Több szempontból is érdemes volt elutaznom Olaszországig, hogy megkeressem a nagybajszú kedvenceimet. Élményekkel telve tértem haza, de ami számomra a legfontosabb volt, hogy az itthoni vizeken szerzett pergetõs tapasztalataimat ott is próbára tegyem. Kíváncsi voltam, hogy az ottani harcsák úgy viselkednek-e, mint a hazaiak. A hazai viszonyokhoz mérten jobb halállománynak köszönhetõen, az aránylag rövid túra alatt majd’ minden részletre megkaptam a választ, de ami a legfontosabb, hogy a harcsa ott is harcsa.

Amennyiben a két felsõ felszín közelben járó modellre nincs érdeklõdõ, jöhet a legalsó

Sötét az éjszaka, nem világít a hold, a kishalak mozognak a felszínen, de a nagytestû ragadozóknak nyomát sem lehet látni. A beesõ wobblerre nincs érdeklõdõ, kapás nélkül telik az idõ. Ilyenkor érdemes egy kicsit mélyebben keresgélni a víz alatt. Az ok, hogy miért nincsenek felszínen a harcsák nem mindig egyértelmû, igen furfangosak tudnak lenni, de a mi dolgunk, hogy megkeressük õket. Elég nagy valószínûséggel az ilyen csendes éjszakákon is táplálkoznak a halak, csak a mélyebb rétegekben. Enniük kell, hisz az élet legfontosabb feltétele az oxigén után az élelem. Nyár van, meleg van, az emésztésükkel minden rendben, és egyszerre az összes hal nem ronthatta el a gyomrát. A különbözõ okokból történõ nagy zabálások után (áradás, keszegfélék ívása, stb.) megtörténhet, hogy 1-2 napig pihennek és emésztenek, de nem koplalnak mindig. Tehát érdemes megnézni, hogy melyik vízrétegben bujkálnak. Ilyenkor tesznek jó szolgálatot a mélyen vontatható mûcsalik.

Zörgõs hosszúnyelvû Boxer. Õ is nagy kedvenc

A kétrészes Whitefishek közt is akad, amellyel mélyebben keresgélhetünk

Természetesen, ha nincsenek fent a harcsák, akkor nincs miért a sekély, lapályos partokat vallatni, a meredekebb, szakadt partoldalak több eséllyel kecsegtetnek. Kis vízállásnál én mindig ezeket a részeket favorizálom. Alacsony vízállásnál legtöbbször nappalra a gödrökbe vonulnak vissza, és ezekhez a helyekhez a meredeken mélyülõ partok vannak közel, logikusnak tûnik itt keresni õket. Áradásban természetesen más a helyzet, hisz erõsödik az áramlat, és ez kimozdítja õket a sekélyebb részek irányába.
A kora esti, hajnali idõszakban is érdemes megbogarászni a mélyebben elhelyezkedõ medertöréseket, hisz az épen táplálkozni induló, vagy a nappali rejtekére készülõ, de még aktív halakat itt megtalálhatjuk.

Szakadt part, bedõlt fával, mély vízzel alatta, „tuti pálya"

A töréseken is érdemes keresgélni

Néha nem elég, hogy felteszünk egy „tengeralattjárót", el kell gondolkodnunk azon is, hogy zörgõst, illetve „néma" wobblert tegyünk a kapocsba, vagy egyrészest, netán kétrészes típust. Bizony a méret is számíthat olykor. Ezekre a kérdésekre csak úgy kaphatunk választ, ha próbálkozunk, cserélgetni kell a wobblereket. A vezetési technikánkkal is érdemes kísérletezni, olykor ezen is múlhat a siker. Az esetek többségében a bedobást követõ két-három méteren eldõl, hogy van-e kapásunk, vagy nincs. Ez logikus is, hisz a part mellett tartózkodnak a halak, és ezen a távon van ideje eldönteni, hogy kell neki vagy sem a felkínált csali.

A parttól számítva kb. három méterre fogta meg a mélyenjáró csalimat

Biztató jel, jó mélységben keresgéltem

Egyrészes, vagy…

…kétrészes legyen?

Olaszországi túrám alatt több olyan estében volt részem, mikor semmi jelét nem lehetett látni a harcsáknak. Sehol egy rablás, illetve megugró táplálékhal. Ilyenkor gondolkodás nélkül sorakoztattam fel a hosszúcsõrû wobblereimet. Az esetek többségében lebegõ (floating) modelleket használtam, hisz sosem tudni, hogy mikor támad gusztusa valakinek a beesõre. A botspicc szögével, a vontatási sebességgel tudtam variálni a mélységek közt. Amennyiben kopogott a medertörésen a csali lassabb vezetést produkáltam, vagy cseréltem egy kevésbé mélyretörõ modellre, én ugyanis azt szeretem, ha a törés felett 1-2 arasszal mozog a csalim.

A mélyben kapott

Õ is a törésen rejtõzött

Hajnal fele csaptam be, szintén mélyenjáró wobblerrel

A kétrészes keltette fel a figyelmét

Pózoltunk…

…aztán mehetett

A túra alatt nem csak arra kaptam választ, hogy az ottani harcsák ugyanúgy gondolkodnak-e, mint az itthoniak, hanem néhány terméket is sikerült élesben kipróbálnom. A nagyobb halmennyiség lehetõvé tette, hogy viszonylag rövid idõ alatt levizsgáztassak egy-egy felszerelést. Zsinórok, orsók mind megkapták a magukét, és egyikük sem hagyott cserben. Leginkább az új Arctica orsó fogott meg, nem csak tetszetõs külsejével, hanem megbízhatóságával is. Két méretet, az 5000-es, és 7000-es változatot vittem magammal, de a kisebbik elegendõnek bizonyult. A fékrendszer kifogástalanul mûködött, a megugró halakat szépen kiszolgálta, nem kellett bottöréstõl, illetve zsinórszakadástól tartanom. Az egész éjszakás dobálás után sem fáradt el a csuklóm.

Zsinórból is volt mibõl válogatni

A két csörlõ, amit magammal vittem

Összhangban

A túra végére több harcsával is közelebbi barátságot kötött

Horgászat a Pó-deltában: www.pofolyo.hu