A csatornák, a kisebb folyók rejtett világa mindig vonzott. Legjobban az őszt vártam és várom évről évre, hiszen a lehűlt vizekben bátran kapó ragadozók megannyi élménnyel ajándékoznak meg. A melegebb hónapokban gyakran használt domolykós wobblereinek helyére a Manns plasztikcsalik süllős és csukás változatai kerültek most is a novemberi pergetéseim alkalmával. Sügérben, süllőkben és csukában szerencsére nem volt hiány, adakozó kedvükben voltak a közeli patakok és csatornák, csupán a twisterek, gumihalak méretét és színét kellett eltalálni, igazodva velük pár olyan fontos körülményhez, mint például az aktuális fényviszonyok.
Sokat látott könnyű, és rendkívül kezes Wizard pergető botomat élesítem be az oly régóta várt plasztikcsalis pergetéshez.
Sohase tudni előre mennyi fogy éppen és melyik lesz a legnyerőbb, pár zacskónyi új Manns gumi még pont elfér a táskában.
Lassan áramló sekély csatornák ragadozóihoz igazított menü: hétcentis lágy twisterek hatos méretű L&K jigekkel lesznek kombinálva.
.jpg)
Optimális vízállással és legtarkább őszi színekbe bújva fogad a természet.
A legvékonyabb harapásálló előkéket használva nem fogok izgulni ha például sügér és süllő mellett csuka támadja meg a lassan vezetett twistert. Nem árt felkészülni erre, hiszen sohasem tudhatjuk előre melyik pillanatban akaszthatunk csukát. Az L&K leglágyabb, különféle hosszban kapható wolfram előkéi semmit sem rontanak a könnyű csalik mozgásán, ezekkel mehetünk biztosra úgy, hogy a használatával egyetlen ragadozót sem riasztjuk el.
Bejött a jóslat, a parttal párhuzamosan vezetett lassú csalira csuka éhezett meg, szerencsére nem is az aprajából.
A meredek partról nagyot kellett nyújtózkodni, de végül elértem és nyakon ragadhattam az óvatlan rablót.
A műcsalit mélyen eltüntette, harapásálló előke hiányában meg sem pillanthattam volna kedvencemet.
Fárasztás közben a feszülő zsinóron tökéletesen éreztem a csukafogak recegését, súrlódását a fémszálon, újra áldottam az eszemet, hogy higgadt maradtam, nem kapkodtam, és időspórolásra hivatkozva nem hagytam ki a wolfram előkét a játékból. Higgyétek el, megéri rá odafigyelni!
.jpg)
A Manns 8 centis Shad gumihalai a leguniverzálisabb változatnak számítanak folyókon és állóvizeken, süllőre és csukára egyaránt.
.jpg)
A Manns legkedveltebb egy és kétfarkú twisterei a kihagyhatatlan süllős színekben. A kétfarkú egyetlen méreten, 10 cm-es hosszban kapható.
.jpg)
Gyakori jelenség plasztikcsalis pergetésnél: villámgyors kapás utáni béna, vagy inkább elkésett bevágás eredménye a csali horogszáron való lerántása.
Ha nem szúrtuk meg a halat a bevágással, még van esélyünk becsapni a következő jól célzott dobásnál. Igaz – kevés alkalommal – de a legagresszívebb csukáknál előfordul, hogy még a horogról való lefordulást követően is újra támadásba lendülnek és az újabb dobásnál megint megakaszthatjuk őket.
Nála is pont ugyanez történt. Az elsőről lefordult, de a második dobásra jött bombázására időben reagáltam és jó helyre sikerült kellő erővel behúzni a jighorgot. Nagy szerencse kell hozzá, nincs is mit tagadni.
A Manns plasztik csalikkal folyóvízen talán még egyszerűbb dolgunk van, hiszen már az enyhe sodrás a helyben tartott csalinál is ingerlő farok mozgást eredményez, a twistereknél és a gumihalaknál egyaránt. Ennyire nem mindegy a plasztikcsalik anyaga. Próbáljátok ki a Manns gumikat ti is, nem fogtok bennük csalódni!
Forrás: Halmos Mihály
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...