Ragadozók a jég alatt!
Megjelent: 2020. január 20. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A téli időszakban sokan nem hagynak fel a horgászattal és akár a jéghátán is megélnek, vagyis a léki horgászat különös hangulatú varázsának sem tudnak ellenállni. Aki egyszer belekóstolt, keresni fogja a következő alkalmat is a léki horgászatra.

Speciális hangulata van a léki horgászatnak.

A léki pecának kevés az eszközigénye, pár rövid bot. egy lékfúró vagy megfelelő fejsze, és persze egy szerelékes láda. ami leginkább szükségeltetik. Mindez egy ládában vagy akár egy nagyobb hátizsákban is elférhet. Azonban a legfontosabb a léki horgászathoz a megfelelő jégvastagság és minőség. Megvannak az erre kialakított szabályok. amelyek figyelembevételével, biztonságban közlekedhetünk a jégen. Fontos, hogy folyó vagy erősen áramló víz jegén tilos horgászni, ugyanis nem látjuk hol van esetleg elvékonyodva a jég a nagyobb áramlat hatására. Ilyen esetben egy pillanat alatt a jég alatt találhatjuk magunkat, ráadásul az áramlás el is sodorhat minket a léktől és megtörtént a baj. A másik fontos tényező, hogy a jég vastagsága legyen legalább 10 centiméteres, ha biztosra szeretnénk menni várjuk meg, amíg legalább 12 centiméteresre hízik a jég, mert az már kellő biztonságot adhat.

Látszólag vékony a jég, de itt több mint 12 centiméter vastagsága volt.

Egyszerű halradar is lehet segítségünkre, a pontos vízmélység megállapításában.

A léki peca legnépszerűbb hala a csuka.

A csukát óvatosan, a szemgödrébe nyúlva könnyedén kiemelhetjük a jég alól.

A léki horgászat egy közösségi horgászat, mivel eleve tilos egyedül a jégen tartózkodnunk. A legjobb, ha minél többen vagyunk, természetesen nem egy helyen, mert az is veszélyes lehet.

Egy megfelelő horgászdoboz akár ülőkeként is funkcionálhat.

A léki horgászat hazánkban elsősorban a csuka horgászattal áll szoros összefüggésben, de a süllő, a sügér vagy akár a keszeg is jól fogható lékről. Itt pontosan ott horgászunk, ahol a halat sejtjük, így leginkább az úszós horgászat ajánlott. Egy megfelelően lesúlyozott élénk úszó feltétlenül kell, ugyanis így akár a jég alatt is látjuk, ha a halunk elhúzza az úszónkat. Fárasztás közben látjuk merre jár az úszónk, ez külön segít minket az eredményes horgászatban. Botnak érdemes speciális lékhorgászbotot használnunk, mert ezek a kedvező árú botok pont az ilyen horgászatokra lettek kifejlesztve, itt nem kell dobni, így bőven elegendő egy rendkívül rövid 50-80 centis bot is, ami a lékből való fárasztást is elősegíti. Orsóként bármely más módszerre használt orsónk megteszi, amelyre 0.2 -0.3 milliméter átmérőjű zsinórt érdemes feltekernünk.

Nem kell túl sok kiegészítő hozzá.

A forró tea, mindig jó ha kéznél van.

Természetesen mivel csukára is számíthatunk, így érdemes egy harapásálló előkét is választanunk. Manapság már egész vékony megbízható wolfram előkék is kaphatóak, amelyek nem zavarják a süllőket, de a csukák éles fogának ellenállnak.

Egy ilyen csalihal a jó helyen nem marad érdeklődő nélkül.

Ismét egy jelentkező.

Ez is mindjárt meg lesz.

Bizony ez egy süllő.

Pont a süllő miatt és a csukák kímélése végett érdemes egyágú horgot használnunk, ami a csalizásra szánt kishalat is megtartja, de nem túl zavaró az akasztás pedig ezzel is biztos lehet.

Soha rosszabb terítéket.

A képet megnézve sokaknak ugrik be a léki horgászat különleges varázsa.

Mi kell még egy ilyen horgászathoz? Sokkal több nem, mert egy igazi közösségépítő szórakoztató horgászat a léki peca. amely sokszor meglepően eredményes is tud lenni.

WIZARD WOLFRAM LEADER PERGETŐ ELŐKE - 2 DB/CSOMAG
790 Ft
ÚSZÓ SÜLLŐZŐ MP
1 090 Ft
EXCALIBUR ZANDER WORM HOROG
790 Ft
ÓLOMKÉSZLET CSEPP, GOLD STAR IV.
2 790 Ft
Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...

Új orsó a Carp Expert-től: Method Indicator 5500
Megjelent: 2025. július 03. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...

Akasztói pontycsodák
Megjelent: 2025. június 26. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Még április utolsó hetében kapott kis csapatunk lehetőséget arra, hogy az Alföld szívében, az akasztói pontyparadicsomban horgásszon. A gyönyörű környezetnek, a színükben, méretükben és habitusukban is különleges, saját nevelésű szíki óriáspontyoknak ugyan ki tudott volna ellenállni? A nappali órák nyarat idéző hősokkja, és a napok óta változatlanul magas légnyomás nem sok jóval kecsegtetett, de még szép, hogy megpróbáltuk. A klasszikus, sokat...

Nyári etetési praktikák tigrismogyoróval
Megjelent: 2025. június 19. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A lassú felmelegedés és a megállíthatatlanak tűnő, folyamatos apadás jellemezte nyár legelejére a pontyairól és amurjairól híres Nádor csatornát. A tiszta, sekély vízben az átütő fény miatt a halak, pláne a nagytestű egyedek rendkívül óvatosan táplálkoztak, kerültek minden gyanúsat, nagyon nehéz volt túljárni az eszükön a könnyűnek és egyszerűnek amúgy sem nevezhető pályán.   A csatorna vizszintjének apadását tökéletesen nyomon...

Zsebpeca balinra
Megjelent: 2025. június 12. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Megvallom őszintén, pergetni és különösen balinozni én akkor szeretek, amikor éhes halra horgászhatok és a balinok harsány rablásaikkal messziről árulkodnak arról, hogy hol is találom őket. Node ehhez az is kell, hogy erre felkészülten járjam a vizek partját, vagyis MINDIG legyen nálam egy alkalmas felszerelés. Volt egy olyan szakasza az életemnek, amikor sokat utaztam és az útvonal érintette a Tiszát, a Hármas, majd a Sebes Köröst, Berettyót, így...

Tavaszi pontyok magmixekkel
Megjelent: 2025. május 29. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A különféle főtt magvakkal történő etetés nemcsak kisebb-nagyobb tavainkon, de a sekély, gyorsan melegedő, lassú folyású csatornákon is rendkívül eredményes. Kezdetben a pontyok, majd a tavasz második felétől az amurok is előszeretettel látogatják a főtt kukoricával, búzával, kenderrel, és természetesen az elmaradhatatlan tigrismogyoróval etetett helyeinket.  A sekély, gyorsan melegedő Nádor csatornán nem tudnám elképzelni a tavaszi-nyári...