E mini cikksorozat első részében kizárólag a Bicolor Method Tojásokkal foglalkoztam, ami nem véletlen, hiszen ezektől különlegesebb csalik aligha léteznek. Élénk színük, aromás mivoltuk és bicolor kivitelük mind-mind fontos eredményességük szempontjából. Azonban én minden helyzetre megoldást nyújtó csalival még nem találkoztam, talán azért sem, mert nincsen ilyen, így bőven maradt bemutatni való csalétek a sorozat második és harmadik részére is. Ez ...
Előző cikkemben néhány előke elkészítésében igyekeztem információkkal szolgálni az olvasóknak, ezúttal azonban az előke fölötti résszel, azaz magával a végszerelékkel szeretném megismertetni az olvasókat! Ebben az írásomban néhány hasznos és egyszerű, gyorsan elkészíthető végszereléket fogok bemutatni melyeket előszeretettel használok bajszos barátaink becserkészése során! Lássuk tehát az ehhez szükséges kiegészítők ...
Nagyon sok fontos eleme van a horgászfelszerelésünknek, amelyek között nehéz fontossági sorrendet felállítani, de kettő ezek közül biztosan a lista elején van, mégpedig a horog és a zsinór. Ha ez a kettő dolog rendelkezésünkre áll akkor már akár kézből is foghatunk halat. A három fő irány. Természetesen nem a kézben tartott zsinóros horgászatról szeretnék beszélni - bár a kuttyogtatásnál eredményesen alkalmazhatjuk - hanem a zsinór ...
Hogy a method módszer esetében melyik a fontosabb, a csali vagy az etetőanyag? Számomra nem kérdés, hogy utóbbi. Azonban számtalanszor előfordult már, főleg az olyan horgászatokon, amikor csapatostul versenyre készültünk és szinte ugyanúgy horgásztunk mindannyian, hogy mindössze 1-2 csali működött igazán jól, holott az etetőanyagunk azonos volt, illetve végszerelékünk és felszerelésünk sem különbözött érdemben. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a csali ...
Egy-egy termék megszületését hihetetlenül sok munka előzi meg, hiszen az ötlet önmagában még nagyon kevés, a megvalósítás folyamata, az út, amely során a megálmodott csalogatóanyag, felszerelés vagy aprócikk végleges formát ölt, bizony buktatók tömkelegével van kikövezve. Nem csoda, hogy mekkora örömet, elégedettséget okoz a létrejött új, az eddigiekhez képest valódi pluszt adó termék mindazoknak, akik részt vettek a fejlesztésében. Persze csak akkor ...
Mikor az emberek álmaik halának megfogására gondolnak az első ami eszükbe jut egy remekül megválasztott hely egy gyönyörű tavon, egy erős bot, egy erős, strapabíró orsó, a fütyülő fék esetleg egy remekül megválasztott csali. Ezek valóban mind fontosak célunk elérése érdekében, azonban úgy gondolom az emberek kisebb része gondol egy jól megkötött horogra, egy megfelelő módon felkínált csalira pedig mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik. Ezekben ...
Kedves Vásárlóink! Szeretnénk tudatni Önökkel, hogy az érvényben lévő veszélyhelyzet fennállása kapcsán számos intézkedést vezettünk be, melyekkel egyaránt igyekszünk megóvni munkatársaink és vásárlóink egészségét is! A Kormány rendelkezésével párhuzamosan Peca Pláza üzletünk 2020. március 17-től minden nap 8:00 – 15:00 között várja kedves vásárlóinkat, csökkentett nyitva tartási időben. Tájékoztatjuk, hogy a Kormány ...
A feeder technika utóbbi években mutatott fejlődése egészen elképesztő! Ma már gyakorlatilag nincsen olyan szituáció, ami ne lenne tökéletesen megoldható a rezgőspicces botokkal, illetve a leggyakrabban használt kosaras végszerelékekkel. Nem véletlen, hogy e módszer kedvelői között sokan vannak, akik viszonylag durva felszereléssel szeretnek nagytestű pontyokra horgászni, emellett persze olyanok is akadnak, akik legnagyobb örömüket egy igazán finom ...
Kedves Partnerünk! Szeretnénk tudatni Önökkel, hogy az érvényben lévő veszélyhelyzet fennállása kapcsán számos intézkedést vezettünk be, melyekkel egyaránt igyekszünk megóvni munkatársaink és kereskedelmi partnereink egészségét is! A Kormány rendelkezésével párhuzamosan, nagykereskedésünk az előírásnak megfelelően 7:00-tól 15:00-ig tart nyitva, csökkentett kapacitással. Kérünk minden partnerünket, hogy lehetőségéhez mérten online adja le ...
A különféle lebegő csalik tárháza kimeríthetetlennek látszik. A csaligyártók igyekeznek a megnövekedett igényeknek eleget tenni, hiszen soha nem horgásztunk annyian a pop up-ok variációival, mint az elmúlt egy-két évben. Sokan felismerték azt, hogy előbb érkezik kapás a szívogató hal orra előtt meglibbenő finom falatra. A legváltozatosabb íz és méretválasztékban gyártott golyók közül mindenkinek megvan a maga kedvence, a csalitüskén egyszerűen ...