Tavasszal egy horgászatom során szóba elegyedtem egy kedves idős úrral, akitől életemben először hallottam a Tass-Makád között fekvő Rózsa-szigetről. Az úr állítása szerint fantasztikus horgászparadicsom kora tavasztól – késő őszig, így mindenféleképpen ajánlotta, hogy ha több napos pecát tervezek társasággal, akkor érdemes ellátogatnunk a Rózsa-szigetre. Az úr lelkesedése felkeltette a figyelmem, és elkezdtem információkat gyűjteni a Rózsa-szigeten való horgászatról.
A Rózsa-szigetnek megvan a maga varázsa.
Az első alkalom után vissza fog csalogatni újból a horgászhely, ez szinte garantált!
Első alkalommal június közepén jutottam el egy két éjszakás horgászatra a Rózsa-szigetre, amely kevés sikerrel zárult. Azonban a hely varázsa, környezete és az ott horgászó emberek visszavonzottak, eldöntöttük a barátokkal, hogy kora ősszel biztosan visszalátogatunk. Reméltük, hogy ebben az időszakban már több sikerrel járunk, mivel a halak elkezdenek a téli hideg időszakra felkészülve intenzívebben táplálkozni.
.jpg)
A horgászatot a tábor elkészítésével kezdtük.
Egy péntek délután érkeztünk a horgászhelyre. Első feladataim között szerepelt, hogy megtaláljam a megfelelő etetési helyeket. Ebben segítségemre volt a Carp Expert Speedy 1001D etetőhajó, amelynek halradarjával fel tudtam mérni a vízmélységet és a halak tartózkodását. Ezt követően megkezdtem az etetőhajóval való etetést. 2 etetési helyet választottam, az egyik 50 méterre volt a parttól, a másik 70 méterre. Az 50 méterre levő etetési helyen tejsavas magmixet használtam és 2 tigrismogyoró volt a csalim. A 70 méterre levő helyre pedig főtt kukoricát és halas The One Bojlit juttattam be, a csalim szintén bojli volt.
Az első éjjel eredménytelen volt.
Az első éjszaka eseménytelenül zajlott, de bíztam abban, hogy a hajnali vagy kora reggeli órákban hátha elfüstöl az orsóm. Azonban ez nem így történt, a délelőtti órák is eseménytelenül teltek.
Meglepetés hal a mérlegelőben.
.jpg)
A 2 szem tigrismogyoró meghozta az eredményét.
Ekkora rekordlistás halnál azonnal értesíteni kell az RSD-n a halőrt.
A meglepetés délután 3-kor érkezett. Az 50 méterre levő botom kapásjelzője végre megszólalt, az orsóm csak úgy füstölt, én pedig rohantam akasztani. A fárasztás könnyen indult, pár kilós pontyra tippeltem, viszont hamarosan nagy meglepetés ért. A hal közeledett a parthoz és hamarosan megláttam, hogy egy gyönyörű nagy amur akadt a horgomra. A fárasztás kb. 15 percig tartott, a sikeres merítést követően pontybölcsőbe raktuk, így biztonságos és kíméletes körülmények között tudtuk a halat a partra vinni. A helyi halőrt értesítettem, mivel az RSD-n fogott 15 kg feletti amur rekordlistás halnak számít. A halőr kiérkezéséig a vízben álltam és megfelelő körülmények között a vízben tartottam mérlegelőben az amurt. A halőr hitelesítetten lemérte a halat, illetve készültek természetesen fényképek is.
22.280 gramm, 94 cm hosszú, 74 cm kerületű.
Ezt követően kíméletesen visszaengedtem a torpedót és folytatódott az élmény peca.
.jpg)
Egy igazi vadvízi torpedó.
.jpg)
Az amur megfogását követő éjszaka sem volt eredménytelen.
A következő nagy kapásom aznap este 10-kor érkezett, egy gyönyörű 17 kg-os tőponty személyében. A 70 méteres etetésen levő 2 szem bojlit kívánta meg. A fárasztás kb. 20 percig tartott, közben több horgásztársam zsinórját is összeszedte, de szerencsére ki tudtam meríteni és immár 2 gyönyörű nagy halat tudhattam magaménak aznap. Természetesen a ponty is kíméletes módon vissza lett engedve.
(1).jpg)
1,5 kilós compó a 2 szem bojlira, micsoda meglepetés!
Emellett több kisebb halat is sikerült fognom az elkövetkezendő napokban, melyek közül külön kiemelném még a 1,5 kg-os compót, amely 2 szem bojlira jött. Rövid horgászatom nagy élményekkel zárult, nagyon boldoggá tett, hogy vadvízen sikerült 2 igazán nagy halat is fognom. Jövőre mindenképpen több alkalommal is vissza fogok térni a Rózsa-szigetre. A kedves idős úrnak igaza volt, tényleg egy szuper horgászparadicsomot ajánlott a számomra, ahonnan felejthetetlen élményekkel tértem haza.
A Rózsa-sziget visszavár.
Írta: Zytka Róbert
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...