Csukahorgászatról lévén szó, a lendületes, sportos, és nem utolsó sorban fantáziadús pergető horgászat mellett nem feledkezhetünk meg nagyon sok horgász legkedveltebb őszi-téli ragadagozó halas módszeréről, az élő halas csukázásról.
Ez utóbbi módszert érdemes a késő őszi lehűlések elején elkezdeni, amikor is vizeink hőmérsékletének drasztikus csökkenése a táplálékhalak bandázását, vonulását eredményezi. A tartós reggeli fagyok, a nappali órák 10 fok alatti csúcsa teremti meg az élő halas csukázások igazi eldorádóját. Egyszerűen a megszokott helyükön veszteglő csukák körül fogyni kezdenek az apróhalak, nem akármilyen lehetőséget teremtve ezzel a csukára vágyó horgász számára.
Ősz végi csatornakép. Novemberre eltűnik a takarmányhal, s az éhes csukákat a legkönnyebben, legeredményesebben élő halas szerelékkel vehetjük üldözőbe
A legeredményesebbnek számító klasszikus, úszós élő halas ragadozó szerelékek használata azért is vált tradícióvá, mert elkészítése egyszerű, változatos helyeken használható, tehát alkalmazkodni tudunk vele különféle vízterületeken, víztípusokon. Egy úszós csukázó motyóval eredményesek lehetünk a legkülönfélébb mélységgel rendelkező tavakon, holtágakban, folyók langóiban, visszaforgóiban, lassan áramló részein is egyaránt.
Különösebb felszerelés igény nincs sem a bottal, sem az orsóval kapcsolatban, egy átlagos, vagy annál nehezebb 3 méteres, vagy afölötti úszós, vagy fenekező készség tökéletesen megteszi. Orsónk fékje pedig ne tapadjon le soha, ezen mindig sok múlik.
Zsinórunk 0,25-ösnél ne legyen vékonyabb. Ez a méretű monofil jól dobható, kevésbé hajlamos a gubancolódásra és ereje révén a testesebb csuka is szák fölé irányítható egy vele szinkronban lévő előke alkalmazásával
Szerencsére úszóból bőséges választék áll a rendelkezésünkre. A csukázó úszó teherbírását mindig a csalizásra használt csalihalak méretétől tegyük függővé. Átlagos 7-12 centis halacskákhoz elegendő a 12-15 grammos úszóméret, 15 cm fölötti csalihalhoz a 20, esetenként a 30 grammos úszóméret az ideális.
Az Energofish rablóhalas úszóválasztékának egy aprócska töredéke
A 10 grammos úszóméret kisebb élő, vagy élettelen halhoz, halszelethez passzol
A 20, vagy 30 grammos Joker úszók tökéletes választásnak bizonyulnak a legáltalánosabban használt tenyeres csukás élő csalikhoz, pl. a kárászhoz.
A hosszú antenna jól láthatóvá és nyomon követhetővé teszi a sokszor maszatolós, elhúzódó kapások folyamatát
A tartós, poliuretán hab testű úszókat részesítem előnyben a balsafákkal szemben. A balsáénél jóval keményebb az anyaguk, kevésbé sérülékenyek, a vizet nem eresztik át, ellenállnak a tartós igénybevétel során fellépő fizikai sérüléseknek.
Poliuretán hab test, kemény lakkréteggel fedve
Mint említettem, a klasszikus úszós szerelék amennyire egyszerű, annyira eredményes is mind a mai napig. A szerelék eszközigénye valóban kevés, csak úszóstopperként funkcionáló gumiütközőre, kettő forgókapocsra és ólomsúlyra van szükségünk. Az ólomsúly típusa nem befolyásolja a szerelék működését, lehet fix, vagy csúszó is. A 0,25-ösnél nem vékonyabb főzsinórra fűzött gumi stopperekkel állíthatjuk be az úszó-előke közötti távolságot, vagyis az eresztéket.
A CXP L-es méretű stoppere garantálja azt, hogy úszónk nem fog elmozdulni előre beállított helyéről
A két darab stopper közé helyezett biztonsági kapocs, vagy forgókapocs lehetővé teszi az azonnali gyors úszócserét, lehetőségünk van ezáltal a szerelékünk átvariálására rövid időn belül. Emellett bármikor levehetjük a zsinórról az úszót, így elkerülhetjük a szállítás közbeni esetleges sérüléseket, vagyis úszónk élettartamát is növelhetjük ezzel a kis figyelmességgel. A szerelék legalsó pontján elhelyezett, főzsinórra kötött kapcsunkba, pedig a horogelőkénket akaszthatjuk, s ezáltal természetesen ennek variálhatóságát is biztosítjuk. Horgunkat, harapásálló előkénket bármikor az adott körülményhez igazíthatjuk, szinte egyetlen mozdulattal.
Tökéletes akadást, fárasztás közbeni biztos tartás eredményeznek a tűhegyes ET. Excalibur csukás drilingek
Előke, horog és csali kombináció. A legtöbb esetben vastag fluorocarbon előkét használok csukázáshoz. Egy ötvenes vastagságúval már nem bírnak az éles fogak…
Lassú folyású csatornán engedtem útjára csalihalamat, miközben feszes zsinóron keresztül tartottam közvetlen kontaktust a szerelékkel
Ez a negyvenes csukácska is úgy durrantotta víz alá a 20 grammos úszót, mintha ott se lett volna
Nagyon hasznos kiegészítőként tartom számon csukázásnál a lip-gripet, mint halkiemelő alkalmatosságot. Szákot nem szívesen használok a megmerítésükre, mivel sajnos a csukák drillinggel a szájukban képesek úgy belegabalyodni a merítőhálóba, hogy azt egy múmia is megirigyelné. A szájfeszítőt se hagyjuk otthon, a műtétre szoruló, horgot nyelt csukák kíméletes bánásmódjához elengedhetetlen kellék!
A szájfeszítő összecsukott állapotban extra kis helyigényű eszköz, minden horgász táskájában elférhetne
Bármelyik pillanatban szájzárat kaphat a csuka, ekkor pedig nincs mese, szájfeszítővel kell orvosolni a problémát
A csukák egyik újabb áldozata „várja" a bevetést
A szélcsendes alkonyati órák több kapást szoktak eredményezni, érdemes kivárni addig, amíg a látási viszonyok engedik!
Forrás: Halmos Mihály
Egész éves dunai ténykedésemet meghatározta a szelektív horgászat. Minden általam űzött módszernél a nagyok megfogására helyeztem a hangsúlyt, bolós és feederes pecáim mindegyikénél a mennyiségre való törekvés csak másodlagos volt. Kezdődött ez azzal, hogy az etetőanyagot fokozatosan durvább szemcsésre cseréltem, jött több angolmorzsa és mikropellet a mag-mixekkel együtt, aztán októbertől a márnaszezon legjavára már ott tartottam, hogy a kosaraimba a...
A kedvenc vizeim közé tartoznak a tőzegbánya tavak. A haleltartó képességük átlagon felüli, kiváló életteret nyújtanak a vízivilág számára. 2019. tavasza óta én és Czimmermann Gábor (Csoszi)-val egy verseny csapatot alkotunk, a neve: Koós Catfish Team. Tőzeges környezet. Ebben a tőzeges környezetben sikeresebbek az ívások, gyorsabban növekszenek az ivadékok és rengeteg búvóhely biztosítja a magas megmaradási arányukat is. Az...
Azt mondják, hogy a jó alváshoz három dolog kell: a hűvös, a csend és a sötét. Ezzel tökéletesen egyetértek, azonban nekem nyáridőtájt szükségem van egy negyedikre is. Ez pedig nem más, mint az, hogy az esti ragadozós portyáimon ne maradjak kapás nélkül. Az éjszakai pergetés bizony fárasztó tud lenni, de engem annyira felvillanyoz egy-egy süllős, harcsás akció, hogy utána hazatérve mosollyal az arcomon szédülök ágyba. Az augusztus forró napjait...
Az iBite úszók fejlesztése újabb mérföldkőhöz érkezett. Idén megjelentek a finomszerelékes horgászathoz készült típusok. Ezzel a naplemente és az éjszakai órák bolognai, match és spiccbotos horgászathoz kaptunk tökéletes megoldást, de természetesen a hajnali derengésben vagy a nappali órákban sem fogunk csalódni ezekben az úszókban! Balról jobbra, Carrot, Allround, River. Az úszók három típusban, Carrot, Allround és River, széles...
Számtalan alkalommal futottam bele a már sok-sok fülnek ismerősen csengő kérdésbe: létezik-e jó pergető bot húszezer forint alatt? A választ, ami csak elsőre tűnhet egyszerűnek, biztosan sokan fújnák csípőből egyszerre, ha nem lennénk éppen túl a mögöttünk lévő időszak drasztikus áremelkedése okozta agyvérzésen. Nekem is volt belőle néhány higgyétek el, amikor sokkot kaptam a termékek árcímkéiről ordító számjegyektől. Viszont azt kell mondanom a...
Egy jól összehangolt felszerelés olyan fontossággal bírhat, mint a kellően megválasztott csali. Hiszen hiába a legfurfangosabban felkínált ínyenc falat, ha a szettünk nem alkalmas a célhalat szákba terelni. Véget értek a családi nyaralások, és megrögzött pecásként a szép közös élményeket természetesen részben vízparton, horgászbottal a kezünkben szereztük, de azért nem ugyan az a nyüzsgésben eltöltött tengerparti pergetés, mint a jól megszokott...