Sokan leírták már hazánk legnagyobb folyóját, a Dunát. Mondván, nincs benne hal, nem nyújt már horgászélményt. Nos hát én ezeket a kétkedő, pesszimista embereket akarom némileg megcáfolni. Persze, ha a száz évvel ezelőtti állapotokat nézzük, tényleg kevesebb a hal. De napjainkban is, aki keres, talál.

Besenczi István barátom igazi kereső horgász. Sok időt tölt a vízparton, minek eredményeképpen az elmúlt évek folyamán a tapasztalatok egész tárházát szerezte be. Ez fogási eredményein meg is látszik. Figyelemre méltó eredményeket ért el az amurfogás terén. Igen, amurok! Szinte hihetetlen, mekkora mennyiség van belőlük legnagyobb folyónkban. Én se hittem el, amíg nem láttam.
Barátom etetésére beállva, a zátony sodorvonal felöli oldalára, itt is, ott is nagytestű halak törték meg a békésen csordogáló víz felszínét.

Barátom mosolyogva mondta: - Itt vannak! Ma lesz hal tutira!
Nem mintha ez kétséges lett volna. Mivel tizenöt horgászat alkalmával húsz darab öt és tizennyolc kiló közötti amurt fogott. Megdöbbentő, nem igaz? A legszebb az egészben az, hogy szinte az összes vissza lett engedve öreg folyónkba. ami követendő példa!

Miután lemacskáztunk, István néhány marokra való kukoricát szórt a csónak faránál a vízbe. Elégedetten nyugtázta, hogy ez egyelőre elég, és csak az első kapás, vagy fogás után lesz hajlandó újra ráetetni. Mivel ő volt a házigazda, én nem szóltam bele ténykedésébe. Mindent úgy tettem, ahogy mondta. Először a felszerelést kellet beélesíteni. Ezért gyors szerelés következett.

Rendkívül egyszerű összeállítást készítettünk, két boilis botból, ami esetemben Energo Team LUX Boilie 3.6 méteres 3LBs pálca volt, rajta két rendkívül masszív Ryobi Proskyer orsó, színültig töltve harmincas Sufix Xcelon zsinórral. Az ólom, ami egy hatvan grammos trapéz formájú ólom volt, a főzsinórra került, forgóval ütköztetve. A hatvan centis előkére pedig hatos Drennan Continental horgot kötöttem. A három szem áztatott kukoricát hajszálon kínáltuk fel.

Barátom volt az ügyesebb, ő dobott először frissen csalizott készségével. A második botja második gyűrűjéig jutott zsinórja befűzésével, amikor egy kapás eredményeképpen hatalmasat bólintott a botja. Nem telt el öt perc a dobás és az akasztás után.

Elkötöttem a csónakot és a hal után csorogtunk. Gyorsan kifárasztotta a hat kiló körüli amurt. Én jobban örültem a fogásnak, mint barátom. Ő csak morgott, hogy velem mindig csak „kis" halakat fog. Na szép! Eljutottunk oda, hogy egy dunai hatos-hetes amur az egy kishal. Fotózás után vissza lett engedve éltető elemébe.

Visszaálltunk a horgászhelyre, a gyors kapástól és halfogástól teljesen fellelkesülve. Jó csomó kukorica került a vízbe, bízva abban, hogy az elsőnek lesz még párja is.

Ezután néma csend lett az etetésen. Órákon keresztül semmi. Leszámítva néhány beleúszást, ami azért sejttette a halakat. Tíz óra magasságában már a hazaindulást terveztük, pakolásztunk a csónakban és a maradék etetőanyagot is beöntöttük, amikor a bal oldali botom spicce szinte a vízig hajolt. Szó szerint az utolsó pillanatban jött a kapás. A bevágás jól ült, éreztem a kemény akadást. A csónakot megint elengedtük és a hal után eredtünk.

Gyorsan beértük, csak fölé állva tudtam folyamatosan felfelé terelgetni. Mivel a bot rendkívül erős, nyugodt szívvel húzhattam.

Az orsó féke csak néha - néha reccsent meg, nagyon precízen adagolva a zsinórt. Hiába, a japán technika nem hazudik. Egyszer - kétszer megpróbált a csónak alatt átúszva egérutat nyerni, de hiába.

Ez a felszerelés túl nagy falat volt számára. A küzdelemnek néhány perc alatt vége volt és szákba terelhettem egy gyönyörű kilenc kilós forma amurt. Örömöm határtalan volt. Még akkor is, ha nem egy hatalmas hal került horogvégre. Gyors fényképezgetés után ez a halacska is visszakerült a Dunába. Még visszamotoroztunk a horgonyért és indulás előtt a halradarral átnéztük a környéket. Igen kíváncsiak voltunk, hogy mi tartja itt a halakat. Nos, erre nem találtunk választ, mert a meder homokos és szinte asztal simaságú.

A lényeg, hogy itt vannak, és jó szórakozást biztosítanak számunkra.
Erre a napra ennyit szántunk. Én éjszakás műszakból jöttem és már nagyon hívogatott az ágy. Barátomnak is volt még néhány ügyes-bajos dolga, így elindultunk haza.

Rövid motorcsónakázás után értünk a kikötőbe és már egy következő horgászatot terveztünk. Mert szeretnék fogni a „nagyjából" is pár darabot.