Megjelent: 2008. szeptember 08. | Forrás: Zákonyi Botond | Írások

Amíg lefelé csorogtunk a Chilia - Dunán, arra gondoltam, hogy semmi sem úgy van, mint tíz vagy akár csak pár évvel ezelőtt. Rengeteget változott a világ errefelé. Amíg a kis komp dugig megtelve autókkal, utasokkal átaraszol a vízen, olyan forgalom halad el mellettünk, ami korábban elképzelhetetlen volt. Luxus motorosok tucatjai repesztenek a haditengerészet hajói mellett, elsüvít alattunk egy szárnyas hajó, és kisebb motorosokból is van egy tucat, ami ingázik Tulcea és Tudor Vladimirescu között.

Ott azért megáll az idő, az út, ami hol köves, hol földes Chilia Veche felé, megidézi a "békebeli" éveket. Volt alkalmam néhányszor megjárni. Az a szó, hogy járni, nem fedi a valóságot, úgy éreztem magam az autóban, mint az amatőr texasi a bika hátán. Határvidék lévén, az utakra egy buznyákot sem költöttek, ember vagy határsértő legyen a talpán, aki ide kocsival bemerészkedik. Chilia Veche közelében azért már látszik némi változás, a kövezett útra valamilyen szurkos anyagot borítottak, amit tolólapos gép terített szét. Ahol elkészült, ott egész normális az út, de kíváncsi leszek, hogy néhány felhőszakadás után mi marad az egészből. Nekem most jó dolgom van, motorcsónakkal haladva csak a mellettünk elszáguldó néhány lököttre kell figyelni. Pătlăgeanca-nál változik a táj, itt szakad ki a Chilia-ág a Dunából jó tíz kilométernyire Tulceatól. Innen már határfolyó, ez meg is látszik az aprócska falvakon Salceni, Ceatalchioi, Plauru csak kis túlzással hívható annak, ellentétben Pardina-val melynek tömbházai nagyobb települést sejtetnek. A következő már Tatanir, kedves kis halászfalu a parton egymás mellett sorakoznak a szurkos karcsú lipován csónakok, műanyagból készült egy sincs köztük, úgy látszik az itteni halászok jobban bíznak a régiben. Chila Veche ősi település, amelyből első látásra semmi sem látszik, övék ugyan a deltavidék legmagasabb temploma, ami évek óta félig fel van állványozva, és a parthoz közel árválkodik az abbahagyott romos hotel, amit lassan megesz az enyészet.


A tavi pontyozás terepe

A folyón kellemes volt, de a csónakból kiszállva letaglóz a meleg, az élénkülő szél hordja a port, tele lesz szemünk-szánk vele. Az időjárás sem a régi, érdekes, hogy a tenger közelségének ellenére szélsőségesen kontinentális klímáról beszélhetünk, amelyre nagy befolyással bír a Fekete-tenger és az orosz síkság.
De azért az elmúlt száz évben, augusztusban nagyjából 20-22 fokos hőmérsékletet mértek, igaz volt olyan száz nap Tulcea környékén, amikor harminc fok fölé emelkedett, de azért olyan tikkasztó hőség, mint tavaly (38-40 fok) és az idén augusztus első hetében (33-34 fok) régen volt. Még szerencse, hogy legalább a szél nem hagy cserben bennünket, az uralkodó északkeleti, menetrend szerint megérkezik, és frissülést hoz.
Érdekes, hogy amint a balatoni halászok, úgy a Delta halászai is tíz főszelet különböztetnek meg.


A stégekről kényelmes a horgászat

Az sem mindennapi, hogy augusztusban olyan árhullám vonuljon le a Dunán, mint a mostani, melynek következtében néhány napra a horgászat teljesen esélytelenné vált. Jó tíz éve járom már a Deltát, voltam mind a három Duna-ágban, és amit az idő múlásával tapasztalok, nem mindig szívderítő. Elöljáróban hadd szögezzem le, a halakkal van a legkevesebb baj. Ami kevésbé tetszik, az a rohamosan növő idegenforgalom, annak minden átkával.


Gyakori az úszóláp a deltában

A Delta, ha jól emlékszem 478.460 hektár, ami irdatlan nagy területet, ehhez képest a Sulina-ágban olyan a hajó- és csónakforgalom, mint a Themzén, de nem sokkal különb a helyzet a Szent-György ágban sem, amely persze őrzi még állásait, és alkalmanként megajándékoz olyan napokkal, látni és fognivalóval, mely tényleg meseszerű, de messze nem hasonlít a tíz évvel ezelőtti állapotokra.
Marad a Chilia-Duna-ág, melynek gépkocsival való megközelítése felér a hajdani Dakar-rali mutatványaival. Igaz, hogy aki kishajón vagy csónakkal jut el a falvakba, tátott szájjal gyönyörködhet a Duna-ág vad szépségében.


Deltai nyurga ponty

Chilia Veche több szempontból is megérdemli a figyelmet, hiszen ebben a faluban három horgásztató is működik, két magyar és egy román. A Kóta testvérek horgásztanyája a Chilia-fénye a legnépszerűbb, ami nem csoda, hiszen ők rendelkeznek a legtöbb és legmegbízhatóbb horgászati információkkal. A román panziós védelmében csak annyit, hogy ők vadásztatással is foglalkoznak, az utóbbi időben inkább arra fektetik a hangsúlyt. Az információ az élet minden területén kincs, nincs ez másképp a horgászatban sem, különösen, ha az ember olyan helyen horgászik, amely egy évtizede még el volt zárva a világtól. A folyón jól látható az ukrán-román határt jelölő bójasor, de a mai állapotokat össze sem lehet hasonlítani a korábbiakkal.
Deltai kirándulásunkat kezdjük pontyozással, nemcsak azért, mert hazai horgászaink legkedveltebb hala, hanem mert épp ebben a folyóágban találkozhatunk olyan kályhacső formájú, ősi pontyvonalat mutató példányokkal, melyek egy idő után téli estéken legendákká nemesülnek.


Akár a sodrófa..

Itt, az élő Dunán pontyot véletlenül fogni nem lehet! Induljunk ki ebből, és keressük azokat a helyeket, melyek megtarthatják a pontyot. Ezek többnyire 4-6 méter vagy akár mélyebb, erőteljes medertörések határolta lassú vízrészek, víz alatti kőszórások, beszakad fák, öreg tuskók. Ideális hely a pontynak, amit odahaza általában kukoricával próbálunk helyhez szoktatni, a Deltában puliszkagombóccal, és miután itt is teret nyert a bojli, a módosabbak nagy mennyiségű bojlival. Egyre népszerűbb a pellet, nem sok idő kell hozzá, hogy a helybéliek horgán is feltűnjön. Az idevalósi horgászok a polentát bojliként kínálják fel, ők is haladnak a korral. De azért a többség kitart a kukorica mellett. A beáztatott, vagy megfőzött öreg kukoricát nem ész nélkül szórják a kiválasztott helyre, hanem friss vakondtúrás földjébe keverik, rendes gombócokat formálva. Fontos, hogy az etetés lassabban oldódjon, és a lehető legtovább egy helyen maradjon. Így is eltelik néhány óra, míg a megérkező pontyok elhajtják onnan a keszegnépet, és méltóztatnak felvenni a horog öble alatt lógó 2-3 három szem fűzött kukoricát. Más errefelé a pontyjárás, a lipovánok pontosan tudják, hogy a dunai vadpontyot nem lehet helyhez szoktatni, csak rövid időre megállítani. Csak addig maradnak, míg a csutora szájukkal felporszívózzák az etetést, aztán mennek tovább. Ez alatt kell megfogni őket. Csapatok jönnek-mennek, az élet megy tovább, senkinek sem tűnik fel, hogy eggyel kevesebben vannak.


Ez még inkább...

A folyóvízi pontyozás mellett jó potykákat adnak a tavak és a mélyebb öblítő csatornák. Az egyik legjobb pontyos csatorna az Eracle, melyben jó kis visszafordulós kanyarok vannak lelassult vízzel, néha olyan, mintha állna, és persze a tavak, a Merhei, Babina, Matita, Öreg-tó stb. A tavak egy részében stégeket is találunk, de ezekről tilos a horgászat. Ha van velünk helyi ember, vagy van más kapcsolat, akkor fel lehet kéredzkedni rájuk, és remek lehetőség nyílik bojlis, vagy hagyományos fenekezős pontyozásra. A tavakon csak akkor eredményes a pontyozás, ha már lerohadt a magas növényzet. Jó fogást ígérnek a beömlések kijáratai, mert ott állandóan jár a víz, a talaj kemény, megtapad rajtuk a kagyló, ami csemege a pontynak.
Érdekes, hogy a Deltában a pontyok ívás után kihúzódnak a szélvizekre, és amíg el nem jön a novemberi hideg időjárás, ott is maradnak. De nem csak emiatt más a deltabéli pontyhorgászat, hanem elsősorban a pontyok száma miatt. Korábbi Delta túráim során például a Sulina-ágban is megtapasztalhattam, hogy a vörös húsú dunai nyurgák csapatokban járnak. Nem néhány potykáról van szó, hanem 10-12 fős élelem után kutató csapatokról!


Érdemes volt bemenni a tavakra

Mit eszik a Delta vadpontya? Amiből sokat talál, kagylót és rákot! Az erejét nem a bőségesen fogyasztott kagylóknak, rákoknak, esetleg kukoricának köszönheti, hanem a kemény életnek, amelynek során meg kell küzdeni a folyó erejével. Olyanok ezek a halak, mint a Po harcsái, ahol a táplálék nem a lusta kárász, keszeg, vagy a béna potyka, hanem az angolna és a mi márnánkhoz hasonlító gyors táplálékhalak. Küzdelem a javából, mely során megerősödik a hal. Nem véletlenül horgásznak a helyiek egyszerű, de bivalyerős botokkal. Ideális az ilyen horgászathoz az általunk használt Dark Blade 360 m hosszú 2,76 lbs, vagy a Steel Blade ami szintén 360 cm hosszú, de már 3,5 lbs, ami talán túlzás is egy kicsit. Bojlis botokról van szó, melyekkel simán lehet az itt szokásos módon fenekezni.


Kormorános és harcsás helyszín

Orsóból alapkövetelmény a spéci fék, a többi másodlagos, remek erre a célra a Banax Helicon 500 NF fémházas orsója. A jól beállított nyeletőfékről gond nélkül lehet horgászni, hiszen ellenáll a folyó húzásának, de ha vadponty jelentkezik, azonnal megszólal. Ólomból elkél a súlyosabb 80-100 grammos. Van, aki egyszerűen megütközteti egy szelepgumival az ólmot, van, aki variál egy kicsit és páternoszteres megoldást alkalmaz. Az ólom szivar vagy trapéz alakú, ilyenkor a rövidebb száron van az ólom, a hosszabbon meg a bojlisan szerelt horog. Zsinórból ajánlott a 0. 15-ös fonott (Carbon X White). Zsinórral nem érdemes spórolni, a minőség megtérül!


Nem ritka a 24-25 méteres mélység

Maradva még a folyóvízi pontyozásnál, célszerű jó kis csónakkal a medertörés fölé állni, és pontosan a törésen horgászni! Megtehetjük ezt partról is, arra azonban mindenki ügyeljen, hogy a botot valamilyen módon rögzítse, ha időnként odébb áll. A vadponty viszi a botot ágastól, állványostól befelé! Aki járatlan a területen, jól teszi, ha megfigyeli, hogy merre pecáznak a helyiek, de arra is érdemes figyelni, hogy mit mondanak. A pontynak többféle elnevezése van, amikor azt mondja a helyi erő, hogy megy a ponty, ő fogott többet is - akkor figyelni kell az elnevezésre! Ciortănică -mondja, nos ez aprócska ponty, szóra sem érdemes. Mint ahogy a ciortan is felejthető. Jobban hangzik a ciortocrap mert az már három kilós is lehet, de az igazi a crap mert az már közelít álmaink pontyához.