Bolóval a Dunán
Megjelent: 2020. szeptember 19. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Évek nagyon hosszú sora óta a pergetés mellett a legszeretettebb módszerem a nyári folyóvízi bolózás. Tudjátok, az az igazi vízben állós, gondtalan, sokhalas fajta, javarészt paduccal és be-beeső márnákkal, szilvaorrúakkal. Mindennek megvalósulásáról a tartósan húsz fok fölé melegedő Duna és az illatozó sajtos kaja gondoskodik, nekünk pedig egy dolog maradt csak, hogy úszónkat pontosan, az etetés sávján vezessük! 

Az egyik legkönnyebb és legkezesebb boló a magyar piacon, ráadásul bárki számára megfizethető kedvencem az öt méteres Benzar Allround Bolo.

Akár a pergetésnél, bolózáshoz sem viszek magammal sok fölösleges cuccot. Etetőanyag keveréshez és a sok nyüzsgő csontinak egy vödör, egy tál, valamint egy kímélő matrac, ha partra kell vinni a halat.

Bolózásnál sokan ott követik el a legnagyobb hibát, hogy nem megfelelően készítik elő az etetőanyagot. Ha túl lágy lesz, vagy nem elég nehéz az adott víz mélységéhez és sodrásához, akkor nem ott fejti ki a hatását, ahol nekünk arra szükségünk lesz. Nem kell túlmisztifikálni a dolgot, nehezítsük meg kellőképpen agyaggal, vagy a folyóparton található kaviccsal. Ha egyik sincs nálunk, akkor gyúrjunk a gombócok közepébe egy nagyobb követ.

Jól bevált sajtos paducos Benzáromat a Duna partot borító közepes kavicsaival nehezítem meg.

A nehezítést követően 6-7 darab kemény gombócot dobok alapozásnak a kívánt távra egy pontba.

A kis alapozás azért lényeges, mert ha nagyobbal is indítanák, a Duna azt is elmossa percek alatt. A jó paducos húzós vizek jellegzetessége ez. Inkább hagyni kell több kaját a ráetetés időszakára, és nagyon okosan tesszük, ha megadott időközönként, mondjuk öt percenként dobunk egy gombócot. Így mindig lesz utánpótlás a sávunkban, és a paducokat sem lakatjuk jól idő előtt. 

Dunai viszonylatban kicsi, de a bolót már jól megdolgoztató márna jelentkezett elsőnek.

Egy mohó kis szilvaorrú jelezte nekünk, hogy tökéletes helyen sodródik a csonticsokrunk.

A bolózás lényege természetesen a kontaktus tartása a szerelékkel. Valóban nem tudjuk annyira jól és koncentráltan végezni ezt a kényes műveletet mint egy rakós bottal, de azért némi odafigyeléssel, gyakorlással menni fog az úszó visszatartása jó néhány látványos kapás erejéig. 

Ne finomkodjunk az úszó méretének kiválasztásakor. Nagyobb úszót nemcsak könnyebb pontosan és távolabb dobni, de vezetni is. Higgyétek el, már egy kisebb jó étvágyú paduc is úgy tünteti el kapásával a 10 grammos ducit, mintha ott sem lett volna.

Kontroll alatt a teljes cucc. Szépen, elegánsan a mutató ujjunkkal engedhetjük és állíthatjuk meg a dobról lefutó, szerlék után siető zsinórt.

A sok-sok úsztatás és a kitartás jutalma a kiló fölötti paduc. Egy ekkora jószág bolóval való fárasztása örökre beégeti magát a memóriánkba.

Meglepetés vendég a Dunán. A sajtos kaja illatára egy garda nézett le fenékre.

Csontkukaccal, vagy akár a klasszikus kenyérrózsával is megfoghatók a vésettajkúak.

Használjátok ki ti is a nyarat és a felmelegedett Duna adakozó kedvét. Fantasztikus fogásokban lehet részetek úszós cuccal, hosszú gyűrűs bottal. Tehát, bolóra fel!

Forrás: Halmos Mihály

BENZÁR MIX ETETŐANYAG 1KG, 3KG
1 090 Ft
EXCALIBUR HOROG NASE RIVER KING
590 Ft
BENZÁR FEEDER ETETŐANYAG 1KG, 3KG
1 290 Ft
BENZAR ALLROUND BOLO
27 990 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....