Lukácsi Béla2020. május 02.

A tavasz számomra a megújulást jelenti. Az egyik kedvenc vizem, a Tisza-tó. Ebben az időszakban hihetetlen változásokon megy keresztül. Kezdődik a kisvizes tavasszal, ami átmegy egy magasabb vízállásba, amely közben a növények is elkezdenek burjánzani, menedéket nyújtva ezzel minden halnak. Ebben az átmeneti időszakban vannak speciális lehetőségek, amelyek csak erre az időszakra jellemzőek, ilyen a keresőpontyozás is.

Az első jelentkező a horgon, máris egy erős ponty.

A halaink nagy része ment vissza. A kárászt tilos visszaengedni, így azok a haltartóban landoltak, szerencsére a jól megsütve igazi csemege tud lenni.

Ahogy a víz visszanyeri az uralmát a tározó felett, úgy veszik a halak is ismét birtokukba a területet. Ekkor a leglehetetlenebbnek hitt vízmélységben is foghatunk halat, a szélvizek akár 40 centis - vagy még kisebb - mélységében ugyanis sokkal hamarabb melegednek fel. Így a vízi növényzet is sarjadásnak ered, ezzel duplán odavonzva a békéshalakat, ugyanis a most nem a tőlem megszokott ragadozók, hanem a békéshalak lettek a célpontjaim. 

A csónakos horgászat is tud kényelmes lenni.

Roland ügyel a legapróbb részletekre is.

Erre a horgászatra, velem tartott egy kiváló tánctanár, akinek nem mellesleg az elsőszámú hobbija a horgászat azon belül is a feeder és a pontyok a kedvencei. Ráadásul hihetetlen módon beleásta magát a pontyozás biológiai háttérbe is. Így tudja valóban mit, miért tesz.

Iszapos a pálya, akkor mehet a bordás kosár.

A kárászok leginkább a method kosaras végszerelékre jelentkeztek.

A Tisza-tó nagyon szeszélyes tud lenni. Elég ha a szél erősebb, máris csökkennek a halfogási esélyeink. A terület, amelyet meghorgásztunk egy sekélyes rész, amelyben iszapos a meder nagy része, így a szél  - a sekély víz miatt - hihetetlen módon zavarossá tudja tenni a tározó vizét. Éppen ezért érdemes figyelemmel kísérni az uralkodó szélirányt és annak az erejét, ezzel nagyban nőhetnek fogási esélyeink. Szerencsére ezt most csak mellékesen kellett megjegyeznem, mert egy gyenge szeles kellemes napsütéses, igazi felmelegedő idő várt minket a horgászat napján.

Nem árt egy kis fineszség sem, pár csepp plusz aroma sokat tud segíteni.

A method kosár az iszapba süllyedve kevésbé hatékony.

A Tisza-tó további jellegzetessége, hogy igazi vadregényes zegzugos részei vannak, amelyek nagy része csónakból horgászható meg, éppen ezért mi is elrugaszkodtunk egy picit a földtől - vagy a parttól - csónakba szálltunk, és a lehetőségeinket erősen kibővítve vágtunk neki a pontyozásnak.  A csónakos feederezéshez nem kell különösen speciális felszerelési igény, igazából itt értelmét veszti a nagy dobás fogalma, így elegendő lehet egy 3 méteres feeder bot, de a 330-as vagy a 360-as botok is tökéletesek a feladatra. Az orsó kérdése is hasonló, lehet nyeletőfékes orsót használni, de itt esélyünk sincs nagy távolságra eltávolodni a botoktól, így megteszi egy egyszerűbb nyeletőfék nélküli orsó is. Zsinór kérdésében lehet finomkodni is. Lehet 0,20-as monofilt is használni, bár az akadósabb terepen érdemes beerősíteni, hogy időben  a magunk javára tudjuk fordítani a küzdelmet a hallal szemben. 

A Benzár Allround botok nem véletlenül kapták a nevüket, ezek tényleg mindenesek.

A csónakos horgászat alkalmával, a merítő sokszor van útbn, szerencsére nálam mindíg ott van az L&K összecsukható merítő, amely a pontyozás során is jól vizsgázott.

Azért itt megjegyezném, annak ellenére, hogy a Tisza-tó mesterségesen lett létrehozva, mégis csak a vadvíz jelző illik leginkább rá, ezt a halak ereje is sokszor visszaigazolja. Elég egy 3-4 kilogrammos ponty, máris lehet küzdeni. Főleg, ha nem sima a terep. Azért beszaladhat egy ettől szebb példány is, amely már feladja a leckét minden horgásznak. Így érdemes csínján bánni a finomítással. 

Ezen a napon ez a ponty volt a legszebb, persze volt még a horgon mely talán nagyobb volt, de a sors úgy akarta, nem kerül a kamera elé.

Igazai vastag szájszél, ami a kagylóevésre utal.

A horgászat szempontjából a végszerelék fontos szempont lehet, két végszerelék van, ami leginkább előtérbe kerül, mindkettőnek meg van a maga helye, de mivel nagy az átfedés, így mindkét boton más végszerelék szokott lenni. Mindkettő a mostanában divatos method módszert testesíti meg, de az egyiken a bordás, a másik pedig a hagyományos method kosár felelős az etetőanyag beviteléért.


Két féle etetőanyag volt az alap, az egyik sima kukoricás alapú, míg a másik nagyszemcsés teli pontycsemegével.

Ilyen egy tartalmas és csalogató etetőanyag.

Természetesen nem az etetőanyag bevitele, hanem annak a módja különbözteti meg a kettőt. A hagyományos method kosár, mint tudjuk kiválóan működik, pontosan ott van a csali a horoggal ahol kell, vagyis ahol a halak keresgélnek az etetőanyag közepében, egy kemény aljzaton ez a legkiválóbb módszer. A Tisza-tó, azonban rejteget bőven iszapos részeket is, ezeken az iszapos részeken a method kosár egyszerűen elveszti a hatékonyságát, mivel a kosár a csalival együtt rejtve marad az iszapban, így sokkal hosszabb idő kell a kapás kicsikarásához. Éppen ezért a bordás kosaras horgászat is szerepet kap, ahol a csali nem tud besüllyedni az iszapba, így biztosak lehetünk abban, hogy hamarabb lesz kapásunk, az iszapos részen. Tehát az iszapos rész egyenlő bordás kosárral, a kemény rész pedig methoddal.  

Az édes jelleg fontos a tavaszi időszakban.

Kicsit merésznek tűnik a vajsav mangó párosítás, de kiválóan működött.

Etetőanyag gyanánt nem kell túlgondolni a dolgokat, itt kiválóan működik a kukorica alapú etetőanyag, érdemes nagyobb szemcséket is belecsempészni az etetőanyagba, mert így jobban elszemezgetnek a halak az etetésünkön. Csalinak az édes jellegű ananászos, vagy egyéb gyümölcsös csalik általában jól működnek, ez mellett érdemes a csali színére is odafigyelni. Kiválóak a gumikukoricák, vagy éppen a pelletek, amik éppen annyira kivannak könnyítve, hogy éppen csak súrolják a meder alját a horoggal együtt. Manapság már erre is találunk ajánlásokat, melyik horog, milyen méretben és csali tüskével, teszi tökéletesen a dolgát az adott csalival.

Könnyű horog és pici csalitüske, ez kell a megfelelő lebegtetéshez.

Rolanddal, ezeket a taktikákat alkalmazva nagyon jót szórakoztunk, vagy lehet úgy is mondani, sok halat fogtunk. Természetesen az elsőszámú célhal a ponty volt, de a Tisza-tó jellegzetessége, hogy a keszegfélékből is szépen foghatunk. Az hogy éppen milyen halfaj akad a horogra, függ a meghorgászott területtől is. Van ahol jellemzően a kárászok vannak jelen, van ahol nagyon sok vörösszárnyút fogunk, de van ahol a dévér vagy a karika keszeg dominál. Meglepetésként pedig gyönyörű compók szoktak jelentkezni. Nekünk ezen a horgásznapon a compón kívül minden összejött, köszönhetően a kiváló horgásznapnak, és persze a jól megválasztott technikának.

                                                                                                           Lukácsi Béla


Kosarak útvesztőjében

Kosarak útvesztőjében

2020-05-23 | Forrás: Ujszászi Dániel

A horgászatban felmerülő legtöbb kérdéshez, dilemmához hasonlóan a használatba vett etetőkosarak tekintetében sem adható egyetlen összetevős, minden helyzetre átfogó megoldást kínáló „tuti” válasz. A bejuttatott csalogatóanyagok mennyisége, a meghorgászni kívánt távolság, vagy akár a vízmélység mindegyike olyan tényezőket jelentenek, amelyek befolyással lehetnek a végeredményre. Ezzel összefüggésben, a piacon fellelhető alternatívák, illetve...


Velem ne kukoricázz! Elő a tengerit!

Velem ne kukoricázz! Elő a tengerit!

2020-05-21 | Forrás: Jéger Szabolcs

Légyegében egész évben eredményesen használható csali a kukorica. A horgászatban többféle változata és felhasználása ismert. Kiváló alapanyaga a szoktató etetéseknek, és horogra tűzve kiválóan tudja szelektálni a nagyobb testű halakat. Ó, mondd, te kit választanál? Ahogy emelkedik a vizek hőmérséklete, úgy nő a halak étvágya is, és pikkelyes barátaink előszeretettel választanak a „tengeri” étlapról. Sokszor elegendő, ha néhány...


Süllőzés a partról

Süllőzés a partról

2020-05-16 | Forrás: Lukácsi Béla

Olvasóink megszokhatták már, hogy az esetek nagy részében csónakból horgászom. A csónakos horgászatnak kétségtelenül megvannak az előnyei. A nagyobb területű vizeken előnyösebb a csónakos horgászat, főleg az olyan zegzugos vizeken, mint a Tisza-tó. Azonban néha én is a partszélről szemlélem az eseményeket. Lehetőleg olyan vizeken, ahol nem kell a csónak. A tükörvíz látszatra csodás látvány, a ragadozók azonban ezt ritkán jelzik az...


Szezonkezdés KOÓS CATFISH TEAM módra

Szezonkezdés KOÓS CATFISH TEAM módra

2020-05-12 | Forrás: Koós Ferenc

Még mielőtt elkezdeném, érdemes tisztázni, hogy az idény mikortól is kezdődik. Az utóbbi években egyre korábbra tehető ez az időpont, úgy március közepére. Amire érdemes figyelnünk ebben az időszakban az a vizeink hőmérséklete. Ha a vizek elérik a nyolc fokot és az időjárás melegedőre vált a meghorgászandó területen a helyünk, és csak ekkor jelenthetjük ki, hogy az idény elkezdődött. A telelőket elhagyó harcsák ezután már csak fekvőhelyként...


Nem mindennapi aromák a mindennapi horgászatokhoz

Nem mindennapi aromák a mindennapi horgászatokhoz

2020-05-09 | Forrás: Szabó Bence

Egy jól eltalált aromaválasztással lényegesen jobbak lehetnek fogási esélyeink bizonyos szituációkban. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy a különféle esszenciák használata a siker alfája és omegája, azonban sok esetben bizony rengeteget jelenthet a megfelelő használatuk. Nem mindegy azonban, hogy mikor milyen jellemzőkkel bíró folyadékokhoz nyúlunk, hiszen a modern gyártástechnológiának köszönhetően már rendkívül széles a paletta, sok különböző...


Mikropellet vagy etetőanyag?

Mikropellet vagy etetőanyag?

2020-05-05 | Forrás: Szabó Bence

Ha method feederezésről van szó, akkor alapvetően kétféle „kosaras” csalogatóanyag használata jöhet számításba. Az egyik a porózus, finomszemcsés etetőanyag, a másik pedig a mikropellet. Előbbi lehet hallisztes és hallisztmentes egyaránt, utóbbi azonban az esetek 99%-ában magas fehérje tartalmú, igazi proteinbomba. Természetesen mindkét megoldásnak vannak előnyei önállóan is, azonban a legjobb, hogy sokszor egymással vegyítve működnek igazán! Ahhoz...