Általában horgászok nagy része a legnagyobb fogásaira legbüszkébb. Vannak azonban köztünk pecások között is olyan emberek, akik fura módon fordítva gondolkodnak, és legnagyobb helyett a legkisebbet értékelik a legjobban. Illetve nem is annyira a méret a lényeg. Az Ultra Light pergetők egy kis része a szinte keresi a fura helyzeteket, amikor egy olyan halat veszünk üldözőbe, ami hivatalosan nem is rablóhal. A fogás értéke annál nagyobb, minél kisebb a becsapott halacska.

A helyszín

Az idén kicsit késve, április elején kezdtem meg a szezont az egyik kedvenc állóvizemen a Velencei-tavon. Mivel az egész horgászidőm, az utazást leszámítva két és félórányi volt, csak egy könnyű sügerező pálca volt nálam. A kiszemelt helyszín a tavon, a Szúnyog szigeti csónakkikötő. Kiérkezve a vízhez elsőként körülnéztem. Sose jártam még ebben kikötőben, fogalmam sem volt róla, hogy mire számítsak. A vízhez érkezve látszott, hogy ez a viszonylag zárt kikötő már most elég hínáros, de milliónyi apróhal otthona. Igazi sügeres pályának látszott.

Nagyon tiszta a víz, de hínár az van

Elő hát a bottal és horgásszunk! A már jól megszokott ET. perch Blade 240-es pálcám volt nálam, a hozzá illő 2000-es mérető Ryobi Oasys orsóval. Elsőként egy egyszerű drop shot szerelékkel kezdtem, de az ólmom folyamatosan a hínárba akadt. Egy darabig szenvedtem így majd beláttam, hogy ide más kell. Na de vajon mi? Még otthon a pakolásnál hezitáltam, hogy mi kerüljön a pergető táskámba. Végül az apró gumis doboz mellé bekerült az apró wobblereket rejtő dobozka is. Egy kisebb ivadékutánzatot kötöttem fel. A szél bosszantóan fújt keresztbe, alig bírtam bedobni is. Éppen csak elkezdtem tekerni az orsóm karját, amikor valami egyértelműen odavágott fahalnak. Megvan. Már a vízben kiszúrtam, hogy nem sügér, de akkor mi? Szépséges vörösszárnyú keszeg volt zsákmányom. Megvolt hát a becsület hal, ez megnyugtatott. Dobáltam is tovább, a kis műhalat lelkesen. Rengeteg apró kis koppintásom volt, de egyetlen hal sem akadt meg. Mikor már végképp elkeseredtem volna egy kis sügért sikerült kivarázsolni az egyik csónak mellől. Ennek ellenére éreztem, hogy ez még nem végső megoldás. Miközben pergettem több csónakos is jött kifelé. Bár az idő szép napos volt, és a szél ellenére kimondottan meleg, mindenki csak panaszkodott. Aznap nem evett a hal.

Meglepetés hal wobblerre

Sügérke a csónak mellől

Közben megnéztem kikötő másik felét is. Ez a rész mélyebbnek tűnt, a hínár is kevesebb volt, de halat itt nem bírtam fogni. Úgy látszott, sütkéreznek a halak, a napos sekélyebb részeken. Vissza is mentem az előző kapások helyszínére és gondolkozni kezdtem, mi is lehet a megoldás? Valami olyan nagyon apró műcsali kell, amivel az elrontott kapásokat, meg bírom fogni. Aztán egyszercsak beugrott a megoldás! A táskámban lapult egy csomag 10-eskeszegező horog. Egyet felkötöttem, és felhúztam rá egy apró 2,5 cm-es Mann’s twistert, és hogy az egész dobható legyen a szélben, egy kisebb sörétet nyomtam a horog fölé. Az egész cucc annyira könnyű volt, hogy bedobni is elég volt. Első dobásra kapás! Meg is van! Újabb kis vörösszárnyú keszeg a horgon. Aztán még egy, és még egy…

Milliónyi a kishal

Kis vörös apró twisterre

A következő

A kikötő csatornaszerű kijárata

Bár még így is sok kapást rontottam el, öt perc alatt három szépséges kis vörösszárnyút is sikeresen megfogtam. A polár szemüvegemben tisztán láttam a sok rontott kapás okát is. Néha egészen apró kis vörösök is megtámadták az apró gumit. Ha az egyik hely kiürült, csak pár lépéssel kellett arrébb mennem, és újra kezdődhetett a szórakozás.

A kis Mann’s újabb „áldozata”

Na meg még egy

Pufók kis sügér

Hát nem szépek?

Egyszerű, de fogós…

Sajnos már csak kevés időm maradt a hazaindulásig, de azért a maradék húsz percben, még jópár kis vöröst és egy kisebb sügért is be tudtam csapni. Bár igazán szép halakat nem fogtam, a hétköznapi taposómalom után, igazi felüdülés volt ez a rövid peca.
Otthon aztán átgondoltam a dolgokat. Valami rémlett, hogy fogtam én már vörösszárnyút pergetve, és valóban, a képeim között kutatva megtaláltam egy januári peca képei között két drop shot módszerrel fogott kis vörös képét. Bár módszer nem ugyanaz, valami azonban mégiscsak azonos. Azon a drop shot szereléken is ugyanezt a méretű kis gumit kívánták meg a halaim. Véletlen lenne? Kizárt! Ez alakalommal 8 kis vörös kívánta meg az apró gumit. Vajon minek nézik a halak ezt az apró gumicsodát. Kishalnak, vagy valami féregnek? Itt aztán beugrott az apró ivadékutánzattal fogott halam. Azt biztosan nem nézhette féregnek, vagy bogárnak. Ezek szerint tehát a vörösszárnyú keszeg, nem is annyira békés hal. Valószínűleg egy olyan mindenevő, ami ha olyan apró ivadékot lát, ami a szájába belefér, nem teketóriázik, simán elkapja.

Januári vörösszárnyú

Az ezüstkárász, már kipipálva…

Ha az időjárás, és a korlátozott szabadidőm engedi, legközelebb újra támadok. Tovább kergetem az apróságokat, tartozzanak azok bármilyen halfajhoz. Jöhet ezüstkárász, vörösszárnyú, compó, sőt akár ponty is.