Még a versenyszezon előtt szerettem volna meglátogatni az egyik legismertebb egyesületi kezelésben lévő, Budapest közeli vizet, a Dunakeszi Kavicsbányatavat, melyről már megannyi jót és rosszat hallottam az elmúlt években. Sokan az egekig magasztalták a tavat, míg mások kevésbé meggyőzően nyilatkoztak a víz állapotáról. Mindezek alapján sejtettem, hogy nagy fába vágom a fejszém, azonban éreztem, ha itt sikerül egy igazán szép pontyot fognom, akkor arra bizony majd nagyon büszke lehetek! A víz közel 20 hektáros nagysága és az intenzíven telepített tavakhoz nem hasonlítható halállománya miatt két egymást követő napot is az itteni pecára szántam, így összességében optimistán vártam a kalandot. 

Pozitív gondolataim azonban gyorsan tovaszálltak, hiszen az első horgásznapon egyetlen megveszekedett kapásig sem sikerült eljutnom. Hiába készültem nagyon és építettem fel (szerintem) jól a stratégiám, valami hiba volt a gépezetben, így spicceim mozdulatlanok maradtak az első napon. Azonban egy ilyen betlis peca is temérdek hasznos információval szolgálhat és ha nem vagyunk túl büszkék ahhoz, hogy belássuk, hibáztunk, sokat tanulhatunk a nullázásból is! 

Én alapvetően négy dolgon változtattam a második napra, melyek, azt gondolom, mindegyike szerepet játszott abban, hogy ezúttal már sikerrel jártam. Ne szaladjunk azonban ennyire előre! Az első és legfontosabb módosítás a horgászhelyem megváltoztatása volt, hiszen, míg az első napon a halőrházzal szembeni oldal közepén vertem tanyát, addig a második napra átültem szembe, a tó távolabbi végéhez közel, a 20-as állásra. Azt gondolom, hogy egy betlizés után ez nem szorul különösebb magyarázatra. 

Az első napi betli után a második napon is türelmesnek kellett lennem.

A második változtatás a stratégiámmal kapcsolatos volt. Bár már az első napon is egy-egy bordás, illetve method kosárral ellátott végszerelékkel horgásztam, nem fordítottam különösebben nagy figyelmet a pontos horgászhely megtalálásának. Ez azért volt nagy hiba részemről, mert bizony nem egyszer azt éreztem, hogy a szerelék kicsévélésekor olyan, mintha mély, lágy iszapból kellene kimozdítanom a kosaram. Bevallom őszintén, korábbi bányatavi horgászataim során kifejezetten ritkán szembesültem lágy iszap jelenlétével, a Dunakeszi Kavicsbányatavon azonban, mint kiderült, bizony vannak kifejezetten iszapos részek. Nos, másnap már legalább fél órát dobáltam az üres method kosárral és olyan spotokat kerestem, amelyek nem túlzottan iszaposak. Szerencsére két ilyen részt is találtam. Az egyik tőlem 60 méterre volt, ide készítettem egy 5 gombócos alapozó etetést és ezt a távot horgásztam egész nap a bordás kosárral ellátott végszerelékemmel. A másik pedig a tó középső részén, 90 méterre helyezkedett el, amely sávot keresőhorgászatot folytatva, method kosárral vallattam.

Dunakeszi horgászatomra kizárólag előkötött horgokkal készültem.

A harmadik változtatás az első nekifutáshoz képest az alapozó etetés elvégzésével volt összefüggésben. Amikor iszapos vízen horgászunk, a bordásba töltött pelletgombócot nem célszerű leengedni a fenékre és csak aztán kiüríteni a kosarat, hanem sokkal célravezetőbb a fenékre érés pillanatát megelőzően megtenni mindezt. Így el tudjuk érni, hogy a pelletszemek lassan hulljanak a fenékre, ne pedig a lágy iszappal keveredve ürüljenek a kosárból. Apróságnak tűnhet mindez, de tapasztalatom szerint nagy szerepe lehet az eredményességben az iszapos vizeken.

Az első horgásznapon még fonott, később már monofil előkével próbálkoztam.

A negyedik, egyben utolsó módosítás pedig a végszerelékkel kapcsolatos. Az első napon 8-as méretű, fonott előkezsinórra kötött horoggal próbálkoztam, melyet aztán másnapra 10-es méretűre és monofil előkésre cseréltem. Az elsődleges célom a betli után természetesen a halfogás volt, nem elsősorban az, hogy egy matuzsálemmel mérkőzhessek, ehhez pedig a finomabb végszerelék mindenképpen indokoltnak tűnt.

Az első fogás! Nagyon örültem ám neki!

Ötletből tehát nem volt hiány, így az első napi betli ide vagy oda, nagyon bizakodó voltam a halfogást illetően. Azonban a második napi peca is kifejezetten nyögvenyelősen indult, hiszen az első kapásra egészen délelőtt 10 óráig várnom kellett. De ennek a kapásnak úgy örültem, mintha legalább egy éve nem fogtam volna halat! Az elkövető egy formás kis tükrös volt, aki nem túlzottan nagy mérete ellenére biztosan már jó ideje a tó lakója, hiszen a száján látszott, bizony volt már horgon. Visszaengedését követően nagyon optimistán dobtam vissza ugyanoda és ugyanazzal, ahonnan és amivel a kapást ki tudtam csikarni, hátha érkezik majd a tesója is!

A második kapást követően igazán kemény küzdelem vette kezdetét!

Bármilyen hihetetlen, de bizony meg is érkezett, ráadásul a nagy, a nagyon nagy tesója! A második kapást követően ugyanis egy igazán kemény küzdelem bontakozott ki, hiszen ellenfelem nagyon komoly ellenállást tanúsított. Biztos voltam benne, hogy a tó egyik öreg lakójával hozott össze a sors, így nagyon reméltem, hogy sikeresen szákba tudom majd terelni! A szél a fárasztás során csak úgy süvített a feszes zsinóron, 390-es Universal Feederem karikába görbült és csak bízhattam abban, hogy a 10-es méretű horog megfelelő helyre akadt, na meg hogy a 0,18-as előke is kibírja a fárasztás végéig.

Micsoda ponty! Érte bizony utólag is bevállalnám az első napi betlizést.

Bízom benne, hogy néhány év múltán újra találkozhatunk!

Szerencsére felszerelésem minden eleme jelesre vizsgázott, így egy bő negyedórás küzdelmet követően megmeríthettem a horog végén küzdő csodás, nyurgatestű tövest! Hihetetlen öröm lett rajtam úrrá, elvégre már másfél napja küzdöttem az ismeretlen jelentette kihívással, de végül erőfeszítéseimet siker koronázta. Hatalmas, bőven 10 feletti pontyot fektethettem a bölcsőbe, amely biztosra veszem, hogy jó pár éve a Dunakeszi Kavicsbányató lakója. A horog mélyen a szájában ült, esélye sem volt attól megszabadulni. Még a csali is ott fityegett a tüskén, így a következő dobás során nem is volt szükség másik szemre.

A kétnapos horgászat favorit csalogatóanyagai.

Csak akkor fogtam halat, ha a májas kaját és az epres csalit az eper-krilles Concourse Gel-lel tettem még vonzóbbá.

A fényképek elkészítését és a szájfertőtlenítést követően igyekeztem a lehető legkíméletesebben visszaadni a hal szabadságát, melyhez nagy segítség volt a bevizezett mérőzsákom. Méltóságteljesen csúszott ki belőle a ponty, amely remélem, még nagyon sokáig a tó lakója lesz! 

Ha már az imént érintőlegesen említést tettem a csaliról, nem is szeretném titokban tartani, hogy mely csalogatóanyagok segítettek hozzá ehhez a nem hétköznapi fogáshoz. A horgászatra 3 keverékkel készültem, hiszen volt nálam Commercial Pellet Mix, amivel etettem és ami a bordás kosárba került a nap folyamán, a methodba pedig a Fine Carp világos verziója mellett a 2022-es Concourse etetőanyagok közül a májas variánst töltöttem. Halat ezek közül mindössze eggyel, a májas kajával fogtam, hiszen a második nap akasztott pontyaim 100%-ban ezt az etetőanyagot választották. A fekete színű etetőanyagban a rózsaszínes árnyalatú, epres Pro Corn Wafter Midi bizonyult a megfelelő csalinak, azonban csak abban az esetben, ha a kosár megtöltése során nyomtam bőségesen az eper-krilles Concourse Gel aromából is a töltet közepébe. Ez az aroma egy nagyon sűrű, kifejezetten nehéz folyadék, amely íze és illata mellett étvágyfokozót is tartalmaz, így a keresőhorgászatok során bizony nagyon is érdemes használni gyakorlatilag egész évben!

Imádták az epres csalit a dunakeszi pontyok!

De a helyenként iszapos mederfenék miatt az XL-es kosár használata is fontos volt a halfogáshoz!

A nap legszebb fogása természetesen a 10+-os nyurga volt, de őt követően még sikerült több szép, 1,5-2,5 kilós pontyot fognom. Miután ugyanis rátaláltam a megfelelő csalira, etetőanyagra és aromára, na meg arra a helyre, ahol vélhetően több ponty is tartózkodott ezen a napon, szinte minden dobásra sikerült kapásig eljutnom. Emiatt a második napi horgászat délutánra igazi örömpecába ment át, melynek minden percét élveztem! Igyekeztünk a horgászatról egy érdekes filmet is készíteni, hamarosan kiderül, hogy sikerült-e! 

Az Universal Feeder remekül helyt állt ezúttal is!

A tó nekem igazán megtetszett, hiszen nagysága és jellege miatt bizony hatalmas kihívást jelenthet minden ideérkező horgász számára. Halai azonban, azt gondolom, meghálálják az erőfeszítéseket, így érdemes egy-egy itteni szép fogásért minden kitartásunkat bevetni! Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára horgásztam a Dunakeszi Kavicsbányatavon! 

Szöveg: Szabó Bence

Képek: Molnár Zoltán