Ha egy orsót pergetésre szánunk, jelentősen magasabb követelményekkel kell szembenéznünk, mert ez a módszer szinte teljesen az orsóra alapoz: a horgászat teljes időtartama alatt tekergetjük a masinát, nemegyszer plusz súllyal is megterhelve. Az Excalibur FD pergető orsót tehát különösen szigorú vizsgálatnak vetettem alá.

Az Excalibur egy grafitházas orsó, ami önmagában jelenthet jót is, rosszat is… Az elmúlt években majdnem visszatértek a fémházas orsók, de a grafitot mégsem sikerült kiszorítani. Ennek igen egyszerű okai vannak: a grafit hőre nem tágul, és nem húzódik össze, jobban állja az ütést, jelentősen könnyebb, és igaz hogy rugalmasan deformálódhat extrém terhelés alatt, de éppen ez a deformálódás menti meg az orsó részeit a töréstől, repedéstől. A kemény fonott zsinórok világában pedig nem árt, ha engedékenyebb a bot, na meg az orsó…

A masszív ház fedelét négy vastag csavar tartja, szemben a máshol megszokott hárommal – persze, nem mintha ennek olyan hatalmas jelentősége lenne, hiszen sosem láttam még olyan orsósérülést, amely a ház fedelének kinyílásával járt volna. Annál nagyobb öröm viszont a méretes csavar, amelynek előnyeit emlegettem már egy másik grafit orsó kapcsán.

Az orsó kidolgozása, összeállítása gondosnak tűnik (itt is van fémalátét a központi szorítócsavar alatt!), ami némileg ellentmond a „minden távol-keleten legyártott cucc gagyi” szólásmondásnak. Képtelen voltam hibát találni az illesztésekben. Mellesleg pedig folyton agyamban motoszkált a (hátsó fékes Excalibur tesztjében is említett) Ryobi-párhuzam – különösösen a Ryobi Ecusima áll közel dizájnban és kidolgozásban. Amiben viszont az Excalibur vezet: ezt az orsót rendesen becsapágyazták minden oldalon.

A kar lecsukható egy retesszel, a szorító csavarral pedig le is vehető, illetve átcserélhető bal- vagy jobbkezesre. A hajtókar mérete volt az első, amely láttán vívódni kezdtem magamban: valóban 2000-es méretű ez az orsó? Mert méretre inkább a 3000-es Ryobi-val passzol, az Excalibur orsóm dobján viszont határozottan 2000-est ír… Hát jó, ennek nyomán akkor kénytelen vagyok megjegyezni: a tesztelt 2000-es orsó kissé testesebb a szokásosnál. Aki az ultra finom pergető orsókat szereti, az mindenképp az 1000-es méretet keresse.

Az Excalibur FD meghajtó szerkezete nem mondott újat. Se jót, se rosszat. Amit elvárhatunk, minden benne van: golyóscsapágyak a szükséges helyeken, plusz a fogaskerekes dobemelő rendszer. Jó volt látni, hogy a fel-alá járó tengelyt egy külön sín is megtámasztja – ez bizony komoly információ az orsó terhelhetőségét illetően! Sok elsőfékes orsó készül ki idő előtt, mert támaszték hiányában a fékre, és ezáltal a tengelyre ható erő a dobemelő rendszert emészti fel.

A hatalmas méretű tányérkerék egy 4000-es orsóban is megállná a helyét. Ez jót jelent azoknak, akik nehezebb gályamunkára szeretnék befogni az Excaliburt. Nyugodtan gondolkozhatunk 5-ös körforgókon, araszos támolygókon, vagy a Duna vizével szembe húzott tíz centis wobblereken – mert ugye, általában ezek emésztik el az orsót, nem a nagy halak fárasztása (amit feltételezhetően mindannyian szakszerű pumpáló mozdulatokkal végzünk, kímélve az orsó meghajtó szerkezetét). A nagy ellenállású műcsalikkal viszont nincs mit kezdenünk, tekernünk kell őket, nincs mód az orsó kímélésére. Ez pedig szép lassan elemészti az orsó alkatrészeit, mint az idő vasfoga. Egy szó, mint száz, nem árt, ha orsónkban a lehető legizmosabb fogaskerekek forognak.

Az Excalibur gyomrában szép rend van, mindent a helyén találunk (a beszóródó külső festés miatt úgy néz ki az orsótest, mint egy kiégett ház…), minden pontosan a helyére passzol, nincsenek plusz alátétek.

Az orsóban zárt csapágyakat találunk, ami a leggyakoribb és legkényelmesebb megoldás: a gyárilag megkent csapágyak jobban tartják magukban a zsírt – igaz, a zsír pótlása nem is lenne egyszerű (kőkemény idegjáték tűvel kipiszkálni a porvédőket, kíméljük meg magunkat ettől). Ebbe a csapágyba por sem jut könnyen, meg víz sem. Az orsó szokásos szervízelésekor elég a csapágyakat külsőleg letörölni, esetleg kis olajat juttatni a résekbe, önmagunk megnyugtatására. Csak a teljesen leragadt csapágy szorul sürgős segítségre.

A visszaforgás gátló megszokott arcát mutatja: apró tűgörgők egy masszív fémgyűrűben. Kifogástalanul működik, nem kell ennél több.

A nyaki csapágyat egy alumínium gyűrűbe ágyazták, ami önmagában nem újdonság, de a legmegnyugtatóbb megoldások egyike – műcsalik vontatása közben orsónk eme részére hat a legtöbb feszítő erő. Egyik irányból a tányérkerékkel feszítjük a bronz csigát, másik irányból pedig a zsinór tépi a rotort: szegény csiga két erő között őrlődik. Jobb tehát, ha gondosan be van ágyazva a testbe.

A zsinórvezető görgő alig néhány elemből áll (például a fotón szinte eltűnő, átlátszó műanyag alátétből is) – többek közt az áhított golyóscsapágyat is tartalmazza. Rendben vagyunk.

Az Excalibur FD fékje gondosan összeállított szerkezet. Polírozott fémlemezek és zsírral átitatott, fekete filc-lamellák váltják egymást. A lamellák átmérője meglehetősen nagy – újabb utalás lehet ez, hogy a tervezők testesebb halak fárasztására szánták az orsót.

Az Excalibur dobját 0,25-ös monofillal töltöttem fel. A kapott zsinórprofil enyhén kúpos, ami a dobalátétek csereberélésével könnyedén módosítható akár teljesen párhuzamosra is – egyéni ízléstől, vagy az alkalmazott zsinór jellegétől függően. Szinte alig látni viszont púposodást a végeken, a terítés egyenletes – a zsinórrendezés igencsak szép! Az orsót bátran társíthatjuk a vékonyabb fonott zsinórokkal is.

Az Excalibur FD dobozában két darab grafit pótdobot találunk. Vérbeli pergető orsót vettünk szemügyre, ami nem az ínyenceket igyekszik megnyerni, hanem a hétköznapok pergető hőseit akarja szolgálni – a szó szoros értelmében. Télben-nyárban elmegy, és különösebb odafigyelést nem igényel. A visszafogott dizájn mögött egy megbízható szerkezet lapul, amit könnyű megkedvelni. Az orsó alacsony ára pedig ismét arra ösztönöz, hogy a kezdő pergetők figyelmébe is ajánljam az Excaliburt: kis befektetéssel hosszútávra szóló eszközhöz juthatnak.