Az első paducok
Megjelent: 2009. március 13. | Forrás: Nagy Levente | Írások Szüleim szerint olyan kisgyerek voltam, aki sokáig csak az őt körülvevő játékokat ismerte, de hamar ráérzett a horgászat és a természet ízére.
Viszonylag korán, már 6 éves koromban kaptam meg első horgászbotomat és már 8 éves koromban (szüleim belegyezése nélkül) egyedül vagy éppen barátaim társaságában kerestem a halakat a Maros folyóban...

A legemlékezetesebb gyermekkori emlékeim is a horgászathoz fűződnek, így gyakran jutnak horgászat közben eszembe a régmúlt felejthetetlen emlékei, melyeknek tanulságai a mai napig, minden horgászatra elkísérnek.
Tisztán emlékszem első csukám történetére, vagy arra, hogy horgászat után sosem mertük cimborámmal hazavinni a halakat, mivel szüleink csak a közeli patakra engedtek, ahol néhány apró fenékjáró küllőn meg, küszön kívül semmit sem lehetett fogni.
Gyanús lett volna, ha a kölykök egy haltartó keszeggel, sügérrel vagy éppen domolykóval érkeznek haza, azonnal fény derült volna a cselszövésre…
Így felnőtt fejjel visszagondolva bármi bajunk eshetett volna, hiszen még csak alig voltunk néhány évesek, de szerencsénk volt, ügyelt ránk a természet…


Hal a horgon!


Elég babonás embernek tartom magam, ezért az első horgászatokra sosem viszek merítőt, (gondolván, hogy akkor nem fogok halat… történt egy párszor) így a halat, ha nem tudom kézzel kiemelni, kénytelen vagyok bottal partra tenni.


Felemelt fejjel adja meg magát

Egy ilyen gyerekkori emlék elevenedett fel bennem a minap, mikor cimborámmal sikerült az idei első padrókat megfogni. Szinte ugyanúgy örültünk, mint 20 esztendővel ezelőtt, mikor egy öregember tanácsait meghallgatva, néhány szép bocskorszájút kaptunk ajándékba a folyótól. Felemelő érzés volt, újra kicsit gyereknek érezhettük magunkat…
Bocskorszájú, vésett ajkú, görbe hátú, padró, mind ugyanazt a halat a paducot jelöli, mely vidékünkön (és nem csak) a folyóvízi horgászok körében nagy népszerűségnek örvend.


Most törjön, szakadjon, vagy hajoljon…


Fárasztás közben – Riverado 500


Bírta a bot, bírta a horog és még a vékony 0, 10 mm vastag előke sem szakadt el.


Fogtam már nagyobbat is… de most ennek is nagyon örülök, hisz az idei első padró.

Emlékszem gyerekkorunkban a nyári szünidő szinte minden napját a folyó partján töltöttük cimborámmal, ahol számos alkalommal találkoztunk egy hosszú szakállú, jó kedélyű öregemberrel. Az öreg a természet embere volt, aki a falutól mintegy 7 km-re magányosan élt (és él a mai napig) és ideje nagy részét horgászattal és vadászattal töltötte, aki ismerte a Maros összes kanyarulatát és az összes kanyargós utat a Gyergyói havasokban. A faluban csak akkor lehetett látni, amikor élelemre volt szüksége és bebiciklizett a falu boltjába.

Nem egy mindennapi ember… Az öreg a mai napig remeteként él a folyótól mintegy 100 méterre épített kunyhójában. Nála jobban senki nem ismeri a vizet…

Annak ellenére, hogy remeteként él, egy társaságot kedvelő ember, aki szeret hantázni és szereti túlbeszélni a dolgokat. A falu lakói hazug Pistának nevezték el, mert sokszor olyan történetekkel áll elő, hogy még ő maga sem hisz benne. A mai napig is ezen a néven szólítják az öreget és kevesen ismerik valódi nevét, én magam sem tudom, hogy hívják.


A vékony húsú Maruto horog könnyen átütötte a hal porcos pofáját. Nem hiába nevezik a paducot bocskorszájúnak.


Paduc portré.


A Banax Atro dobján
Profesional zsinór.


Az idei első padrók.


Az etetőanyagból a keszegek…


…meg a domolykók is kivették a részüket.


Ezzel a képpel búcsúztattuk a napot.

Ez az öregember mesélt először nekünk a paducok vándorlásáról, hogy minden tavasszal felhúzódnak a sekélyebb folyószakaszokra, patakokra (akár a lazacok), hogy ikrájukat a kövek közé lerakva biztosítsák a faj fennmaradását.
Az öreg mutatta meg az első helyeket, ahol érdemes rájuk próbálkozni és ugyancsak ő adta az első tanácsokat, hogy hogyan is kell megfogni…

Azóta rengeteg idő eltelt, apró gyerekekből felnőtt emberekké cseperedtünk, de azóta is rendszeresen járjuk a Maros partját, szinte minden ígéretesnek számító helyet meghorgászunk. Sokszor találkozunk első tanárunkkal, Pista bácsival, aki még ma is tud tanáccsal szolgálni és aki most is tud hihetetlen történetekkel mosolyt varázsolni az arra járó horgászemberek arcára.

Kapcsolódó termékek:

Dínó Rio


Professional


Banax Atro

Maruto

Gold Star ólomkészlet



ET Riverado 500




Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...