Az idei süllőző szezon sajnos nem úgy alakult, ahogy terveztem. A csapadékszegény időjárás és a kemény fagyok miatt a kedvenc helyeim télen teljesen üresek voltak a korábbi évekhez képest. Közeledett a márciusban kezdődő tilalmi időszak és aggódtam, hogy süllők nélkül maradok. Februárban azonban melegedés érkezett, ami meghozta a kapókedvet, viszont ennek ellenére nem voltam benne biztos, hogy elcsípek egy jó halat. Hogy sikerrel jártam-e, az kiderül a cikk végén.
Számomra a süllőzés legeredményesebb időszaka évek óta az év legrövidebb hónapjára (februárra) esik. A kisebb folyók ilyenkorra teljesen vizinövény mentessé válnak, ráadásul az októberi – novemberi ragadozó halas dömping is lecseng, így már nem kell versenyezni a parton a jó helyekért. A langyosodó időjárás ellenére a hóolvadás (már amennyi szokott lenni) ekkor még nem zavarosítja be a vizet drasztikusan, de a víz alatti látótávolságot kissé csökkenti.
.jpg)
Februári csendélet egy jó süllős szakaszról.
.jpg)
Talán ekkor a legszebb itt a naplemente.
.jpg)
A tavasz már a küszöbön toporzékol.
Ebben a kissé opálos vízben a süllők igen bátran táplálkoznak, főleg az élénk színű csalikat támadják előszeretettel, ezért az apró L&K DUO LOCK SNAP kapocs végébe akasztott WIZARD jig horogra fehér vagy rikító zöld műcsalit tűztem az esetek döntő többségében.
.jpg)
A horogra legtöbbször élénk színű L&K FLOATING LONG FLY műcsali került.
.jpg)
Erős és tűhegyes horog szükséges a csontos süllőszáj átütéséhez.
.jpg)
Hideg vízben a plasztik csali verhetetlen!
A pontos, precíz csalivezetéshez a vékony fonott zsinór szinte elengedhetetlen feltétel, hiszen minimális súlya és nyúlásmentessége elősegíti a meder és a kapások érzékelését. Előny továbbá a jó láthatóság (főként az UV zöld változatoknál), hiszen az ilyen sekély csatornákon használt 1- 2 grammos fejek lekoppanását nem biztos, hogy bot spicce jelzi számunkra. Ilyenkor a zsinór meglazulása, „beesése” mutatja, hogy a műcsali feneket ért. Innen (vízmélységtől függően persze) elég egy orsófordulatnyit emelni a csalin, majd megvárni, amíg újra leér. Az esetek döntő többségében ebben a szakaszban érkezik az áramütésszerű kapás. Ahhoz, hogy a zöld zsinór még véletlenül se keltsen gyanút a halakban, én mindig kötök elé 30-40 centi hoszú fluorocarbon előkét.
.jpg)
A WIZARD SAMURAI SPIN pergetőbot rendkívül érzékeny, de az 1- 2 grammos csalik fenékre érkezését nem könnyű észlelni…
.jpg)
…ezért is érdemes feltölteni a WIZARD SPIN II orsó fém dobját jól látható UV zöld fonott zsinórral.
.jpg)
A tökéletes láthatatlanság érdekében elengedhetetlen a fluorocarbon előke.
A cikk ezen részén felhívnám a figyelmet az etikus UL horgászat fontosságára. Sok olyan kis vízterület van hazánkban, ahol sajnos a süllők átlag mérete nem éri el a fogható méretet, így az élményszerzés ne abból álljon, hogy minél több apróságot megszúrjunk. Ezt persze könnyedén ki lehet küszöbölni a csali méretének növelésével, viszont akkor éppen az UL horgászat előnyeit veszítjük el. Egy szóval mindig törekedjünk a mértékletességre és a kíméletes bánásmódra!
.jpg)
Sajnos a legtöbb kis folyóban ez az átlagméret.
.jpg)
Süllőportré.
.jpg)
Ő egy sötétebb színű twistert kívánt meg.
.jpg)
Figyeljünk az apró részletekre is.
.jpg)
Az UL pergetés nem csak a kis halak megfogásáról szól!
Írta: Ország Bálint
Fotózta: Ország Bálint
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...