és a csonti etető csúzlijával. Ez nagyon tetszett nekem. Úgy vettem észre, hogy a többieknek is. Csütörtök éjjel éjszakai horgászat is volt. Itt megakasztottak néhányan 1-2 pontyot is. Jó sok denevér röpködött a víz felett. Másnap egy gyerek a villantójával fogott egy szép csukát és néhány ponty is horogra került ezen az utolsó délelőttön. Nekem is ekkor volt több nagyobb kapás után szakításom. Az egyik szobatársamnak is bevitte egy hal a feeder botját, ami nem is került elő. A kalandos délelőtt után összekészítettük a cuccot a haza utazáshoz. Ezután került sor a díjkiosztásra, miközben az Energo-fish-től mindenki kapott egy ajándék csomagot, amelyben horgászfelszerelés volt. A helyezettek különböző értékes díjakat kaptak, és ami nagyon érdekes, hogy mindenkit Daninak hívták. Ami azért nem fura, mert az idei táborban 6 Dániel nevű srác is volt.
Én idén is nagyon jól éreztem magam, bár nem fogtam túl sok és nagy halat, de az kárpótolt érte, hogy a tábor után egy héttel, amikor Apukámmal elmentünk horgászni fogtam egy szép, 8 kg-os amúrt.

Kosiba Zsombor /10 éves/ (Kakucs)


Komolyan dolgozunk

HORGÁSZTÁBOR

Ebbe a táborba idén mentem először. Nagyon vártam már, mert sok jót hallottam róla.
Az indulás napján éppen vasutas sztrájk volt. Így, akik vonattal mentek volna, azokat néhány segítőkész szülő vitte ki Királyrétre. Én egy kicsit csúszva indultam, mert még horgászbotot kellett vásárolni. Amikor felértem a tóhoz, nagyon meglepődtem és nagyon örültem, mert az ENERGO TEAM jóvoltából kaptam egy sapkát, amit a tábor idején kötelező volt viselni. A többieket a társalgóban találtam meg, ahol éppen Miklós bácsi mondta a tábor szabályait. Ezután megebédeltünk és indultunk ki a tóhoz. Itt mindenki kapott egy doboz csontkukacot meg gilisztát. Utána közösen bekevertük az etetőanyagot. Mikor ezzel készen lettünk, kipakoltuk a horgászfelszerelést. Összeállítottuk a csapatokat és indultunk horgászni! Hétfő volt és ez a nap nálam sohasem szerencsés. Így egy jó nagy damil gubancolódás történt az orsómon; egyszóval damil csere. Kedden reggel megreggeliztünk, kimentünk a tóhoz. Újra megkevertük az etetőt és mindenki kapott csontit. Ezután elkezdtünk horgászni. Egyik csoporttársam fogott két pontyot és néhány keszeget. De nálam még mindig nem ment a hal. Egyszer viszont megtört a jég és egy kis kárásszal boldogan indultam a mérleg felé. Ezután még egy compót és egy pontyot fogtam.
Bevetettem a botom a pandaly elé. Sokáig vártam, amikor egy erőteljes húzós kapás jelentkezett a botomon. Bevágtam, de nem küzdött… valami nagy lomha ponty lehet.. gondoltam.. Kb. 15-20 perc fárasztás után sikerült megszákolni egy 6 és feles pontykát. Kezdésnek nem is olyan rossz…! Szerdán reggel szintén kapott a hal.3 pontyot akasztottam meg egy kapitális dévért! De a horgászat mellett sok más program is volt. Talán a csütörtökről nem is kell beszélnem. Jöttek-mentek a pontyok, fogtak még egy kapitális példányt: ami 6 kg 20 deka volt.
Eljött a péntek. Utolsó nap… nagy az izgalom úgy látszik, én vezetem a listát. Nem szerencsémre ezen a napon alig fogtam halat. Mások pedig rendesen törtek az él felé.Végül 3 óra 15 perckor megszólalt a duda hangja: tűűűűűűűűűűűűt…!!! Ez az! Kiáltottam fel! Az utolsó 15 percben a 2. és a 3. helyezett helyet cserélt… ! Összepakolás után jött a díjkiosztó. Rengeteg díj volt, aminek mindenki nagyon örült és ezt a sok díjat az ENERGO TEAM-nek köszönhetjük. Az összes résztvevő kapott egy emléklapot egy kis ajándékcsomaggal. Ezután jöttek a nagyobb díjak.
Legnagyobb hal:
Ignácz Dániel (vagyis én) 6 kg 58 deka
Legtöbb kifogott hal (kg):
Ignácz Dániel 17 kiló 59 deka
Legkisebb hal:
Kosiba Zsombor (25 gr)
Célbadobó verseny győztese:
Tinich Martin
Mi mind rengeteg díjat kaptunk. De persze van 2. 3. helyezett is. Ők szintén megkapták a díjakat. Ezután egy dinnyézéssel le is zártuk a programokat! A tábor fantasztikus volt! Köszönöm a részvételt és a díjakat egyaránt!
Göd, 2008. július 25.
Ignácz Dániel


Van aki szépen fogott...

Nyáron másodszorra is elmentem a Királyréti horgásztáborba. Ezúttal a "Bodorka" csoportba jelentkeztem be. Hétfőn, a tábor első napján szakadt az eső, ezért a horgászatot csak délután tudtuk elkezdeni. Előtte elfoglaltuk a szálláshelyünket és kipakoltuk a csomagjainkat. Délután elállt az eső, megkezdődhetett a pecázás. Sikerült is fognom egy compót feederbottal. Ezek után újra esni kezdett az eső, ezért be kellett mennünk a szállodába. A svédasztalos vacsora nagyon jó volt, mert rengeteg ételt szolgáltak fel. Este sajnos nem kerülhetett sor a horgászatra, ezért e helyett a táborvezető elmesélte nekünk a horgásztó múltját. Másnap reggel nyolckor keltünk. Megreggeliztünk és kimentünk a tóra. Akkor elhatároztam, hogy a stég mellett próbálok szerencsét. Matchbottal úszóztam. Az első órában eléggé sok keszeget sikerült fognom, aztán jött egy kisebb tükörponty. Délután ritkulni kezdtek a kapások. Vacsora után még sikerült fognom egy pontyot meg még egy csomó dévért. Szerdán fenekeztem. Pontyot szerettem volna fogni, de csak kettő keszeg akadt a horgomra. Ezen a napon tartottuk meg a célba dobó versenyt. Csütörtökön két ember jött, akik a legyezős és a matchbotos horgászatról tartottak előadást. Nagyon érdekes volt. Azon a napon a tó közepén úszóztam. Az egyik gyereknek mellettem bevitte egy hal a botját úgy, hogy az el is merült és nem találták meg. Ez engem nagyon megrémített, ezért amikor elmentem a botomtól kitekertem a fékemet. Megláttam, hogy hirtelen elmerült az úszóm és sivítani kezdett a fékem. Egy kicsi másfeles pontyot fogtam ki. Pénteken, a tábor utolsó napján korán reggel kezdtük el a horgászatot. Megpróbáltam feederbottal fenekezni. Jött is egy ponty, meg egy nagy compó. Ezek után megkezdődött az eredményhirdetés. Sikerült megnyernem a legkisebb hal és a legnagyobb compó díját. Nagyon jól éreztem magamat a táborban. Szeretnék jövőre is menni.

Selyebi Dani


...van akinek csa kicsi jutott

Horgásztábor

Első nap a pályaudvaron találkoztunk és mindenki kapott egy névkártyát és egy Energo Team-es sapkát. Amikor odaértünk elfoglaltuk a szállást és utána horgásztunk. Másnap reggel fél 5-kor keltünk, hogy horgásszuk és ebéd után tanultunk és gyakorló tesztet írtunk. Szerdán nem keltünk korán. Ezen a napon szinte csak horgásztunk. Este 9 óráig voltunk horgászni és utána szalonnát sütöttünk és délelőtt halat telepítettünk. Csütörtök délelőtt volt a célba dobó verseny és utána a sikeres sporthorgász magazintól eljöttek átadni Vass Krisztiánnak egy ajándékcsomagot. Délután vizsgáztunk. Pénteken horgásztunk és utána eredményhirdetés volt. Az elején mindenki kapott egy Energofish-es ajándékcsomagot amibe a következők voltak : 1db háló, 1db ólomkészlet, 1db horogkiszedő, 1 tekercs damil és 1 zacskó előkötött horog. Én nyertem egy díjat a legkisebb hal 1db 55g-os keszeg. Én összesen 2db pontyot, 3db keszeget és 1db kárászt. Szerintem nagyon jó tábor volt.

Németh Bence


Ezt is meg kellett tanulnunk




FeHoVa 2024 - Deeper Quest a fedélzeten!
Megjelent: 2024. január 21. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2024-es év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 8-11. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

MATE verseny beszámoló
Megjelent: 2023. október 16. | Forrás: Bartucz Tamás | Események/Kiállítások

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került október 2.-án a XIII. MATE Egyetemi Horgászverseny a MATE SZIC HÖK és a Halászati és Horgászati Szakkollégium szervezésében. Az idei verseny a festői környezetben elhelyezkedő, és rendkívül erős keszegállományú galgahévízi Bika tavon került megrendezésre. A versenyzők három kategóriában indulhattak, összesen 43 versenyző egyéni, páros és három fős csapatokban mérte össze...

XXIII. Balatoni ifjúsági horgászviadal
Megjelent: 2023. június 20. | Forrás: Energoteam | Események/Kiállítások

A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége közös rendezvényét 2023. 06.11-én Révfülöpön a Mathias Corvinus alapítványi kollégiuma gyermektáborában, annak kikötőjében tartottuk meg. 15 ifjúsági horgász és hozzájuk kapcsolódó, azonban a versenyben részt nem vevő 7 fő gyermek horgász részvételével. A reggel 7 óriási gyülekező és regisztráció után a versenyzők elfoglalták horgászhelyeiket a kisorsolt...

Markóczy József gyermeknapi emlékverseny
Megjelent: 2023. június 05. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

"Számos helyen fogtam halat, de a Tisza szerelmese voltam igazán. A horgászat mindig nyugodt embert csinált belőlem, ezt az érzést akartam továbbadni a következő generációnak! - Markóczy József (1946 -2021) tiszteletére állíttatta az Energofish Kft, Tiszaújváros Önkormányzata és a ZGHE." 2023. június első vasárnapja különleges volt, az Energofish Kft. és a tradícionális Zabos Géza HE. gyermek napi verseny életében. Átadásra került egy emléktárgy...

FeHoVa 2023 - Twisteres hangulattal várunk a kiállításon!
Megjelent: 2023. január 29. | Forrás: Őze Dániel | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2023-as év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 9-12. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

Lujza-majori horgásztábor: 400 sneci 1 óra alatt
Megjelent: 2022. július 28. | Forrás: Jéger-Csertus Anita | Események/Kiállítások

Július második hetében megrendezésre került a FŐHESZ-Poronty SE horgásztábor, 15 gyermek részvételével a Lujza-majori halastónál. Rengeteg programmal, játékokkal, vetélkedőkkel, horgászvizsgára való felkészítő oktatással, sokféle ajándékkal és díjjal készültek a lelkes szervezők a gyerekek szórakoztatására. Volt lézerharc, rókavadászat, fotóvadászat, horgászverseny a Palotavárosi felsőtónál, társadalmi munka Lovasberényben, egy fagyizással...