Majdnem a déli órákig ténferegtünk az udvaron, vártuk hogy barátságosabbra forduljon az idõ, de nem akart bekövetkezni. Nem volt mese, hamarosan a hazaútra kellett koncentrálnom, ezért az utolsó két napomat maximálisan szerettem volna kihasználni. Szerencsére Árpi és Szabolcs is hasonlóan vélekedett, így hát elindultunk. A haditerv egyszerû volt: rápróbálunk a csukákra, ha kudarcot vallunk, akkor a barátaim által korábban felfedezett sügéres csatornát vesszük célba. Ezzel a sügéres csatival csak az volt a gond, hogy nem tudták hol kell visszamenni, na itt jöttem én a képbe. Viszonylag jól ismerem már a környéket, és házigazdánk Levente útbaigazításával már nem is tûnt olyan bonyolultnak, hogy megtaláljam, ha a szükség úgy hozza.

Árpi hozza a legszükségesebbeket

Amint azt sejteni lehetett, a csukák ránk sem hederítettek. Néhol meg-megvillant egy tarka test a tiszta vízben, de hamar ráuntunk a meddõ kíséletezésre. Egy torkolatot még megnéztünk az esetleg ott bandázó sügérek reményében, de ott is néma csend volt, tehát jöhetett a B terv… Irány a tuti sügéres pálya!
Bõszen róttuk a kilométereket, nem volt közel, annyi szent, de minden egyes percért bõkezûen kárpótoltak a kis tüskések. A helyszín egy összekötõ csatorna volt, két tó közt képezett átjárót és ezekbõl a tavakból vándorolt ide a sügérnépség a könnyû prédára. A kis csati hossza alig haladhatta meg a 200 métert, a mélysége 4 méter körül alakult a legmélyebb szakaszokon.

Elképesztõ mennyiségben voltak jelen a kis ragadozók. Amerre a szem ellátott mindenhol apróhalak menekültek, néha fél szobányi területen egyszerre spricceltek az ivadékok. Az izgalomtól remegtem, hogy végre közéjük ejtsem a mûcsalit.

Szabolcs volt a leggyorsabb

Az én sárga gumimnak sem tudtak ellenállni

Nem volt ritka az ilyen pillanat

Nem szeretem ismételni önmagam, de töménytelen mennyiségû sügér volt alattunk. Érdekes volt megfigyelni, hogy a rajok, amikor támadásba lendültek, valósággal közrefogták az ivadékokat. Minden oldalról ostromoltak, nem sok esélyt adva a menekülésre. Ezeket a rohamokat 3-4 alkalommal egymás után megismételték, majd visszavonultak kis idõre, hagyták, hadd érezzék biztonságban magukat az apróságok. Néha egy-egy türelmetlen példány bevágott közéjük, ezzel kisebb riadalmat okozva, de az igazi pokol ismét akkor szabadult el, mikor támadásba lendültek nagyobb létszámban. Valóságos mészárlást rendeztek, esélyük sem volt a kicsiknek, egyre inkább sajnáltam a védtelen csöppségeket.

Ideges jószág

Nem teketóriázott, torokra kapta

Árpi egy formást sügérrel pózol

Neki is bejött a piros

Csodás színekben pompáztak

A halak megfogása nem bizonyult különösebben nehéz feladatnak. Az volt a nehéz, hogy olyan csalit tegyünk fel, amit nem támadnak. Bármit csatoltam a kapocsba mindennek nekimentek. Körforgót, támolygót, kis wobblereket eszeveszettül ették az alig tenyérnyi, féltenyérnyi apróságok. Az nyilvánvaló volt, hogy ha a termetesebbek közül szeretnénk fogni, akkor a meder aljára kel leküldeni a csalit nekik. Evidens, hogy a legjobb megoldást a gumik jelentették, legyen szó akár twisterrõl, akár hal formájú plasztikról. Természetesen mást is le lehetett juttatni az aljzatra, de azt egybõl elhappolták az apróságok. A gumikat is csipkedték a kicsik, de nem akadtak fel rá és épp ez volt a lényeg, hogy a nagyobbaknak idõt engedjünk megtalálni a 7-8 centis csalikat. A termetesebb példányok gond nélkül vették torokra a puha testekbe rejtett horgokat. A csali vezetésében nem volt nagy titok, az emelem-ejtem mûsor ment, akár süllõzés közben.

Két darabból vágtam össze, nagyon menõnek bizonyult

És rögtön az elsõ dobásra…

Állandóan nyomás alatt tartották a kishalakat

Patthelyzet

Egy fakó példány

Ez valamivel élénkebb

Ahhoz, hogy ne csak a 4-5 dobásonként fogjunk, hanem majd’ minden dobásban legyen jelentkezõ, a színek helyes megválasztása volt a kulcs. Hiába volt a rengeteg hal, ha nem tetszett nekik, amit láttak, csak ritkábban fogtunk, viszont a jó árnyalatokkal egyre-másra volt kapásunk. A legütõsebbnek a sárgás, UV-zöldes, fehéres, pirosas tónusok, valamint ezek kombinációi bizonyultak. A natúr színek is adtak halat, de közel sem annyit, mint a kirívó színkombinációk. Úgy látszik, hogy a sügérek olyanok, mint a csajok, szeretik a feltûnõt.

Az alján lassan ejtegetve, még a Thrillt is ették

Ez a példány sem csúnya

Hosszú út állt elõttünk, hogy a szállásra érjünk

Az utolsó elõtti napom a Deltában igazán jól telt, ám a befejezést mégsem a sügérekkel képzeltem el. Az ottlétem alatt nem igazán volt idõm egy jót õnözni, ezért a finist mindenképp rájuk akartam szentelni, de errõl majd a következõ részben emlékezek meg.

Horgászat a Duna-deltában: www.fishtours.ro