Az első balinok
Megjelent: 2021. június 13. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A ragadozó szezon számomra nem naptári évet jelent hanem a ragadozó halak szokásaihoz igazítva vannak időszakok, így nem véletlen, hogy egy adott halfaj szezonkezdése számomra az ívási időszak befejeztével kezdődik. A május ebből a szempontból meghatározó, hiszen ekkor szabadul a süllő és a balin is, így ezekre a halakra ekkor indul a szezon. A balin szokott számomra az elsőp lenni ebben a sorban, hiszen nem fészekőrző így biztosabb lehetek abban, hogy egy esetlegesen elhúzódó ívásba nem szólok bele.

Mindegyik ragadozónak a horgászata rejt speciális szépségeket, a balin ebből a szempontból számomra a vehemens szinte kiszámítatlan adrenalin bombaként érkező kapásokat jelenti. Ezt leírni nem lehet ezt valóban át kell érezni, hiszen leírhatatlan érzés amikor szinte kiveszi a kezemből a botot a balin a kapás erejével. A következő a felszíni fröcskölése, amellyel felhívja magára a figyelmet, bár az utóbbi leginkább nyári jelenség, most pedig a tavaszi balinpergetésről lesz szó.

Ezt a zöldes szint sokat használom.

Az alkalmazott felszerelésen és persze a csali választáson túl a legfontosabb kérdés a hol keressem szokott lenni. általánosságban el lehet mondani ahány víz annyi lehetőség, vagyis minden víznek megvan a sajátossága, ráadásul mint mondtam  vannak különböző időszakok is, amelyek mind más helyzetet jelentenek, így más horgászatot is kívánnak. 

Tipikus balinos akadás, a hátsó horog a szájszélbe, a másikba pedig bele rántja magát a fárasztás alatt.

Én az adott táplálékon keresztül szoktam a lehetőségeket felmérni, megpróbálom kideríteni, hogy éppen melyik vagy milyen táplálékot részesít előnyben, ami esetünkben táplálék halat jelent leginkább.  Ha ez megvan akkor megpróbálom annak a méretét illetve viselkedését lemásolni, ez persze nem ennyire egyszerű, nagyon sokat és lehetőség szerint folyamatosan vízen kell lennünk ahhoz, hogy az igazsághoz valóban közel kerüljünk. Azért van egy jó hírem is, ezek a helyzetek az év egy bizonyos időszakában megismétlődnek, tehát a mostani májusi szituáció,  például a Tisza-tavon, ugyan az lesz a következő májusban is. Természetesen lehetnek apró változások, vagy kellhet finomítás, de nagy vonalakban ugyanaz fog működni minden évben, vagyis az évnek ugyanazon szakaszában.

Viszlát, legközelebb!

Említettem a Tisza-tavat, melyet a májusi időszakban előszeretettel látogatok meg balinok reményében. A Tisza-tavon nagyon sok a növényzet, de ebben az időszakban még nincs teljes növényborítás, így sokkal nagyobb területek állnak rendelkezésünkre. Ráadásul ebben az időszakban sokszor vannak a balinok nyílt vízen, amit úgy szoktunk nevezni hogy a semmiben vannak. Ez meghatározhatatlan, azonban valami minimális áramlás, vagy a táplálékhalak vonulása miatt, minden évben ugyanabban a semmiben találjuk meg a balinokat.

Gyors orsó makulátlan zsinórképpel.

Érdekes módon kettő ellentétesen működő csali szokott bejönni ebben az időszakban, de csak az egyik, vagy csak a másik. Az eggyik a legendás Salmo Thrill, amelyet kevésbé kell bemutatni, hiszen mára teljesen ismerté vált a horgászok körében. Ebből szoktam a méreteket próbálgatni, de a legjobb az átlagos méretű snecire hasonlító 7-es, vagyis 7 centiméteres változat. Színben én szeretem a kékes, zöldes árnyalatokat, melyet persze a balinok is díjaznak.

Ezzel az orsóval lassabb tekerés mellett is gyorsan tudjuk vezetni csalinkat.

Mivel a Thrillt egyértelműen gyorsan kell vezetni így nagy területeket viszonylag gyorsan át tudunk vele vizsgálni, azonban van egy másik variáció ebben az időszakban ami kiválóan működik ez pedig a kétrészes Frisky. Színben ugyanazt használom, azonban mivel egy kétrészes eleve picit ducibb wobblerről van szó, így sokkal lassabb csali vezetést kíván.  Rendkívül érdekes - ennek pontos okát én sem tudom - de vagy csak az egyik vagy csak a másik működik, ha a Thrill működik a Friskyvel csak elvétve lehet fogni, míg fordítva is teljesen igaz a történet. Így ezzel a két csalival felváltva keresem általában a balinokat, és ha az egyikkel fogo akkor már szinte biztos lehetek abban, hogy azon a napon az fog működni.

Imádom a balin pergetést a kiszámíthatatlan brutális kapások miatt.

Nagyon sokan hitetlenkednek és elszörnyednek az általam használt bot hallatán, no nem a minőségével van probléma, hiszen a Spin Blade egy legendásan jó pergetőbot, sokkal inkább az erősségén akadnak ki. A célra Én ugyanis a 30-80 grammos dobósúlyú változat 240 centiméteres darabját használom. Persze a csali mérete nem indokolja ezt az erősséget, sőt az átlag balin fárasztása sem. Igazából a nagyon vehemens kapások miatt kell ez a bot, sokszor előfordul ugyanis - főleg a Thrill esetében -  hogy kapás alkalmával egyből ráragad a balin a horogra, és a botot karikába hajtja. A lágyabb bottal több volt a lemaradás, míg ezzel szinte nulla a lemaradt halam, így nem véletlen hogy ezt használom erre a célra.

Nálam ez a páros a nyerő.

Tőlem már megszokhatták, hogy mindig beszélek a felszerelés összhangjáról, ezt most sem hagynám ki. a nagyobb dobások elérése érdekében legalább 4000-es méretű orsót használok, amin 0,08-as, vagy maximum 0,10 -es FineBraid zsinór található.  Ez a zöld színű zsinór rendkívül selymes, és persze viszonylag lágy is, ennek ellenére rendkívül erős és strapabíró. A teflon bevonat miatt pedig simábban pereg le a dobról, és a gyűrűk között is simábban suhan.

Főleg a Thrillel való dobálás, és persze a gyors csali vezetés miatt, egy Ryobi Slam orsót használok, amely plusz adalékként HS nevet is megkapta, vagyis High Speed ami nagysebességű orsót jelent, ez annyit tesz egyszerűbben, hogy 6,1 : 1 áttétellel rendelkezik amely gyorsabb csali vezetést tesz lehetővé.

A bot dobás közben nincs túlterhelve.

Még egy fontos adalék van, és pedig az előke kérdése. Természetesen itt nem a harapásállóságra gondolok, hanem, az utolsó zsinórszakasz láthatatlanságára.  Amennyiben a víz kellően tiszta ennek lehet is létjogosultsága. Ekkopr kerül a főzsinór és a csali közé Fluorocoated előke 0,30-as méretben, ez picit talán segít, de lehet csak az én lelkemet nyugtatja meg, hogy ezzel több kapásom lehet. Mindenesetre a Thrill és a Frisky nekem már nagyon sok halat adott, így bátran ajánlom más horgásznak is.

Lukácsi Béla

SALMO THRILL
4 490 Ft
L&K FINE BRAID 8 SÖTÉTZÖLD FONOTT ZSINÓR 150M
6 990 Ft
Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...

Nyári ponty- és amurparádé
Megjelent: 2025. augusztus 28. | Forrás: Sisa József | Írások

A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...