Szabó Bence2020. október 27.

Lassan tíz éve már, hogy elindultam az első horgászversenyemen, egészen pontosan egy páros derbin édesapámmal. Meghatározó emlék ez számomra, hiszen a peca remekül sikerült, második helyen végeztünk sok-sok csapat között, így egy olyan löketet adott ez az élmény számomra, ami szerintem élethosszig tart majd. Ez egyébként valószínűleg annak is köszönhető még, hogy egészen kiskorom óta a mindennapjaim részét képezi a versengés, hiszen a horgászversenyzést megelőzően több mint egy évtizedig fociztam versenyszerűen. Mielőtt azonban bárki is megijedne, hogy anekdotázással fognak telni a következő sorok, leszögezem, erről szó sincs. Ebben a kétrészes írásban egy olyan témával szeretnék foglalkozni, mellyel kapcsolatban heti szinten kapok komplex kérdéseket a közösségi média felületeken. Tehát fókuszban a versenystratégia!

De mit is jelent pontosan a versenystratégia? Véleményem szerint nehéz lenne tökéletesen definiálni, hiszen szerteágazó, rengeteg fontos elemet magában rejtő fogalomról van szó, ha azonban mégis tisztáznom kellene, akkor a következőt mondanám. Ha van stratégiád egy horgászverseny előtt, akkor konkrét elképzelésekkel a fejedben veszed birtokba a horgászhelyed, majd kezded meg a horgászatot. Meggyőződésem, hogy e nélkül egyszerűen nem lehet jó eredményt elérni, legyen szó a kisebb versenyektől kezdve a legkeményebb országos bajnokságokig bármilyen megmérettetésről. Ha jól szeretnél szerepelni, tudnod kell, hogy mit és ideális esetben azt is, hogy miért fogsz csinálni! 

Én alapvetően két szakágban is versenyzem, melyek a feeder és a method ágazatok. Előbbi lényegesen összetettebb utóbbinál és, bár népszerűsége egyre nagyobb, egyelőre kevésbé „divatos”, szemben a method irányzattal. E két oknak köszönhetően innentől kezdve kizárólag a method szakágra koncentrálva folytatom a gondolatmenetem. 

Természetesen a sorsolt hely nagyban befolyásolhatja stratégiánkat, ezzel kapcsolatban azonban általános tapasztalatokat nem lehet megfogalmazni. 

Manapság minden hétvégén tucatnyi methodos versenyt rendeznek országszerte, melyek változatos vizeken kerülnek lebonyolításra, azonban közös jellemzőjük, hogy alapvetően a ponty horgászatáról szólnak. Néhány éve én is majd’ minden hétvégén részt vettem legalább egy ilyen versenyen, azonban az utóbbi időben inkább az országos bajnokságokra történő felkészülés tölti ki a szabad hétvégéimet. Kisebb versenyekre így akkor jut időm, amikor az ob szezonnak már vége, tehát mostanság. 

A lényeg, hogy sorsoljunk bárhová is, önbizalommal telve készüljünk a horgászatra! 

Ezeken a versenyeken 90%-ban minden egy fordulóban dől el, így mellébeszélésnek helye nincs, mindent egy lapra feltéve lehet csak kiemelkedő eredményt elérni. Ahhoz azonban, hogy legyen mit feltenni arra a bizonyos lapra, igen konkrét elképzelésekre és egy átgondolt stratégiára van szükség, melynek legfontosabb elemei a következők: a felszerelések és csalogatóanyagok helyes megválasztása, a meghorgászott távolság, az etetés mennyisége és üteme, az alkalmazkodóképesség és a bizalom. Nézzük most sorban ezeket!

A felszerelések és csalogatóanyagok helyes megválasztása

Sok esetben már ennél a pontnál minden eldől. Az előzetes felkészülés során, ha teljesen naprakész információnk nincs is a vízterületről, annyit mindenképpen tudnunk kell, hogy milyen felszerelésekkel készüljünk. Ha ugyanis például 80 méter alatt nem lehet halat fogni, hiába visszük a kedvenc 330-as light feedereinket, a sorsunk eleve meg lesz pecsételve. Ugyanez igaz a csalogatóanyagokra, melyek esetében legalább annyit tudnunk kell, hogy az erősen hallisztes vagy a teljesen naturális jellegű kaják működnek-e jobban. Az sem kizárt, hogy mindkettő jó választás lehet, de a lényeg, hogy legyen valamennyi fogalmunk arról, hogy a tóban élő halak mihez vannak szoktatva, mivel találkoznak nap, mint nap. A csalik és az aromák esetében kevésbé fontos, hogy legyen előzetes információnk, hiszen ezek közül azokat kell mindenképpen előnyben részesítenünk, amelyekben bízunk, amelyekben hiszünk! 

Fontos, hogy olyan felszereléseket vigyünk magunkkal, amelyek alkalmasak az előttünk álló feladat megoldására! 

Ugyanez igaz a csalogatóanyagok esetében is. 

Én a Benzár Mix Seria Method termékekben vakon is megbízom, így nem kérdés számomra, hogy a methodos versenyekre rendre ezekkel készülök! 

A meghorgászott távolság

Sarkalatos pontja a stratégiának a meghorgászott távolság több szempontból is. Egyrészt, ahogyan az előző pontnál is említettem, előfordulhat, hogy van a vízben egy olyan zóna, ahol a halak többsége az adott napon, az adott időszakban előszeretettel tartózkodik, táplálkozik és jó eséllyel horogvégre csalható. Félreértés ne essék, egyáltalán nem biztos, hogy ez a zóna a parttól távol esik, az is előfordulhat, hogy a lábunk alatt, mindössze néhány méterre kell a pontyokat keresni, sokan mégis messzire dobálnak. Tehát tudnunk kell, elsősorban saját vagy megbízható társunktól származó tapasztalatból, hogy nagyjából melyik lehet az a táv, ami jó fogási esélyekkel kecsegtet. Nem ritkán egyébként két-három ilyen is van, azonban véleményem szerint igazán sok halat egy, maximum két távról lehet fogni, ha ettől több vasat tartunk a tűzbe, abból már inkább csak rosszul jöhetünk ki, semmint profitálhatunk.

Olyan távolságot kell választanunk, ahol a halak jó eséllyel tartózkodnak, emellett a mederszerkezet is megfelelő és meg is tudunk horgászni nagy biztonsággal. Összetett kérdés ez, nem véletlenül múlik rajta oly sok minden!

A horgászat kimenetelét alapjaiban befolyásoló tényező az is, hogy abban a távolságban, ahová horgászni tervezünk, milyen a meder szerkezete. Van-e például akadó? Iszapos vagy kemény az aljzat? Néhány próbadobás során, melyet az üres method kosárral vagy egy ólommal is elvégezhetünk, minden ilyen jellegű kérdésre választ kapunk. Ha akadónk van, minden bizonnyal már a próbadobás során szerelékvesztés lesz az eredmény. Ha vastag, lágy iszapréteg van a helyen, akkor a kosarunkat csak nagyon nehezen tudjuk húzni az aljzaton. Ez ritkán kedvező. Érdemes olyan helyet, olyan sávot keresni, ahol a fenékre ért method kosarat könnyedén, a spicc jelentősebb meggörbülése nélkül tudjuk húzni kifelé. 

A pontos horgászat mindennek az alapja, így ezt a táv megválasztása során mindenképpen szem előtt kell tartani! 

Mivel a methodos pontyhorgászatban is a pontosság a legfontosabb, mindenképpen olyan távot kell választanunk, amelyet a verseny során végig, az időjárási körülményektől függetlenül nagy biztonsággal és a lehető legpontosabban meg tudunk etetni és horgászni is. Ez természetesen akkor igazán fontos, ha a halakat a parttól távolabb eső területeken kell keresnünk. Sokan esnek ugyanis abba a hibába, hogy túlvállalják magukat és úgy próbálnak meg például 85 méterre horgászni, hogy etetni oda már nem tudnak pontosan, sőt, a dobásaikban is van 5-10 méter szórás. Ez nem jó. Sokkal többet ér pontosan horgászni 75 méterre, mint egy focipályányi terület etetni és horgászni 85 méteren. Ettől nagyobb távolságokkal nem is szeretnék példálózni, hiszen hazánkban csak maroknyi versenyző tud pontosan etetni és horgászni 90 métertől messzebb. Én sem tartozom ebbe a kategóriába.

A jó szereplés felé vezető út első lépésein tehát már túl vagyunk, hiszen két fontos témát kiveséztünk. 

A verseny vagy adott esetben a cikk fele már eltelt, szákban néhány hal, de a java még csak most jön!

Első nekifutásra legyen elég ennyi, hiszen a java még csak most jön! A cikk második és egyben utolsó részében az etetés mennyisége és üteme, az alkalmazkodóképesség és a bizalom lesz a középpontban, melyek olyan elemei a versenystratégiának, amelyek véleményem szerint kevesek számára ismertek igazán, holott sok esetben ezeken áll vagy bukik a siker! Egy hét múlva tehát jön a folytatás! 

Szabó Bence

Képek: Szabó Bence, Pechnyó Gergely


Pontyok a jég mellől

Pontyok a jég mellől

2021-02-26 | Forrás: Szabó Bence

Hogy mi a jó a téli horgászatokban? Bár alapvetően szeretek télen horgászni, de, hogy miért, azt néha már magam sem tudom, főleg akkor nem, amikor a tópartra érve az a látvány fogad, mint legutóbb a nyékládházi Koi 1-es tó kapujában. Bizony, a fele vízfelületet jég borította, ami nem tett túlzottan optimistává a halfogást illetően, és akkor még finoman fogalmaztam. Persze vagyok annyira elvetemült, hogy ez ne szegje kedvem, így természetesen a...


Spiccbottal Maty-éren

Spiccbottal Maty-éren

2021-02-23 | Forrás: Szarka László

Kétszeres volt az örömöm, amikor bizonyossá vált, hogy ezt a cikkemet Jéger Szabolccsal és egy spiccbotos horgászatról készíthetem. Az öröm elsőként Szabolcsnak szól, akit nem csak azért tisztelek, mert kiváló riportere a Fishing & Hunting stábjának, hanem leginkább azért a hitéért, ahogy horgászversenyzői álmait igyekszik megvalósítani, mégpedig a többszörösen nagy és különleges kihívást jelentő mozgáskorlátozott kategóriában. S persze örülök...


Pergető szett, nem csak kezdőknek

Pergető szett, nem csak kezdőknek

2021-02-20 | Forrás: Lukácsi Béla

Sok horgász a pergetés elkezdésekor rosszul választ, akár botot akár orsót vagy éppen más komponenst az első pergető felszereléséhez. Most egy olyan összeállítást ajánlok, amely akár kezdőként akár már haladó pergetőként is jó összeállítás lehet. Itt hosszasan lehetne érveket sorolni, mindamellett mit és miért. A megközelítés most hogy remélhetőleg élményt is nyújtson a kezdő pergetőnek a felszerelés, no és persze ne legyen túl borsos az...


Színek kavalkádja fagypont előtt

Színek kavalkádja fagypont előtt

2021-02-13 | Forrás: Ujszászi Dániel

Az idei tél első fele igen kegyes volt hozzánk, horgászokhoz, hiszen tavaink egészen január közepéig kitartottak, erős fagyok hiányában az igazán elhivatottaknak bőven volt lehetősége kedvenc hobbijuknak hódolni decemberben is. Számunkra a leghavasabb hónapoknak mindig van egy plusz sajátossága is, hiszen az újdonságok lényegi többsége ebben az időszakban nyeri végleges formáját, így a kész csalikat vagy épp etetőanyagokat tudjuk szélsőséges, téli...


Cserkelés Kamasaki módra

Cserkelés Kamasaki módra

2021-02-12 | Forrás: Kubuk Dániel

Tél végén járunk, a karácsony közeledtével kiürült a tópart így lehetőségünk nyílt Csaba barátommal szépíteni a legutóbbi 1-1-es fogáson. A helyszín és a módszer ugyan az, egyedül az időjárás változott kicsit melegebbre aminek köszönhetően azt reméltük a halak is megmozdulnak, valamint lehetőségem adódott kipróbálni a Kamasaki Thunder rádiós kapásjelző szettet is. Ködös téli reggel érkeztünk meg a tópartra. Kedvező...


Ragadós megoldás

Ragadós megoldás

2021-02-10 | Forrás: Ujszászi Dániel

Amikor a csonti felhasználásáról van szó, az esetek többségében elsőnek a horgon történő felkínálás, a nyüvek attraktív mozgása jut a horgász eszébe. Ezen túlmenően azonban adott egy olyasfajta felhasználási lehetőség is, amelyet megfelelően alkalmazva gyakran kiugró eredményt érhetünk el. A method technikával kapcsolatban joggal állítható, hogy talán a leghatékonyabb módszer, amennyiben egy rövidebb hangvételű, pontyos pecáról van szó. Viszont a...