Már három napja erős déli szél fújt, mindenhol végigverte a Ráckevei Dunát, nem lehetett finom felszereléssel úsztatni, pedig tavasszal az lenne a nyerő. Nagyon mehetnékem volt, törtem a fejem, hol van ezen a közel hatvan kilométeres vízen olyan pálya, ami meghorgászható ilyenkor. Aztán hirtelen eszembe jutott Ráckeve, ifjú korom kedvenc horgászhelye, sőt életem első munkahelye. A nosztalgiát persze inkább az ott esett sok kellemes horgászat táplálta, és a tapasztalat, hogy a mondással ellentétben /mármint, hogy déli szélben nem kap a hal/ a szélvédett ráfolyási oldalon igenis sok halat fogtam.


A harcsakanál ma érintettlen maradt

Elő hát az etetőanyagokkal, csalikkal, a mély víz miatt a 4,20-as Gold Match pálcával és irány a híd. Nagy megdöbbenésemre senki sem volt a két felső pályán, gyanítottam, ez azt jelenti, mostanában nem evett a hal. Még fél nyolc sem volt, de már a híd alól, szembe a folyással tarajos hullámok jelezték, ma sem úszom meg az ősi ellenséget, de a pálya a híd töltésének védelmében nyugodt vizet biztosított.

A Tímár féle Carp Plus piros etetőhöz némi áztatott kenyeret, csemegekukoricát gyúrtam és hat gombócot dobtam a parttól 5-6 méterre. Mivel itt, talán az agyonhorgászottság miatt, mindig nagyon finoman eszik a hal, és maximum félkilós keszegekre lehet számítani, 13-as Sufix Specialist süllyedő zsinórt használtam, 14-es vékonyhúsú, borotvaéles Maruto horoggal. Ezt a horgot azért szeretem, mert kis mérete ellenére viszonylag nagy öble a termetesebb halakat is jól megtartja.


A négykilós meglepetés fáradóban

A horog fölé tíz centire került az apró jelzőólom, melyet a lassú áramlásban a kavicsos fenéken csúsztattam. Az ólmozás nagyobbik részét harminc centivel fentebbre tettem, mely egészen az antennáig merítette le a másfél grammos úszót. Találomra húztam egy kb. 3,7 méteres eresztéket, négy szem csonti került a horogra. A jelző alig ment egy métert máris idegesen alámerült. Tenyérnyi karika lett a bevágás eredménye. Nem jó ómen, ha első úsztatásra halat fogok, valamiért akkor ritkán szerencsés a horgászat, de bíztam benne, hogy ma másképp lesz. Zsákmányt a zsákba, hátha összejön egy sütetre való. A karikakeszeget kedvelem legjobban sütve az összes keszeg közül.


A pálya

A 4,20-as Gold Match-el olyan jól ellen tudtam tartani a folyásnak, alig ment valamit az úszó, egymást érték a kapások. Igaz háromból kettő babérlevél méretű volt, de élveztem a sok csípést és bíztam a későbbi jobb halakban. Érdekes, annak ellenére, hogy az alsó ólom igen közel volt a horoghoz, szinte csak merítős kapások voltak, mindössze egy-két dévér emelt. A kenyérrózsa, giliszta, sőt a szúnyoglárva sem volt olyan kapós, mint a csonti. Néha a süllyedő csalit elkapták kis balinok is, de egészen délután háromig szinte csak apró karikák jöttek, akkor hirtelen az is leállt. Már kezdtem unatkozni, mígnem apró ütögetések közepette végre eltűnt az úszóm, beütöttem.


A sok kis karika után, végre egy jó dévér

Lomhán tett egy kört, majd elterült a víz felszínén egy dorozsmás, kilókörüli dévér. Szinte óriásnak tűnt a sok apró karika után. Gyorsan nyakon csíptem, majd izgatottan dobtam vissza a frissen csalizott horgot. Sokáig kellet várni a következő kapásra, de ez még jobban bunyózott, egy éppen méretes pikkelyes ponty volt a tettes. Be a zsákba, beírtam a fogásiba, újat dobtam és két marék csemegével meghintettem az úszó környékét. Teljesen elcsendesült erre a pálya, még a dühöngő szél is alább hagyott.


Dorozs matyi a kilós dévér

Már éppen kezdtem szidni magamat, hogy túletettem a pályát, mikor álmosan elmerült a kicsiny pedző. Bevágáskor, az egyébként rendkívül gerinces pálca ívben maradt a kezemben, majd lassú bólogatásba kezdett. A hal nem ugrott meg, több kört írt le előttem komótosan, néha éreztem, ahogy bognártüskéjén megpattan a zsinór. A zsinór, amelyen a horog felett pár centire egy csomó volt, melyet lustaságból, mondván úgy is csak tenyérnyi halak jönnek, nem szereltem újra. Na most meglátjuk, valóban kötéssel, azaz csomóval bírja azt a Sufix damil, amit ráírtak az orsójára!


Mindenből a legjobb

Nagyot dobbant a szíven, mert érezni lehetett, ez bizony komoly hal. Egyre idegesebb lett /én nem kevésbé/, nőttek a körök, néhány megugrással cifrázva. A torkom kissé elszorult, de az Excalibur 2000 orsó fékje biztonságosan adagolta a damilt. Nem volt mit tenni, „dögre kellet fárasztani”. Először buborékok jelentek meg a zsinór alatt, majd egy aranyló sziluett, végül egy bajszos száj, melybe egy diót is bele lehetett volna pottyantani. A négy kiló körüli tőponty fáradtan dőlt a merítőbe, én meg felszabadultan sóhajtottam. Meg van az idei év legszebb hala!


Megpihenve, bosszúból felfröcskölte a gépre a vizet

A pályában most már nem bíztam, hiszen nagyon meg lett zavarva a hosszú fárasztással, de még egy fél órát adtam a szerencsémnek. Egy marék kukoricát még rászórtam, biztos, ami biztos, és bejött Pár perc múlva remegve megemelkedett egy kicsit a póta, a tettes a bevágás után jól belehúzott, csak úgy zizegett a fék. A csomó természetesen maradt.


Befejezésnek egy ketteske

Nagyobb volt azonban a füstje, mint a lángja, mert hamar kifulladt a kettes körüli karcsú pikkelyes ponty. Nem csak boldog, meglepődött is voltam. A nosztalgiából így születik az újabb nosztalgia, hiszen olyan szép volt ez a nap.