A pergetésben az egyik legolcsóbb, ez mellett pedig nagyon hatékony módszer a plasztik csalis pergetés. Itt egy plasztik csaliból, és a hozzávaló horogból álló szereléket kell összeállítanunk. Ez látszólag egyszerű, de van számos apró dolog, ami elsőre nem is annyira egyértelmű.
Nagyon sokszor kérdezik, hogy mekkora méret kell egy adott plasztikhoz.
Egyrészt a súly kérdése ami meghatározó, ezt elsősorban a víz mélysége, és esetleg az hogy álló vízben horgászunk, vagy folyóvízen, mind befolyásolja a választott súlyt. Ráadásul még az éppen használt főzsinór átmérője is befolyásolhatja azt, hogy mekkora legyen a súlya a jigfejnek. Erről lehet sokat beszélni, de ebben túl sok a variációs lehetőség, így nem lehet csak nagyon hozzávetőlegesen megmondani, mekkora súly kellhet egy adott szituációhoz.
A jó választás alapja a sikernek.
Itt eléggé kint van a horog a plasztikból, így jobb az akadás is.
A jighorog mérete már egyszerűbb téma, ezt is nagyon sokan kérdezik tőlem, melyre élből szinte lehetetlen válaszolni, éppen ezért az utóbbi időben jobban körbejártam a témát. és erre létrehoztam egy segítséget amelyet mindenki számára elérhetővé teszek.
Ugyanazt a csalit láthatunk, csak annak a két végletét, vagyis, a legkisebb és a legnagyobb méretet. Itt kell a különböző mérető horog.
Nézzük akkor milyen szempontokat kellett végignézni, leginkább egy bizonyos plasztikot szeretnénk felkínálni, így ahhoz kell keresni egy morog méretet. Sajnos a horog méretek sincs tökéletes standardja. Az egyik gyártó 2 -es méretű horga lehet nagyobb, mint a másik gyártó ugyanilyenszámozású horga. Vagyis minden egyes horgot meg kell mérni.
Egy hengeres forma, és egy shad forma, horogméretben használhatjuk ugyanazt, de a feltűzésnél legünk figyelmesek.
Nekünk elsősorban a szabad horog szár hossza a mérvadó, de még a horog öblének a nagysága befolyásolhatja a megfelelő párosítást. Ezek miatt a változó méretek miatt csak néhány Jig fejet raktam bele a táblázatba, amely, ha a súlyt is hozzárakjuk akkor 86 féle jig fejet jelent. Vagyis egy adott plasztikhoz, 86 féle variációból adom meg a legjobb lehetőségeket.
A három testőr! Vagyis a három kedvenc amely a táblázatban is megtalálható.
A plasztikon keresztül nézve a variációs lehetőségeket, szintén több dolog nehezíti a helyes kiválasztást. Egyrészt a plasztik mérete meghatározó, de nem mindegy, hogy annak mekkora a test mérete. Példaképpen egy twister farka lehet hosszabb is, ami miatt a teljes hosszhoz viszonyítva, rövidebb horoggal kell párosítanunk. Szempont lehet még a plasztik magassága, de ezt már egy helyes plasztik tűzéssel orvosolhatjuk.
Íme a fémkampós variáció, amely jól tartja a csalit, de kevésbé roncsolja azt.
Nézzük akkor nagy milyen is lehet egy helyes plasztiktűzési mód. Első és a csali mozgásából legfontosabb szempont, hogy ne legyen túlságosan hosszú a horogszár, ugyanis egy hosszú szárú horoggal, elronthatjuk a plasztik csali mozgását. Optimális esetben a plasztik csali testének egyharmadáig, vagy feléig kell érnie a horogszárnak, belátható, hogy ezt fejből párosítani nem egyszerű, persze ha egy csalit gyakran használunk, és van kedvenc horgunk is, akkor könnyebben rávágjuk a helyes méretet. Vagy ha ez nem megy akkor itt a táblázat.
A Fishead Jigfej, egyik előnye, hogy képes talpon maradni.
Fontos, még az is, hogy a vastagabb testű csalikat a feltűzéskor, úgy próbáljuk felrakni, hogy a horog öblének legyen lehetősége kapáskor, a ragadozó szájába akadni. Másként, a horog szár és a horog hegye közti távolságot, maximum félig rejtsük el a plasztikban, így nem csak az akadás lesz biztosabb, hanem a halak is kevésbé fordulnak le a jól megakasztott csaliról. Természetesen ezt is lehetne elemezni, de a lényeget képeken is megmutatom, így talán jobban érthető miről van szó.
A jobboldali Micro Jigfej, az apróbb csalikhoz ajánlott, ezért nincs rajta kampó.
Még kitérnék pár dologra, ami fontos lehet a jigfej kiválasztásának szempontjaiból. Egyrészt a nagyon apró vékonytestű csalikhoz ajánlott olyan jigfejet választani, amely szárán, nincs semmi olyan ami a plasztik rögzítésére használnánk, értem itt ezt arra, hogy a horogszár legyen csupasz, kampó vagy ólomból kialakított kampó nélkül. Az ettől nagyobb csalikhoz melynek súlya is van már érdemes a kampós horgokat használni, amely a horog szára mellett található kis fém kampót jelent, ez biztosan rögzíti a csalit a horogszáron, anélkül, hogy azt jelentősen roncsolná. Az ólommal kialakított hasonló kampók, már jelentősen roncsolhatják a plasztikokat, így azokat érdemes inkább kerülni, és választani az első két variációból.
Íme a rossz példa! A horog hegye éppen csak kilátszik, így az akadás bizonytalan.
Nagyon fontosnak tartom, a horogszár vastagságát is. A vastagabb szárú horgok látszólagosan biztonságot adnak, azonban a vékonyabb szárú jighorgokkal sokkal hatékonyabban lehetünk. Ezeknek a hegykiképzése sokkal jobb, de lehet úgy is mondani, hegyesebbek a vékonyabb horgok. A vékonyabb szár miatt a horogszár öbléig sokkal könnyebben becsúszik a horogszár, így a horog kihajlásának veszélye is nulla lesz. Halvédelmi szempontból is jobb a vékonyabb horog mivel eleve sokkal kisebb sebet ütnek ezek a horgok, ráadásul ezek már mikro szakállasak, amely szintén kíméletesebb.
A helyes plasztikcsali feltűzés! A horogszár majdnem a feléig elér, a horog öble pedig kellőképpen kilátszik a plasztikból, így a plaszikcsali is szépen mozog, az akadás is tökéletes lesz.
Természetesen a tblázatba is figyelembe vettem ezeket a szempontokat, így abba már azok a horgok szerepelnek amelyek az elmített kritériumoknak maradéktalanul megfelelnek.
A QR kódot beolvasva eljuthattok a táblázathoz.
Végezetül, pedig itt egy rövidített link a táblázathoz: https://bit.ly/3jt7ZF3
Forrás: Lukácsi Béla
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...
Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...
Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...
A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...