Addig jár az orsó a botra…
Megjelent: 2019. április 03. | Forrás: Ujszászi Dániel | Írások

Még a legkiválóbb pálca is sebzett harcos mindössze egy hozzá illő „tekerő" nélkül, ezt kijelenteni úgy gondolom nem meggondolatlanság. Mára a szinte már végeláthatatlan termék sokaságnak köszönhetően közel sincs egyszerű helyzetben a horgász, amennyiben hű társat szeretne találni aktuális (feeder) botjához. Ebben a témakörben oldalak tömkelegét lehetne számszerű adatokkal, informatív tartalommal megtölteni, azonban a következő hasábok során én mindösszesen 4 olyan orsót igyekszem bemutatni, amelyek mindegyikével kapcsolatosan rendelkezem személyes tapasztalattal is. Ez utóbbi tény pedig azt hiszem a leglényegesebb minden olyan helyzetben, amikor termékek ismertetéséről van szó, legyen az akár egy újdonságnak számító csali, etetőanyag, vagy éppen becses felszereléseink egyike.

Fontosnak tartom rögtön az első mondatok során hangsúlyozni, hogy a lentebb megjelenő orsók mindegyike alapvetően „pontyos típus", már amennyiben lehet ilyen kifejezéssel élnem. Erről a tulajdonságukról nyilvánvalóan paramétereik is egyértelműen árulkodnak, azonban nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy amennyiben nem versenyszerű apró(bb) halas horgászatról beszélünk, úgy ebben a négyesben is megtalálható az a variáns, ami teljességgel megfelelő megoldást kínál az említett fehérhalas horgászatra is. De ennyire nem is szaladnék még előre, ellenben elsőként az általam leggyakrabban használt, már számtalan bevetésen átesett orsóról ejtenék néhány szót.

Egy harmóniában várakozó páros a nagy távolságokért.

A Carp Expert Pro Cast Method Feedert meglátva azt gondolom, senkiben sem maradnak kérdőjelek azzal kapcsolatosan, hogy miben is rejlik ennek a változatnak az ereje, különlegessége. A kialakítás során dobja kiemelkedő, 70 milliméteres átmérőt kapott, amely egy kellően nagyméretű, és a felhelyezett orsóhoz nem túl közel elhelyezkedő keverőgyűrűvel szerelt bottal párosulva lehetővé teszi főzsinórunk teljességgel akadálymentes lefutását, amely hatalmas előnyt jelent nagyobb távolságok meghorgászása során. Szintén a dob nagyságrendjének – illetve a 4,1:1-es áttételnek is - köszönhetően egyetlen tekeréssel közel 1 méter (!) zsinórt tudunk behúzni, ráadásul mindezt úgy, hogy a látványosan lassú dobemelés miatt a menetek tökéletesen tudnak egymás mellé rendeződni, így a kialakuló zsinórkép az elérhető távolság mellett a dobások pontosságát is alapvetően segíti.

Valahogy így néz ki a tökéletes zsinórkép.

Tovább vizsgálódva könnyen szembetűnhet a következő, ambiciózus horgászt alapjaiban segítő jellemző, mégpedig a dupla fém klipsz. A koncentráltan, egy pontba történő dobás az esetek döntő többségében meghozza eredményét, azonban könnyedén előfordulhat az a felállás, melynek során nemcsak egyetlen távot szeretnénk ily módon vallatni. Ebben az esetben, a két klipsznek köszönhetően a rövidebb távolságot egy zsinórjelelő filc segítségével meg tudjuk őrizni, és máris az előre meghatározott, oda fixált bentebbi helyre juttathatjuk be végszerelékünket.

Kettőt is találunk belőle. Praktikusság és könnyebbség egyben.

A nyeletőfék megléte, annak egyfajta biztonságot nyújtó sajátossága miatt tapasztalataim szerint igencsak fontos tényezőt jelent az orsóválasztás során. Azonban ha egy olyan elsőfékes kialakítást kapunk a kezünk alá, mint ami a Pro Cast Method Feeder esetében adott, akkor nem kell tartanunk a botot vízbe bejuttató kapásoktól, hiszen egy félfordulattal máris teljes mértékben kilazított féket kapunk eredményül. Ez a fajta finomhangolás természetesen a fárasztás során is eredendő előnyt jelent, hiszen könnyedén tudunk igazodni a másik végen küzdő érdeklődő mindennemű kirohanásához.

Az a bizonyos elsőfék.

Nem átlagos méretekkel felvértezve, dobásra készen.

A Method Feeder orsó fent részletezett tulajdonságainak köszönhetően tökéletes társ a nagyobb távolságokra történő, nagyhalas horgászatokhoz. Egy hozzá karakterisztikában és hosszban egyaránt illő 3,90, vagy 4,20 méteres pálcára csatolva nem maradnak elérhetetlen távolságok. Tökéletesre csiszolt gyorsfékes rendszerének hála pedig nem csak a szerelékünk 100 méter fölé történő bejuttatására, hanem a horogra kerülő bajszosok kikormányzására is remek esélyeink maradnak.

A rezgőspicces módszerhez tervezett orsók táborában továbblépve egy újabb, elsődlegesen távdobó kategóriában induló variánshoz, becses nevén a Carp Expert Neo Extreme Long Cast 9000-hez érkezünk. A kiemelkedő nagyságú dob, valamint a hozzá szervesen kapcsolódó lassú dobemelés ennél a típusnál is adott, ami a távoli dobások egyik, ha nem a legfontosabb kulcsa. A hajtókarra pillantva szembeötlik annak tekintélyes mérete, melynek létjogosultsága és jelentősége a nagyobb össztömegű végszerelékek, illetve különösen a már horgon lévő ideiglenes „ellenfelünk" hatékony kitekerésénél, irányításánál kerül felszínre. Egy nem kellő stabilitással rögzített, kisebb méretű kar esetében ugyanis könnyedén némi lassító körülménybe is ütközhetnénk egy nagyobb bajszos fárasztása során, amely egy áhított nagyhalas fénykép elkészítésének esélyét semmiképp sem növelné.


Nagy távolságokra várva.

A 8+1 csapágy, illetve a tűgörgős visszaforgás gátló nagy könnyebbséget jelentenek a kényelmes használhatóság tekintetében. Vízparton töltött időnk eredményességét, pontosabban az akasztás/sikeres szákolás arányt eredendően javíthatja fel a minőségi, letapadás-mentes elsőfékes konstrukció. A technikai, műszaki apróságokat grafitból készült ház fedi el, ami azon túlmenően, hogy rendkívül megbízható és strapabíró, könnyed felépítést is biztosít azon horgász számára, aki bizalmat szavaz neki.

Beszédes számok.

A finomra hangolható elsőfékes rendszer itt sem hiányozhat.

Ahogyan a fémből készült klipsz sem.

Ahogyan már említettem, a Neo Extreme Long Cast szintén a nagyobb távolságok elérését hivatott segíteni, így elsődlegesen ilyen jellegű horgászatokhoz is ajánlott. Azonban bármilyen karakteres, nagyobb dobósúlyú feeder boton jól mutat, és ha ez nem lenne elég, kialakításának köszönhetően még az érdeklődő bojlis horgászok is nyugodt szívvel rögzíthetik botjaikhoz.

Összehangolt, sokat bizonyított páros.

Méretei miatt igényli a hosszabb, karakteres pálcákat.

A soron következő „tekerő" az első (és egyben utolsó) olyan variáns a listán, amely nyeletőfékes kialakítással rendelkezik. Kívülállóként is tetszetős, matt piros festésével a szóban forgó orsó nem más, mint a Carp Expert Uni Runner 6000. Az előző két típusnál is olvasható dob-jellemzők (nagy átmérő, lassú dobemelés) itt is megjelennek, természetesen méretarányosan, a 6000-es nagyságrendhez igazítva. Mindenképp érdemes kiemelni a minőségi alumínium dobot, amely biztosítja, hogy a dobemelésnek köszönhetően egymás mellé kerülő menetek egymást nem fogják feleslegesen koptatni. A dob pereme - a többi bemutatott orsóval hasonlatosan – ívelt kialakítást kapott, melynek nagy előnye, hogy dobáskor a lepergő zsinór súrlódása így minimálisra csökkenthető.

A nyeletőfék sem merülhet feledésbe.

Zsinórkapacitása szintén kiemelkedően nagy, hiszen már 0,32-es vastagságú monofil damilból is 450 méternyit (!) vesz fel a dob, így egy 0,20-as/0,22-es főzsinór esetében érdemes bőven érdemes készülni alátétzsinórral a feltöltéshez.

Látványos, de mégsem hivalkodó színkombináció.

Első ránézésre meghökkentő számadatok.

A többi bemutatott változathoz hasonlóan fémből készült klipsszel lettek felfegyverezve az Uni Runner-ek is, amelynek köszönhetően az nem sérti zsinórunkat dobáskor, a rögzített távolság elérésekor.

Kialakításában (is) nehéz lenne hibát találni.

A csapágyazott zsinórvezető görgőknek hála a kitekerések során damilunk egyáltalán nem fog csavarodni, így ha már a feltekerésénél is figyelmet fordítunk arra, hogy a bolti tekercsről azt fixen tartva, a megfelelő irányba csévéljük orsónkra, alapjaiban növelhetjük meg főzsinórunk élettartamát. A fékrendszert illetően itt is minőségi elsőfékes kialakítást kapunk, amely gördülékenyen, akadásoktól mentesen fut és így megfelelő reakciót biztosít a fárasztás során kirohanó hal mozdulataira, melyhez ráadásként jön még a beépített 7+1 csapágy is.

Megnyugvást biztosító összeg.

Az Uni Runner az előzőleg bemutatott két orsóhoz mérten egyértelműen kevésbé tekinthető „nagyágyúnak", azonban szintén 3,90-es botokhoz jelenti a leginkább optimális társat. Viszont méretéből adódóan már egy 3,60-as változaton sem mutat bután, és hű társ lehet éveken át, sok-sok bajszost ideiglenesen partra segítve.

Végül, de nem utolsó sorban következzen a lista leginkább univerzális tagja, a Carp Expert Pro Power Feeder 5000. Az előzőekben részletezésre kerülő jellemzők mindegyikét fel lehet sorolni ebben az esetben is, legyen szó akár a zsinórkapacitásról, akár az ívelt dob-peremről. Fém hajtókarjának köszönhetően egy rendkívül stabil konstrukció áll rendelkezésre, ami jól ki is használható a hatékony és gyors zsinór felcsévélés során. Ha már felcsévélés, akkor érdemes megemlíteni, hogy még ez a variáns is felszed 75 centiméternyi damilt egyetlen tekeréssel, ami az 5000-es méretű orsók között azt gondolom mindenképp megsüvegelendő teljesítmény!

Etetésnél is nagy segítség az egy tekerésre jutó zsinórhossz.

Akadálytalan lepergés.

Minőségi klipszből itt sem lehet hiány.

A zsinórkapacitás optimális.

Az 5+1 csapágynak köszönhetően futásának folyamatosságában sem lehet semmilyen érdemi probléma, precízen hangolható, de rendkívül rövid úton futó, ezáltal gyors elsőfékje pedig a fárasztásnál ad nagy megnyugvást.

A színek is összhangban, érkezhetnek a halak.

Ahogyan azt már írásom elején is hangsúlyoztam, a megfelelő orsó kiválasztása nem tartozik a legkönnyebb horgászattal kapcsolatos feladatok közé. Azonban, ha az egyes variánsokkal kapcsolatosan leírt információk áttekintése után kézbe is vesszük és végig pásztázzuk a kiszemelt orsót, illetve emellett tisztában vagyunk a vele együtt használni kívánt botunk karakterisztikájával, fő rendeltetésével, akkor azt gondolom meghozható az a döntés, ami utána számtalan uszonyos megfogásához segíthet majd hozzá.

Ujszászi Dániel, Energofish Feeder Team
Képek: Szabó Bence, Ujszászi Dániel

CARP EXPERT UNI RUNNER ORSÓ
11 990 Ft
CARP EXPERT PRO POWER FEEDER 5000 ORSÓ
10 490 Ft
CARP EXPERT PRO CAST METHOD FEEDER 6000 TÁVDOBÓ ORSÓ
22 990 Ft
Kukoricázás a part alatt
Megjelent: 2021. szeptember 20. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Hosszú évek óta horgászom nyaranta, ráérős reggeleken, Kiszomboron, a Vályogos-tavon, kukoricával, magmix-el, etetve pontyra. Ennek igazi fegyvere egy rövid feederbot. Nekem a 3,30-as Concourse és Universal feederek a kedvenceim. A két bot. Magam is erjesztek kukoricát, de egyre többet használok kész, előre csomagolt magmixet, ezek kitűnőek és sokkal kevesebb rosszalló pillantást kapok otthon. Csalizni is válogatok szemeket a zacskóból, illetve...

Mezei domolykók
Megjelent: 2021. szeptember 18. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A kabátos május után nem mertem volna egy fillérrel sem fogadni arra, hogy a nyáron ilyen kemény és tartós hőség lesz. Bevallom őszintén ebben a kánikulában számomra is jobban esett a strand, mintsem a cserkelős pergetés, de az esti mező látványa egyre inkább csábított. Főleg úgy, hogy ott folyik kedvenc folyócskám, melyben nagy élet zajlik ilyenkor, így dacolva a meleggel és a nyakig érő gazzal a mezei domolykók nyomába eredtem… Ezen a szakaszon már...

A nagy zsinórválasztó
Megjelent: 2021. szeptember 15. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Az Energofish Kft. kínálatában tengernyi különböző féle-fajta monofil zsinór áll a horgászok rendelkezésére, melyek mindegyikét sajnos én sem tudom próbára tenni. A folyamatosan érkező új típusok közül azonban azokat, amelyek számomra is érdekes, rendre górcső alá veszem, hogy segíteni tudjak személyes tapasztalataimat felhasználva mindazoknak, akik e termékek iránt érdeklődnek. Ennek okán a nemrégiben megjelent Carp Expert zsinórok mindegyikét magammal...

Pink methoddal a Paradicsomban
Megjelent: 2021. szeptember 13. | Forrás: Kubuk-Kiss Alexandra | Írások

Sziasztok! Kubuk-Kiss Alexandra vagyok és lehetőségem adódott kipróbálni a vadonatúj Pink method orsót, a rózsaszín szettem utolsó darabjaként. Tartsatok velem és olvassátok el hogyan is alakult ez a remek hétvége a Hejőkeresztúri Carp and Carp horgászparadicsomban és hogyan állta a próbát ez az igazán csajos szett! A method technika nagyszerűsége az egyszerűségben rejlik. Miből is áll a szett? Kezdetnek vegyük talán a horgászbotot, melyet...

Nyárvégi Topwater
Megjelent: 2021. szeptember 11. | Forrás: Őze Dániel | Írások

Sokaknál háttérbe szorulnak, szélsőségesebb esetben sose kerülnek elő a felszíni topwater műcsalik, pedig a pergetési módszerek között nyáron, illetve az őszi időszak kezdetén az egyik legélvezetesebb és leglátványosabb módszerek egyike a vízfelszíni pergetés, főleg ha olyan szerencsénk vagy szituációnk van, hogy letisztult vízben horgászhatunk. Ekkor igazán látványos és emlékezetes kapások részese lehet bárki. Mégis mire számíthatunk ilyen...

Érd el a MAX-ot!
Megjelent: 2021. szeptember 08. | Forrás: Kubuk Dániel | Írások

A Carp Expert márka mára már jól ismert a folyamatos és minőségi termékfejlesztéseiről. Folyamatosan keresik a lehetőségeket, amikkel elősegíthetik a horgászokat abban hogy kihozzák magukból a maximumot. Szemet gyönyörködtető köntösbe öltözött puskacső... Carp Expert MAX 1 távdobó botok minden méretben és kialakításban. A mai horgászok elvárásai, és a felszerelés végletekig történő erőltetése és kihasználása még nagyobb...