Megjelent: 2021. február 10. | Forrás: Ujszászi Dániel | Írások

Amikor a csonti felhasználásáról van szó, az esetek többségében elsőnek a horgon történő felkínálás, a nyüvek attraktív mozgása jut a horgász eszébe. Ezen túlmenően azonban adott egy olyasfajta felhasználási lehetőség is, amelyet megfelelően alkalmazva gyakran kiugró eredményt érhetünk el. A method technikával kapcsolatban joggal állítható, hogy talán a leghatékonyabb módszer, amennyiben egy rövidebb hangvételű, pontyos pecáról van szó. Viszont a következőkben bemutatásra kerülő megoldások, azt gondolom, fel tudják vele venni a versenyt, sőt, esetenként akár még le is körözhetik azt.

A Törökbálinti Horgászpark egy igen közkedvelt, gyakran vallatott versenyhelyszínné vált az utóbbi egy-másfél évben, köszönhetően főként a Feeder Adventures égisze alatt ide szervezett derbiknek. A fogások sok esetben kiugró számsorokat hoznak, nem ritkák az 50-60 kilós szektor 1-et érő zsákmányok, de arra is volt már nem egy példa, hogy a 100 kilót ostromolta egy adott versenyző.

Egyfajta érdekes kettősség az, ami ezen a helyszínen egy hétköznapi peca, illetve egy versenyforduló vonatkozásában megfigyelhető. Ha az ember leugrik egyet lógatni, könnyen előfordulhat, hogy beleszeret valami olyan irányba, ami aztán egy telített pályán közel zsákutcának bizonyul. Az persze már egy másik kérdés, hogy ki bírja elengedni egy verseny előtt – amennyiben ideje engedi – a rápróbálást, és a használatba dobott technológia működőképességét illetően a bizonytalanra bízni magát.

Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ezt én (most) sem bírtam megállni, így a legutóbbi itteni derbi előtt hétvégén a reggel már a parton talált. A methodos megközelítést háttérbe helyezve – hiszen arról jóval több versenytapasztalat is rendelkezésre állt - arra szándékoztam tenni egy próbát, hogy a klasszikus, hosszúelőkés feeder technikával miként lehet túljárni Törökbálint bajszosainak eszén.

A horgászat középpontjában ezúttal az úgynevezett bullet kosarak voltak, melyek alul ólmozott kialakításuknak köszönhetően lehetővé teszik a pontos, koncentrált pecát. További nagy előnyük, hogy méretskálájuknak köszönhetően egészen 60 grammos kivitelig rendelkezésre állnak, így akár nagyobb távolságokat is el tudunk érni segítségükkel.

Az említett nagyobb távolságoknak Törökbálinton kiemelt jelentőség jut, hiszen a versenyek túlnyomó többségében a 80-90 méteres táv áll vallatás alatt, melynek elérése hosszúelőkével bizony nem egyszerű feladat. Már több írásomban is foglalkoztam a Benzar Universal Feeder családdal, ami nem véletlen, hiszen mióta megjelentek én kis túlzással nem is használok más pálcát távoli pontyhorgászatra. A szortiment 3,90 méteres tagja a most szóban forgó pecára is tökéletes választásnak bizonyult, hiszen erőtartalékainak köszönhetően könnyedén birkózott meg az 50 grammos kosarak bejuttatásával a célterületre, ami bizony 80 méter környékére esett.

Természetesen a hatékony kombináció nem lehet teljes értékű egy megfelelő tekerő nélkül, amivel kapcsolatban szerencsére szintén nem kellett sokáig gondolkodnom. A 6500-as Benzar Method Feeder orsóban ugyanis megvan minden, amit egy ilyen jellegű bevetés (is) megkíván. Méretét illetően egyáltalán nem hivalkodó, sőt, egy kifejezetten könnyed modellről van szó, amely finomra hangolt fékrendszerével, fém dobjával garantáltan tartós társunk lehet hosszútávon is.

Külön említést érdemel a lekerekített, szintén fémből készült zsinórklip, ami azon túlmenően, hogy tovább erősíti a tartósság tényét, főzsinórunkra is vigyázó szemeket vet. Hiszen ide beakasztva egyáltalán nem fogja azt sérteni, ezáltal szakítószilárdságát pont a kiakasztás helyénél csökkenteni. 

Az aktuális feeder versenyszabályzatot szem előtt tartva 2 liter csontkukaccal érkeztem a partra, amit ragasztott formában használtam fel, így kerültek a nyüvek a kosárba. A tapasztás folyamata lépéseit tekintve nem egy ördöngös feladat, azonban jó pár apróságra oda kell figyelnünk ahhoz, hogy a kívánt eredményt kapjuk végül kézhez, a halak pedig maguk elé a fenéken.

Első lépésként a kibontott csontikat egy apró lyukbőségű rostára helyezve könnyedén el tudjuk távolítani a rajtuk lévő fűrészpor, illetve egyéb „idegen anyagok” legnagyobb részét.

Ezzel azonban nem vagyunk készen a megfelelő tisztítással, hiszen a kukacok felületén még jelentős mennyiségű porózus anyag maradhat megtapadva – ami a képen jól is látható a víz tetején úszva -. Fontos, hogy csak egy rövid ideig maradjanak a nyüvek elfedve, hiszen ha ott felejtjük őket, könnyedén fullasztott változatokat kapunk, ami ennél a módszernél igencsak kerülendő.

A fürdőzést követően, a vizet leöntve egy tálba helyezzünk el száraz törölközőt, és erre mehetnek a már megtisztult állatok.

Jól látható, hogy mennyi nedvesség távozik így a csontkukacok felületéről, ezért mindenképp érdemes 8-10 percig szárítani őket annak érdekében, hogy a ragasztóanyag hozzáadása már a megfelelő állapotban történhessen meg.

Miután a fent említett idő letelt az előkészületek véget is értek, óvatosan adagolva mehet hozzájuk a ragasztó. Érdemes több részletben, két adagolás között, a használt tálat meg-megrázva eloszlatni az anyagot a nyüvek felületén, így érhetjük el leghatékonyabban a kívánt állagot. Ennek a megfelelő állapotnak a definiálása nem egyértelmű, viszont könnyedén, egy golyót formálva érezni fogjuk a tapadósság mértékét. Fontos, hogy amikor úgy látjuk, már mindenhol van ragasztó, azonban mégsem áll úgy össze a dolog, ahogy kellene, akkor óvatosan, szórófejes spricnivel vizet permetezve már beállíthatjuk azt.

Magára a pecára részleteiben rátérve: etetés gyanánt 5-6 dobást ejtettem meg a választott 78 méteres távra, majd mehetett is helyére a kezdetben még csak 3-4 szem csontival ékesített horog. Az első néhány dobás rendre gyors keszegkapást eredményezett, ezért kezdtem egyre nagyobb csalit felkínálni, hátha így már a dévérek előtt odatalálnak a bajszosok.

A fent említett változtatás szerencsére átütést jelentett, hiszen alig tettem bottartóra az Universal-t, azt valami igen határozottan tekerte derékba. 

Ő volt az első, de szerencsére nem az utolsó csontkukac-habzsoló elkövető. A kapásokra nem kellett sokat várnom, amennyiben jó helyen csobbant a kosár, 10-ből 9 esetben három percen belül már megindult a spicc a víz felé. Így amennyiben nem volt érdeklődés 4 perc alatt dobtam is az újat, hiszen ha nem így tettem a keszegek már fel is „rágták” magukat a horogra, nagy csali ide, vagy oda. 

Sok látványos kép készült már botjainkról akció közben, azonban amikor a fárasztás utolsó szakaszaiban érezhetővé válik, ahogyan a bot szép fokozatosan őrli fel a másik végen küzdő nemes ellenfél erejét, azt nem lehet ily módon átadni. Ahogy mondani szokás, azt bizony érezni kell.

Az igazán nagy halak elkerültek, azonban a hűvös, késő őszi idő ellenére kivételesen jót szórakoztam, sok-sok bajszost sikerült időlegesen partra segíteni.

Összességében tehát kiemelkedően jóra vizsgázott a technológia, nem sok nyugtom volt a nap folyamán. Ahogy azonban azt már egy fentebbi bekezdésben említettem is, mindig érdemes a realitások talaján maradni, ha az ilyen jellegű tapasztalatokat egy versenyfordulóra vonatkozóan szeretnénk átültetni. Természetesen nyugodtan bizalmat lehet szavazni A-tervként egy adott megközelítésnek, főleg ha azzal kapcsolatosan már szereztünk pozitív visszacsatolást, viszont bölcs döntés, ha mindig van mellette egy „B” is, hiszen bármikor szükség lehet rá!

Ujszászi Dániel

Energofish Feeder Team