Sokat gondolkodtam, megírjam-e ezt a fejezetet. Több szempontból elodázhattam volna, hiszen most jönnek a ragadozó halak ívási tilalmai, a horgászatot nem igazán a pergetéssel érdemes elkezdeni, no meg ez a horgászat legköltségigényesebb ága, de mivel én szeretett hobbimat egy komplex egésznek tartom és az esetleges specializálódást jobbnak látom az általános alapok elsajátítása után megpróbálni, vettem a bátorságot és a gép elé ültem.

Az E.T. Spin Blade 10’ 30-80 gr-os pálca az igényes kivitel mellett olyan minőséget takar, mely nagy harcsák elejtésére is alkalmassá teszi.

A másik ok, hogy a kezdők számára itt a legsötétebb az erdő, azaz a hatalmas választékból itt lehet a legtöbb halfogásra alkalmatlan eszközt bevásárolni, aminek az eredménytelen használata már a kezdetekkor eltántoríthatja a pecást a horgászat eme nemes változatától.

Nagy szakitószilárdságú, pergetésre kiválóan alkalmas fonott zsinórok, süllyedő/sinking/ és teflonbevonatos változatokban.

A pergetés a horoggal történő ragadozóhal fogás azon módja, mikor jobbára valamilyen haltáplálékhoz hasonlító műcsalit vontatunk ingerlően, csévéléssel, vagy vízi járműről /sleppelés/. Régebben pergettek döglött hallal is, de a mai műcsaliknak hatásosabb a vibrációja, ezért többnyire fogósabbak. Hátránya, hogy sűrűn benőtt, akadós vizeken nehezen, vagy nem is alkalmazható, de legalább is nagyon sokba kerül, hiszen nálunk ezek a csalik többnyire rendkívül drágák.

Felül támolygó, alul körforgó típusú villantók.

Előnye, hogy nagy területet és a víz minden szintjét meghorgászhatjuk, a fogott halat kevésbé sértjük meg, és itt lephet meg bennünket leginkább a csoda, azaz akaszthatunk harmincdekás haltól akár százkilósig. Mesélek egy tavalyi példát erre: egy ismerősöm paducozni indult egy dunai keresztgát ráfolyásához. Beetetett, aztán vele is az történt, amit mostanában én is tapasztaltam, fogott 6-8 halat aztán a gébeket leszámítva órákon át semmi.

A szilikon anyagú műcsalikhoz hosszúszárú, ólomfejes horgokat használunk, a fejméretét a mélységtől, az áramlás erősségétől függően arányosan kell változtatni.

A kőgát spicce mögötti forgóban viszont észrevett egy-két balinbuggyanást, és mivel „ráért”, feltett egy műlegyes-szivarólmos szereléket a mindig magánál lévő pergető botjára és dobálni kezdett. Az első dobás nem sikerült, ráadásul a forgó belső szélén éppen akkor spriccelt egy balin, mikor az ólma egész máshol landolt. Gyorsan betekerte és újra dobott, jóval túl a rabláson, hogy pontosan belehúzhassa a még javában gyűrűző loccsanásba. Talán ha hármat tekerhetett az orsó karján, még vagy húsz méterre volt szereléke a céltól, mikor ránehezedést érzett, ösztönszerűen megrántotta botját. Nagy, lomha ellenállással megindult a horgával valami. Először arra gondolt, hogy oldalba kapta a balint, de hamarosan rájött, az még messze van, ez valami más lesz. Nem szaporítom tovább a szót, a balinrablásból egy 19 kilós harcsa lett, mely szintén ott ólálkodott a snecik alatt és rávágott az ólomra.

Különböző mélységben vontatható wobblerek, fent a nagycsőrű mélyebb vízben, alatta a törtcsőrű félvízen, alul a felszín alatti.

A felszerelésről annyit, mint a fenti, nem egyedi példa mutatja, itt mindenképpen érdemes minőségibb szerszámmal dolgozni, mert nem tudjuk, mekkora hal akadhat horgunkra. A bot, mellyel akár órákon keresztül dobálunk, legyen könnyű, de rugalmasan nagyon erős/kevlár szállal erősített/, kopásálló gyűrűkkel ellátott/sicc/, hossza csónakban 240m-270m, partról 270m-3,30m-ig, nagybiztonságú orsótartóval ellátott.

Az Exkalibur Spin 270-es pillekönnyű pergető bot alig pár deka, de maximálisan terhelhető, különleges nyele nem csak elegánsan tenyérbe illő, az egész napos pergetés minden igényét kielégíti.

Természetesen a pergető orsóval szemben is magasabbak a kívánalmak, rendkívül megbízható fékrendszer, erős terhelést kibíró belső szerkezet, nagy kopásállóságú görgő, könnyen váltható visszaforgásgátló, két fémdob. A negyvenes méretű, ha fonottal dobálunk bőven elég, a nagy áttétel nem szükséges. A pergetésnél elsősorban fonott zsinórt használunk/kivéve fagyban/, mert sokkal nagyobb szakítója miatt fele olyan vastagságúval, sokkal messzebb tudunk dobni.

Nem trükk felvétel, süllőknek szánt gumihallal fogott jókora dévér a Tiszából.

Előnye még, mivel nem nyúlik, sokkal jobban érezzük a csalit és a kapást, hátránya is ebből a tulajdonságából adódik, nehezebb vele a kontaktust tartani, ezért A akciós botot ne használjunk. A fonott zsinórt erősen kell rögzíteni/ragasztás, monofil előtét/ a dob tengelyéhez, különben elcsúszik, körben forog és a megakasztott halat nem tudjuk magunkhoz húzni. Kezdőknek körszövött, minőségi 20-asnál vékonyabbat, különösen akadós terepen, nem ajánlok.

A jóminőségű pergető botok szinte teljes testükben terhelhetőek, a sok gyűrűn megoszlik az erőhatás, és a kontaktustartás is könnyebben kivitelezhető.

Most jön a csalik rendkívül bonyolult kérdése. Több fő családja van, mint a villantók, műhalak, szilikon anyagú testek, műlegyek. A villantók két típusra oszthatók: mint a körforgók, melyek jellemzője, hogy a vízben húzásra, egy központi tengely körül forog a mindenféle színűre festett és alakított levélforma, mely szerencsés esetben olyan vibrációt kelt, hogy a ragadozóhal prédának véli. Másik változata a támolygó kanál, itt a különböző görbületűre préselt, ezernyi változatban és méretben kialakított és festett fémlevél maga a test, mely vízben húzáskor, vagy ejtéskor sérült hal mozgásához hasonló rezonanciát keltve ingerli kapásra a halakat.

A Salmo műhalak számtalan variációja közül, a környezeti adottságok figyelembevételével, mindenki megtalálhatja a saját vizére valót.

A forgó változatot nagyobb ellenállása miatt kisebb vízben és felszín közelben is képesek vagyunk vontatni, a támolygóval, nagyobb súlya miatt messzebbre dobhatunk, de inkább a víz középső, valamint alsóbb szintjeit tudjuk meghorgászni. Fogósságuk, a vibráció mellett, meg-megvillanó fényüknek köszönhető, ezért jobbára nappali horgászathoz javasolt, opálosabb vízben a világosabb, míg áttetsző, vízi növényzettel benőtt területeken a sötétebb, színesebb tónusú csalik szoktak inkább beválni.

A műcsalikat ilyen rekeszes dobozokban érdemes tartani, a szilikon anyagúakat színenként elkülönítve, különben megfestik egymást.

A műhalak legismertebb és leggyakrabban használt változatai a wobblerek, melyek nagy felhajtóerejű fából, vagy műanyagból készülnek. Remegő, kacsázó mozgásukat vagy a száj körül kialakított lefelé álló csőrszerű lapka, vagy a fej speciális szöge és a vontatás felfüggesztésének fejrész feletti pontja okozza. A „csőr” nagysága, szöge, formája és a test belső súlyozása határozza meg a csali optimális vontatási mélységét. A kis, lapos csőrűek/súlyozás nélkül/ felszín közeli, az L alakban megtört lapkásak 1-2 méter mélységben, a hosszú, nagy csőrűek több méter mélységű horgászatra alkalmasak.

A szilikon csalikat az USA-ban fejlesztették ki a feketesügér horgászatához, talán a legjobb minőségben máig ott gyártják.

Testük lehet egy, maximum három részes, ez utóbbiak vontatás hatására csuklószerűen vonaglanak, inkább álló vagy lassú vízben fogósak, mert folyásban természetellenesen „túlveret”-nek. Talajközeli horgászatra, már csak igen magas áruk miatt sem igazán alkalmasak, viszont alkonyattól hajnalig, mikor a ragadozóhalak többsége vízközt keresi táplálékát, igen fogósak lehetnek.

A twiszter fejek egy része festett, ez a három szín ami bizonyítottan nyerő.

A szilikongumiból készült műcsalik közül kiemelném a legismertebbeket, a twisztert és a gumihalat. Ez az iparág oly robbanásszerűen ontja magából az újabbnál újabb csodafazonokat, hogy nem merülnék jobban most bele.

A sokféle, könnyen összeakadó műcsalit a kiegészítő szerelékekkel együtt, érdemes ilyen dobozkában tartani.

Lényegük, hogy egy ólomfejbe vagy testbe beépített hosszúszárú horogra kerül a gumitest, melynek lágy farka szintén a táplálékhalak mozgásának rezonanciáját sejteti. Megjelenésekor olyan sikere volt a süllőknél, hogy a csalihallal horgászók között három-négy halat is lehetett fogni vele, míg azoknak jó, ha egy kapásuk volt. A twiszternek lágy, fátyolszerűen lebegő farka van, míg a gumihal a húzás irányára majdnem merőleges gumikorongban végződik, mely ide-oda veret.

A műcsalik gyors cseréjét, laza mozgását biztosító kapcsok, a körforgó villantó zsinór tekerését kiküszöbölő forgókapcsok felkötése előtt ellenőrizzük nem hajlanak-e ki, mert ha nem elég erősek az könnyen csali és halvesztéssel jár.

Ez utóbbi 12-15cm-es példányaival fogják többnyire a kapitális süllőket – ahol még van. Ezek a fenékközeli pergetés jelenlegi legeredményesebb műcsalijai. Igaz ezek is gyakran beszakadnak, hiszen a feneket kopogtatjuk végig velük, de sokkal olcsóbbak a többinél. A horgászat sikere nagyban függ az adott vízterület áramlásának és mélységének optimálisan megválasztott ólomfej nagyságától és a vontatási technikától. Van hogy az egyenletes tekerés a nyerő, van, hogy az emelem-ejtem. Külön érdekessége ezeknek a csaliknak, hogy a zavaros vízben a békés halak is rámozdulhatnak, talán lebegő gilisztának, vagy moszatnak nézik, mert én fogtam már vele, jászt, dévért, amúrt, sőt teknősbékát is!

A különböző méretű szilikon testekhez más-más horoghosszúságú fejet kell használni, a hegy minél távolabb helyezkedjen el tőle, de csak annyira, hogy a farkat ne fogja vissza a mozgásában.

A műhalakat készíthetik fémekből is, ezeket pilkereknek, ólomhalaknak hívjuk. Használatuk, súlyuk miatt is, elsősorban a mélyebb vizekben terjedt el/tengerek/, de kisebb példányaival, az ólomhalakkal megegyezően, főleg a balin horgászatánál érdemes foglalkozni.

Ahol gyakori a csuka veszély, érdemes wolframszálat, vagy köthető előkét a csali elé tenni, hogy meg legyen a zsákmány is és megmaradjon a csali is.

Azokat a legyeket is ide sorolnám, melyeket ezek, vagy a szivarólom fölé kötünk, melyek bizony néha, mélyen vontatva, nem csak a balint fogják meg. A teljesség igénye nélkül megemlíteném még a pergetés, a legyezés és a mártogatás kombinációjából származó új módszer műcsalijait is, melyek tollból, fonalakból, szilikonból készült legyek, ügyesen rángatva pulzáló mozgásukkal szintén kapásra ingerelhetik a ragadozóhalakat.

A jól vezetett szivarólom+Grizzly hármashorog még télen is megfogja a balint.

Biztos tippet adni műcsalikérdésben nem lehet, mert minden víz más és más, annyit azért ajánlhatnék, hogy járjunk nyitott szemmel a vizek partjain, és csak utána menjünk csalit vásárolni. Ahol sok a küsz ott az azt formáló, felszínközeli, könnyű szerszámmal próbálkozzunk, ahol sok a karikakeszeg, széles, ezüstös kanalat húzzunk a mélyben nappal, este hasonló alakú, jól verető műhalat, míg kis vízmélységnél lassan lebegő, vagy forgó villantót, ne pedig nagy ólomfejjel ellátott gumihalat, mely szántja az iszapot, vagy elakad a növényzetben.

A ragadozó halakat többnyire nem szákban, hanem ilyen szájbilincseken tartjuk.

A pergetésnél érhet minket a legtöbb meglepetés, de azért itt is meg vannak a vízi élet törvényszerűségei, melyeket józan paraszti ésszel kilesve érdemes követni. Először vegyünk a fentiek figyelembevételével minden meghorgászandó terület adottságainak megfelelően két-két fazont egy típusból, aztán amelyik beválik abból érdemes betankolni.